Szokatlanul nagy zsivajjal aláfestett délután volt a kenesei szabadstrandon. Karúszóval rohangáló gyerekekkel, a szétégett vállukat kenegető szülőkkel és frizbiző kamaszokkal telt meg a Balaton-part, akik egytől egyig remek mozinak bizonyultak Gabi számára, amíg megeszi a fokhagymás-tejfölös lángosát. A barátnője, Orsi a fürdőzésből visszaérkezve úgy feküdt mellette, mint egy partra vetett ámbrás cet: nagy, ritka levegőket véve várta, hogy megszáradjon.

A halsütöde felé kukkolva Gabi egy veszekedő idős párra lett figyelmes, és úgy belemerült az ingyenes napi szappanoperába, hogy miközben nem nézett oda, a lángos feltétének egy része a mellkasán, így a bikinifelsőjén is landolt. Az anyja most idegesen rohanna felé egy szalvétával, miközben egy rossz kabarépoén felidézésével igyekezne elvonni a körülöttük lévők figyelmét, gondolta magában.

Az ujjaival itatta fel a köldöke felé csorgó olajat, ami elérte a hasán lévő angyalszárny pár tetoválást, majd a strandtáskájából fél kézzel előhalászott egy zsebkendőt, és felitatta a tejfölt a mellkasáról. Bosszankodva indult el a női mosdó felé vezető, csíkos strandlabdákkal és unikornisos úszógumikkal kikövezett úton, ami mellett egy takarító zsebrádiójából éppen Szécsi Pál hangja szűrődött ki a ,,Viharként tombol már…” című slágert búgva. Klór, iszap és ammónium szagának keverékétől bódultan lemosta a fürdőruhája pántját és a mellkasát, és ha már ott volt, bevizezte tüsi haját. Amint indult volna vissza a strandra, egyszerre mintha a szagok okozta kábulattól délibábot látott volna: a volt csaja, Zoé jelent meg a mosdóban hosszú, természetesen göndör fürtjeivel, mezítláb, egy indiai mintás strandruhában, ami csak egy kicsit fedte el körülbelül 6 hónapos terhes pocakját.

Zoéval még a bölcsészkaron ismerkedtek meg egy szilveszteri házibuliban olyan 6 éve, Gabinak az első közös cigizésükkor, mikor mindkettőjüknek lefagyott a keze a csoporttársuk panellakásának erkélyén, már leesett, hogy szerelmes. Zoé is esztétika szakos volt az egyetemen, csak egy évvel fiatalabb.  Közel 3 évig jártak együtt, míg Zoé le nem lépett utazgatni Európa nagyvárosaiba egy alig idősebb művészetelmélet tanársegédjükkel. Gabi számára Zoé olyan volt, mint egy konnektor, de sajnos abban a lakásban, ami a kapcsolatukat jelképezte, kikapcsolták az áramot.

– Szia! Nahát, de kicsi a világ! – csicseregte Zoé.

– Ezer éve! – kiáltotta zavartan Gabi, és bizonytalanul belehajolt Zoé ölelésébe.

– Hogy vagy mostanság? – kérdezte Zoé.

– Jól, köszi, most vettem ki szabadságot, úgyhogy vasárnapig lejöttünk. Úgy látom, gratulálhatok neked!

– Igen, az utolsó trimeszterben vagyok, kisfiú lesz, még nem egyeztünk meg a nevében! Lacival nagyon várjuk már! – lelkendezett Zoé.

Gabi csak most pillantotta meg a hasát simogató Zoé kezén a napfényben villogó jegygyűrűt. Ahogy Zoé hátrafordult, hogy a csaphoz lépjen, egyszerre előbújt a popsiján virulva a mézescsuprot tartó Micimackó-tetoválás, amit még a gimnáziumi évek alatt csináltatott a szülei elleni lázadás gyanánt, és amiért Gabi annyira rajongott 3 éven át. A szíve ekkor kihagyott egy ütemet.

– Nekem vissza kell mennem, örültem, hogy láttalak! Sok boldogságot a babához! – szabadkozott.

Zoé még válaszolt volna egy,,Köszi! Neked is!” formaságot, de Gabi azt már nem várta meg. Zaklatottan sietett vissza Orsi mellé, aki közben átfordult a hasára, és folytatta az Ulickaja-regényt, amit a strandra hozott.

Mielőtt elindultak vissza a szállásra, elmentek ismét a női mosdók mellett, ahonnan Gabi egy ismerős hangot hallott segítségért kiáltani. Zoé volt az, beragadt a vécé ajtaja, és nem tudott kijönni. Gabi azonnal megkérte Orsit, hogy menjen be és nyugtassa meg, amíg ő segítségért siet. Csak egy napernyő alatt félálomban üldögélő takarítót talált, aki igen komótosan, de a segítségükre sietett. Miközben siettek a mosdókhoz, meglátott egy harmincas évei elején járó magas, hullámos barna hajú férfit, aki hasonlított a volt tanársegédjükre, kétségbeesetten maga körül nézelődni: gondolta, biztosan ugyanaz a Laci, és ő lesz Zoé férje. Odaszaladt hozzá, Laci először nem ismerte meg, aztán bemutatkoztak és Gabi megnyugtatta, hogy Zoé megvan, és éppen most szabadítják ki a női mosdóból. A takarító 60 körüli férfi volt, fehér atlétában dédelgetve sörhasát, hátranyalt őszes hajjal, Jánosként mutatkozott be, és pillanatok alatt megoldotta az ügyet, a félájult, levegő után kapkodó Zoét pedig a férje segítségével kihozták. Nagyobb baja nem volt, de azért Laci elindult vele az ügyeletre Almádiba, és előtte még megköszönte Gabinak, hogy segített nekik.

Gabi és Orsi este, miután hazamentek átöltözni, egy kockás, viaszos vászon terítőkkel és piros/sárga nejlonos textil lampionokkal hívogató pizzériában kötöttek ki. A pizza túl vastag tésztája ellenére tűrhető volt, mintha csak a kétszáz forintos nagyfröccs mellé álmodták volna meg. Orsi kedélyesen elnevetgélt beszélgetés közben Gabival, palástolva aggodalmát, ugyanis a strand óta fogalma sem volt róla, mi lelte a barátnőjét. Gabi fizetés közben kiszúrta a szemben lévő presszóban meccset néző férfitömegben Jánost, a takarítót, aki segített Zoénak. Orsival úgyis meg akartak még inni valamit, úgyhogy átsétáltak meccset nézni, így Gabinak lehetősége adódott még egyszer megköszönni János segítségét. A meccs alatt nem akarta zavarni, így kiültek cigizni a presszó elé. A hosszabbítás leteltével látta tökéletesnek az időzítést, mikor a pultnál ücsörgő János éppen egyedül volt. Meg is szólította:

– Jó estét! Emlékszik rám? A strandról. Én kerestem meg magát a női mosdónál.

– Igen. Persze, jó estét! – dörmögte vissza János.

– Csak szerettem volna újra megköszönni a segítségét. Ön nélkül el is ájulhatott volna a hölgy.

– Semmiség kisasszony, sokszor előfordul.

– Meghívhatom önt a következő körre? – próbálkozott Gabi.

– Igazán nem szükséges! – szabadkozott János, aki szeretett volna nyugodtan maradni a meccs után a sörével, és kezdett kijönni a sodrából.

– De mégis, csak egyetlen üveggel, ez a legkevesebb! – erőltette Gabi.

– Nézze kisasszony, nem akarok udvariatlan lenni, de amúgy sem engedném meg egy nőnek, hogy meghívjon sörözni. Igazán nem tesz semmit, legyen nagyon szép az estéjük!

Orsi közben észrevette, hogy János nemet mondott, így gondolta, bemegy szólni Gabinak, hogy indulhatnának sétálni. Ekkor viszont Gabi János tiltakozása ellenére mégiscsak kért egy üveg sört a szemében hősies takarítónak, amit János már igazán nem nézett jó szemmel. Elkezdett konfrontálódni Gabival, és hangosan leüvöltötte őt, hogy mégis milyen érdeke fűződik neki ehhez, és mi a jóistennek kell ezt ennyire komolyan vennie, és ő csak békében szeretne üldögélni a presszóban. Mikor Gabi visszaszólt neki, János tett néhány ízléstelen megjegyzést Gabi feltételezhető szexuális identitására, valamint arra, hogy Orsival pontosan hová mehetnek el, a pillanat hevében pedig váratlanul izomból összetörte a sörösüvegét Gabi fején, ami azonnal vérezni kezdett. János nagy, nehéz zihálások közepette, valami diadalittas szégyenérzettel állt meg a presszó közepén.

Orsi sokkolódva, könnybe lábadt szemekkel rohant oda Gabihoz, aki félrecammogott a presszó előtt egy székhez, mert kezdett szédülni. Orsi kért a kocsmárosnétól egy vizes rongyot, amit Gabi fejére tehet, majd amint látta, hogy még magánál van, a vállára támasztotta, és elindult vele, hogy eljussanak az ügyeletre. János szánakozva nézett rájuk, majd visszaült a székére, és rendelt még egy kört.

Mivel kocsija egyiküknek sem volt, ide vonattal jöttek, Orsi először a buszmegállót nézte meg a csontos vállán támaszkodó Gabi nyöszörgései közepette, de a kiírás szerint még másfél órán át nem volt busz. Sétálva Almádi túl messze volt, és Orsi azt sem tudta, hol van pontosan az ügyelet, így jobb híján úgy döntött, a stoppolás lesz a legoptimálisabb. Gabi már alig volt magánál, leült Orsi mellé a fűbe, és a felsőtestével dülöngélt a tengelye körül. Szerencséjükre a negyedik feléjük haladó kocsi, egy Opel Corsa megállt nekik. Középkorú házaspár ült benne, kiszálltak, hogy segítsenek Gabinak elhelyezkedni az autóban, és villámgyorsan az Almádiban lévő ügyeletre vitték őket, miközben a Balaton körüli vendéglátóegységeket és a túlságosan elszaporodott külföldi nyaralókat szidták tovább.

Az ügyelet csütörtök éjjel teljesen kihalt volt, még a nővérpultnál sem ült senki, na nem mintha olyan nagy lenne a tumultus egy átlagos csütörtök estén. Orsinak fogalma sem volt, melyik orvos ajtaján kéne kopogtatni, így leültette először Gabit, majd bekopogott az összes ajtón, amin orvos nevét látta, nem nyitotta ki senki sem. Egyre nehezebb volt a barátnője fejét egyenesen tartania, hogy ne aludjon el, szerencsére pár perc múlva megjelent egy nővér, és bevitte Gabit az ügyeletes orvoshoz.

Eddigre Orsi válla és ruhapántja is véres lett a rádőlő Gabi fejétől, de már nem izgatta fel magát ezen. Gabit hamarosan ellátták, és kapott egy két mullpólyás sapkakötést, addig Orsi a körmét rágva várt rá, visszaidézte a presszóban történteket és átkozta az eget, hogy miért nem kertmozizni mentek ma este, ahogy eredetileg tervezték. Mielőtt hajnalban visszaindultak a szállásukra, Gabi, már eszméleténél megkérdezte az egyik nővért, volt-e ma náluk egy Zoé nevű kismama? A nővér azt felelte, hogy igen, a férjével itt voltak, pitiáner eset volt. Gabi kifelé még benézett a félig nyitott betegszobába, de Zoé nem volt ott, biztosan azonnal elengedték.

Még három napot töltöttek a Balatonnál, mielőtt hazaindultak Budapestre. Gabi feje már sokkal jobban volt, a vízibiciklizés is ment neki, és a Zoéval való találkozás is csak a női mosdóban jutott az eszébe. Az utolsó estéjükön, miután bepótolták az elmaradt kertmozit, az üzletsoron sétálva Gabi figyelmes lett egy mézes csuprot tartó Micimackó plüssfigurára, amit haladéktalanul meg kellett vennie. Orsi később nem értette, miért olyan fontos ez Gabi számára, de volt egy olyan sejtése, hogy valószínűleg nem is fogja megtudni. Azt pedig már végképp nem érte fel ésszel, hogy a Déli Pályaudvar felé zakatoló gyorsvonaton hazafelé miért a Micimackó plüssfigurát szorongatva aludt a barátnője végig, miközben a ,,Viharként tombol már…” című Szécsi Pál klasszikust hallgatta folyamatosan az mp3-as lejátszójából ismétlésen.