A szeretet gyümőcsei. A vadringló

phytoenigma

Mer fijam, a Krisztusurunk monta. Engeggyítëk hozzám a gyerëkëkët. Hugyan kő ezt értenyi? A gyerëk ugyi ënnyi kír, jácconyi vágyik, magyarázotot követēl, igazat vár, vigaszt remíll, ëccóvā szeretetët akar, mer ez mind szeretet. Krisztusurunk mëg a szeretet apastala vót. Olyan vót a apastalok között, mind a vadringló a Hótvágbo. Abbú tanúta a Béluska a ëvangéljomot. Mer bizony megesëtt a rígi világbo, mikor még csak olyan gyerëk vót, hogy a házon kívű köllött nëki ílelëm után níznyie. Hát az a vadringló virágzott a Hótvágbo a Béluska örömire, termëtt a Béluska ésígire. Nagyboldogasszonra megtermëtt, Kisboldogasszonra megídësëdëtt, a Hétfájdalmúra még kitartott, csak tunnyi köllött jól beosztanyi, hogy ëggy së hulljon le, vesszën kárbo. Így szëmëzgetëtt belüllük Béluska, mind a ëvangéljombú, mer ez is olyan mízídës vót. Nyív vagy romlás bele nem esëtt! Mimmí tovább ízlēgeti a embër, anná inkább jóllakik belülle. Mer a Krisztusurunk is, mind a vadringló ontotta magábú a ige gyümőccseit a gyerëkëk javáro. A szeretet ige, mer nem magánok terëm az a vadringló, hanem a más jováro. No persze nem magánok virágzik, nem magánok tërëm, nem magánok ízlik, de azér furfangos ez a vadringló. Mer ahány szëmët a Béluska megëvëtt rúla, mindëggyikér köszönetët mondott a Atyámteremtőmnek. Úgy ëvëtt, hogy megállás nékű imátkozott, öröm vót hāgatnyi, ha lëhetëtt a csámcsogástú. Oszt a zsebejit is megpakóta, a magokot mëg kiköpözte a úton, miután köszönetët mondott érte, míg mënt a kanális felé. Mer a kanális ódalábo termëtt a szëdër, a szëgínyëk eledele. Furfangos ez a vadringló, mer tutta, hogy a Béluska a magjait ēviszi a szërte e világbo, terjeszti, mind a ëvangéljomot. Így járt a Béluska mindën évbe, mënt, szórta a szëmëkët, monta a köszönetëkët. Hát mit gondúsz gyerëk, hogy kerűtek a Hótvágtú a kanálisig vezető út két partjáro a vadringló bukrok? Hát azt bizony sënkisë űtette, kēt magátú, hállo a Béluskánok! Pedig nem szëdi ikët mámo má sënki, nem ëszi sënki a szeretet gyümőcsejit, olyan jó világ lëtt. No fijam, mindënnē jóllakott má a embër, csak a pízzē nem. De az is lëhet, hogy rosszabb ez a világ mindëgyik rígitű, hát mámo még a szegínyëk së éhëssek. De mindëz mindëgy is a vadringlónak. Terëm az a madaraknak is, a sënkinek is. Ídës mind a míz, fírëg bele nem esik, ki nem fagy, aszály nem fogja. Ellenáll mindënnëk a vad termíszete miatt. Mer a szeretetët a vadak is ösmerik, a szeretet az a szelídsíg, ami a vadságbo van. A szeretet ëvangéljoma a vadringló, máig látnyi, ahogy Béluska hidette.

 

A fák munkái. A meccís

phytoenigma

A szőllővenyigékkē is majnem úgy van, mind a fákkó. A meccíssē a nyövekvís és a termís erejinek aggyuk meg a rengyit. A csërësnye a legszëlídebb fa. Azt nem kő meccenyi, csak hannyi, hogy íjjën a maga rengye szërint. Hasonló a mëgyfa is mëg a ringló. De a vadabb termíszetű fákot alázotosságro kő taníttanyi. Vízhajtást, vadoncot levágnyi. Ki kő válosztanyi a venyigét, vesszőt, ágokot, amik nem terëmnek. A csúcshajtásokbú is csak azokot kő meghannyi, amik sudarasonnyi akarnak. Mer nem szabad túlontúl visszafogni së a fát. Ha túlontúl megmeccik, ippoly kevéssé terëm, minha hanná ēbuglásonni. Amíg fijatal a fa, hannyi kő inkább nyövekënni, hogy írëtt korábo terëmjën. Legjobban a írëtt fákot kő meccenyi, hogy öreg korukba is bővibe terëmjenek. Ha fijatal korukba sudarasra meccik, így is lëssz. Meccenyi mindënkíppen Gyümölcsójtó előtt kő. Gyërtyaszentölő után. Mer ha megindúll a rügyfakadás, megfogódzik a fa, ha akkor meccëd. A rügyekre kő figyēnyi, mëg a hajtásokra. Hogy terëmnyi akarnak-ë, vagy nyövekënnyi. Hogy sarjúrügy-ë, vagy virágrügy. Ezér a meccís fírfimunka.

 

A csipkerúzsa meséje

phytolegenda

A csipkerúzsa bogyójja akkor jó, amikor má megvërësëdik, amikor má tiszta bordó, mind a izgó. Akkor kő szënnyi, amikor megüti a dér, amikor hullajcsa a levelejit. Mer mindën pokoli lázt megót, aki izzaccságbo gyötrődik, ē van gyëngűve, igyon teját belülle. Legjobb mozsárbo összetörnyi. De lëkvárnok még jobb. A csipkerúzsát a Szemmózës taláto fő. Szemmózës ëggy ëccëri paraszgyerëk vót. Pásztorkodott, őrözte a öregapja tehenyeit a Sebësbe a sënkifőggyin. Kószát a mezőn, de jópásztor vót. Osztán szót nëki a Atyámteremtőm. Lásso ëgy nap a Szemmózës, miközbe legēteti a nyájjot, hogy ott valamiféle koponyahëgy ódalábo lángro kapott a zsombíkos. Mëgy oda, lásso, ëgy bukor íg, de nem akar ēhamvannyi. Má összegyüttek a izgók a ágok vígin, vërëslëttek mind a bogyók. De csaknem alutt ki a láng. Odamëgy ēre Szemmózës, nízi, ëccërcsak lásso a lángokba a lílek erejit. Hát ahogy ott pattogott a tűz, zúktak a lángok, Szemmózës Atyámteremtőm hangját hallja ki belülle. Mózës, Mózës, aszongya a csipkebukor, én vagyok a te Atyámteremtőd, aki szóll hozzád. Ide figyējj Szemmózës. Mënnyé ē a királyelftársho, mond ē nëki a ëvangéljomot. Kírd ki tűle a nípet, hogy në sanyargassa itet a szógaságbo, mert tík má diszidányi foktok. Térjetëk meg, indújjatok ē. Há ēre Szemmózës a ëccëri paraszgyerëk assë tutta, hova lëgyën. No de mit mongyak a királyelftársnok én ëccëri paraszgyerëk? Mon nëki, hogy én üzenëm. Mond a nípnek, hogy Atyámteremtőd kűdött. No de ha kérdik, hogy mi a neve? Mon nëkik, hogy vagyok, aki vagyok. Azzā a hang megölígőte, ēhāgatott, röktön kialutt a láng ēre. De a leígëtt ágok nem hamvattak ē, hanem újra kisarjattak, a ágok vígin, mind bordó izgók, űtek a bogyók. Ebbű osztán tutta Szemmózës hogy nagy csuda törtínt. Mënt a níp közé, hirdette a ëvangéljomot, hogy ezután má a níp pásztora lëgyen, min Krisztusurunk. Mëg persze meséte a csipkebukor meséjjit. De ki is vezette a nípet a szógaságbó. A csipkebogyó adott erőt öregnek, gyerëknek, betegnek. Megóccsa a lázt. Csipkebukor ágábú fonták a Krisztusurunk töviskoszorújját is. Ezér nagy szent bukor a csipkerúzsabukor.

 

A fák munkái. Szemmicsurin

phytoenigma

Micsurinnak mondjátok gyerëkëk a kicsiny, nyőtelen termínyëkët, mer így mongya a níp, ha mongyuk valami növíny megcsüny, nem akar nyőnyi, terëmnyi. De aszmá nem tuggya a níp, hogy mér mongya. Pedig neve is mongya, Micsurin. Avvót a növínyëk pápájo. Mer nattudományos embër vót a Micsurin, beszíte a virágok nyelvit, avvót a fák vídőszentye! Így osztán hirdette a füvekfák ëvangéljomát, a Lëninelftárs mëg megtëtte pápánok. Ellëtt a jéerdék ëvangéljoma. Mindën fát úgy kő ójtanyi, hogy látnyi kő, mit akar hajtanyi a fa. Monta Szemmicsuriny. Asz hirdette, hogy a füvekfák mindënre emlíkëznek, még āra is, ami születísük előtt vót, öregapájik idejibe. Hát bizon, jobban emlíkëznek azok, mint Öregapád a rígi világro. Így osztán a növínyëk a legokossabbak, mer azok mindën megpróbátotásro, töredelëmre emlíkëznek. Gyükerük tuggya, mit akar a főd hajtanyi. Ágoji tuggyák, mit akar a ég terëmnyi. Mer āra is emlíkëznek, ami még csak lëssz, ami még csak jövendő, mer ē kő gyünnyije, amikor má Öregapádbú nyőnek a ágok, amit sënki gyerëk embërfija nem ösmer. Ammëny. No de nagy machër vót ám ez a Micsurinyelfárs. Összeójtott, szëmzëtt mindënt, szëzont a fazonnā összeatta. Így osztán úgy keverëttek a fák, minha lábuk kēt vóna, mind a nípeknek. Vót micsurinkert maradon is, máshon is a kertíszetbe. De ott má ēvadút, megëtte a burján. Hát igaza is vót a Micsurinnak, mimmí jobban elüt a két öreg, anná erőssebb lëssz a magonc. De āra má nem vót ideje a Micsurinnak, hogy kitudakójja a fáktú a legnagyobb ëvangéljomot, hogy a maradi fák a legjobb fák. Mer a maradi fák nem mënnek sëhova, nem gyüttek sëhunnan, ott dobta ki a főd iket, ahun máig marattak. Így vót ez má a Öregapjáná mëg annak Öregapjávó, vissza egísszen Ádámatyánk idejibe, a Paradicsomkert kellős közepibe. Mer szentëk ezëk a fák, ellene ánok a kísírtísnek mind a moníliánok vagy a lisztharmatnak. Ezëk a legszívósabbak, ha aszáj szikkassza, télvíz fagyassza is ikët. Hát eszcsak Öregapád Öreganyádtú tuggya, nem a Szemmicsurin ëvangéljomábú. A Gazdványi majorba is nyőll a burján, mind a kertíszetbe, megëtte az má a egísz jéerdét. Ē van vadúva mindën. Bëzzëg a Gazdványi majorba van máig a legfinomabb csërësnye a faluba, ringló, de még birsalma is, pedig ammá a egísz határbú kiveszëtt. Mind a fák a kertíszetbű. De a Gazdványi major, ammá Öregapád Öregapjánok idejibe is ē vót vadúva, oszt mégis a burjánbo hozzák a fák a szëlídsíg gyümőcsit. Ha azok a fák mesényi tunnánok, ēmondanák a kertëk mesíjjit. Amikor a micsurinkertët telepítëttík, Öregapád olyan legínke vót, ójtotta a fákot, a kertísz mestërelfárs mëg tanította nëki a Micsurin ëvangéljomát. Hát olyan csinzsákos vót ez, mint a egísz rencër! Így osztán a níp el is felejtëtte, amolyan városi kertre mongyák ezt a micsurinkertët, no ammég megterëm a nagy Pozsomba is a csinzsák balkonnyán, nem igaz, gyerëk? Ki hallott má ilyent, ezëk a városiak két lípísën akarnak megtermēnyi mindënt a betonyon! Esztán csak olyan micsurinyok nyőnek persze. Mer nem tuggya a níp, mit akar a főd hajtanyi. Hijábo taníthatták Öregapádnok a elftársok a Szemmicsurin ëvangéljomát, nem hāgatott Öregapád sënkire, csak a fákro, mer azok tuggyák a időknek folyását.