A gyerek csuklott. Biztos emlegette valaki.

Fater betűket írt a gyerek homlokára, így tanulta. Attól múlik el a csuklás. Azt írta: mindjárt megjön a terepjárós és megkapjuk a pénzt.

A gyerek nem tudta kisilabizálni, de azért próbálkozott. …megjön… megkap… ezeket értette.

– Régen az anyám szlovákul írt a homlokomra, ha csuklottam – mondta Fater –, mert a tanácsnál dolgozott és félt, hogy mi lesz, ha magyarul írja. Ilyen világ volt akkor, na? A tanácselnök az szlovák volt, a Marián, ismered, nem? A Maros bá, akinek később volt az a karambolja!

A gyerek nem értett semmit, de nem szólt, csak nézte a betűket a Jednota üvegén. Kétnyelvű feliratok voltak felrakva matricával, MLIEKO – TEJ, ilyesmi. Néhány betű már leesett, vagy lekaparták, és kiraktak belőle más szavakat.

Aztán elmúlt a csuklása. Fater még mindig beszélt, de már nem figyelt rá. Észrevette, hogy a Tomiék meg a nagyobb fiúk a szakiskolából ott ülnek a lépcsőn, a bolt sarkánál, és Bazsantot isznak meg cigiznek.

A gyerek tudta, hogy a szakiskolás fiúk voltak azok, akik leszedték a betűket, és olyanokat raktak ki belőle, hogy THC, GETTO meg KANYE.

– Mi az a kanye? – kérdezte Fater.

A gyerek elvörösödött, és próbált annyira halkan válaszolni, hogy a lépcsőn ülő fiúk ne hallják.

– Egy repper.

– Mi?

– Mondom egy repper.

– Akkor jó.

Hallgattak.

Fater nézte az elhaladó autók rendszámát. KN, NZ, KN, SA. Aztán egy TN.

– Na, ez a talpas trencséni mit keres erre? – hümmögött.

A gyerek lopva a Tomiékat nézte, akik valamit nagyon bámultak az egyikük telefonján.

– Szerdahelyi rendszámú terepjáróval jönnek – mondta Fater.

A gyerek nem szólt.

– Régen nem ácsorogtam volna itt ilyen nyugodtan, DS rendszámú terepjáróval csak maffiózók jártak, tudod?

– Maffiózók? – csillant fel a gyerek szeme.

– Na? – mondta Fater helyeslően, kérdő hangsúllyal, ahogy szokta. – Akkoriban te még meg se voltál. Nézz oda, ott jön, e!

A terepjáró félreállt. Kiszállt belőle egy ötvenes, fekete inges fazon. Semmi különös. A gyerek mégis érzett egy kis büszkeséget, hogy ez a szerdahelyi terepjárós, aki akár maffiózó is lehetne, vagy lehetett volna, Faternak leszámol százharminc eurót. Mintha egy bérgyilkos lenne, vagy mi. Bár az biztos nem ennyit kap, hanem százharmincezret. Vagy százharminc milliót.

Fater elrakta a pénzt és átadta a két jegyet a terepjárósnak, alig észrevehetően végigsimítva ujját a betűkön: R, H, C, P.

– Jó szórakozást! – mondta.

A terepjárós megköszönte és elhajtott. Akkor látszott csak, hogy egy szőke csaj ül mellette bőrkabátban.

– Jó bőr – mondta Fater. – És nem a kabátjára gondolok.

A gyerek értetlenül nézett.

– Mindegy. Na. Szóval elkelt a jegy. Jól van ez így. Tudod, milyen régen vártam, hogy lássam őket élőben… De én megértem anyádat is. Százat hazaadunk az asszonynak, marad harminc a férfiaknak.

A gyerek nem figyelt oda a számokra. Nagyon ugattak valamit a kutyák.

– Mi bajuk van ezeknek? – fordult arra Fater.

A gyerek a Tomiék felé sandított, akik épp körbeadtak egy spanglit.

– Az anyátok istenit, nem takarodtok innet? – kiabált rájuk Fater. – Itt szívtok a főutcán, fényes nappal? Elmondom apátoknak, a szart is kiveri belőletek, mocsok kölykei!

A fiúk elrohantak. A gyerek próbált úgy állni, hogy ne lássák meg.

– Ezek is mit képzelnek – dohogott Fater. – Na mindegy. Van harminc eurónk, mit csináljunk vele?

A gyerek nem válaszolt, csak nézett maga elé.

– Robika! – mondta Fater. – Van harminc eurónk, mit csináljunk vele?

– Menjünk el XC-zni Pozsonyba – mondta halkan a gyerek.

– Együtt? – kérdezte Fater.

– Igen.

– Jó.

– Tényleg?

– Tényleg.

Eltelt pár másodperc.

– Indulunk haza? – kérdezte Fater.

– Mehetünk – mondta a gyerek.

Ballagtak az úton. A gyerek gyorsan szedte a lábait, mint akinek van hová sietnie.

– Mi az az XC? – kérdezte Fater.