EGYIK

Ül egy nő velem szemben. Pogácsákat húz elő a táskájából. Egyiket a másik után. Gyorsan bekapja, megrágja, és már el is tűnt. Aztán újra benyúl, és kezdődik elölről. Nem tudom, hogy sejti-e, hogy figyelem. Lehet, nekem szól a műsor. Vajon van a táskában egy zacskó, és abban lapulnak, vagy a táska tele van pogácsával? Mi van akkor, ha egy pogácsa rabló ül velem szemben, és nekem erről fogalmam sincs. S mikor majd bekapcsolom este a tévét, Szellő István szúrós tekintettel fogja közölni a hírt, hogy kiraboltak egy pékséget, az egyetlen zsákmány egy kiló pogácsa volt, meg az eladónő emberiségbe vetett bizalma. Szeretnék odaülni mellé, és a fülébe súgni, hogy tudom a titkát, de szorosan fogod a kezem, és nem akarok újabb vitát generálni azzal, hogy pogácsa tolvajokat csípek fülön. Megvizsgálom unott arcod. Semmit se változott az Astoria óta, pedig már a Kossuthon járunk. El akarom mesélni, hogy mire jöttem rá, de hümmögésed csak elvenné a kedvem, ezért bevarrom a titkomat a nadrágzsebembe. Mire visszanézek a pogácsásra, már csak a morzsákat látom a helyén. A buszhoz baktatunk, ami felvisz minket a Normafára. Kínos az emberek közt, hogy egy szót sem szólsz hozzám. Félek, azt hiszik, hogy unalmasnak találsz. Azon már rég túlléptem, hogy te mit érzel, már csak a lófejedet kéne felednem, ami duplán szembetűnő, amikor nevetsz, ezért nem gyakran tréfálkozom. Veszel egy sört meg egy doboz cigit, tőlem már meg se kérdezed, mert tudod, mi a válasz. Azon gondolkozom, hogy ha én a helyedben lennék, azért megkérdezném, hogy jólessen, hogy ha véletlenül összetalálkozunk pár év múlva az utcán, legyen mire mondani, hogy jó volt. Eldobod a cigid, felszállunk a buszra, a kezed a combodat szorítja. Átsuhan egy mosoly az arcodon, azt hiszem, nekem szól, és már kezdeném a mesém, de ráharapok a nyelvemre, mert nem akarom elmondani.

MÁSIK

Nem akarom megszakítani gondolataid fonalát, egyedül hagylak csendünkben. Régóta kinéztem a helyet, ahova elviszlek, de csak mára tudtam szabadnapot kérni. Próbálok rád koncentrálni, de képzeletben a klaviatúrát püfölöm. Ha jól emlékszem, visszatettem a marketingelemzést a fiókomba, de nem vagyok biztos benne. Pörögnek a képek előttem, mint a reklámtáblák a metróban. Holnap ötre állítom az ébresztőt, mert még ki akarok menni futni. Az arcomat kémleled. Sokszor csinálod ezt, azt gondolom, hogy gyönyörködsz, mint régen, amikor előbb aludtam el. Igaz, azt már nem csinálod. Velünk szemben a nő rengeteg szemetet hagy maga után, a felszállók kerülgetik még meleg helyét. Jártunkban többször felém fordulsz, mintha mondani akarnál valamit, de utána makacsul elkapod tekinteted, és nem teszel több kísérletet. A kapcsolatunk elején nem lehetett lelőni, folyton közölni akartál velem valamit. Talán feltorlódott bennem a túl sok információ, és nem vagyok képes többet befogadni. Elakadt a folyamat, mint benned a szó. Meg akartam kérdezni, hogy szükséged van-e ezekre a csendekre, vagy engem büntetsz velük, de féltem a választól, átvettem a technikád. Mélyet szívok a cigimbe, közben téged vizsgállak. Van egy heg a térdeden, nem tudom, mikor szerezted. A combod mintha nagyobb lenne, a feneked meg laposabb. Nem bukok le előtted, mindenhova nézel, csak rám nem. A buszon nem nyúlok a kezed után, mert tudom, hogy utálod, ha a nagy melegben szorongatlak. Az első randinkra gondolok. Gumicsizmában jöttél, mert az időjárás szerint vihar készült. Végül nem lett eső, csak negyven fok. Éreztem a lábszagod, de feledtette a mosolyod. Várom, hogy kimond végre, amit szeretnél, de a hang nem jut át a falon.