Részletek a Phytolegendáriumból (2.)

A szeretet gyümőcsei. A vadringló

phytoenigma

Mer fijam, a Krisztusurunk monta. Engeggyítëk hozzám a gyerëkëkët. Hugyan kő ezt értenyi? A gyerëk ugyi ënnyi kír, jácconyi vágyik, magyarázotot követēl, igazat vár, vigaszt remíll, ëccóvā szeretetët akar, mer ez mind szeretet. Krisztusurunk mëg a szeretet apastala vót. Olyan vót a apastalok között, mind a vadringló a Hótvágbo. Abbú tanúta a Béluska a ëvangéljomot. Mer bizony megesëtt a rígi világbo, mikor még csak olyan gyerëk vót, hogy a házon kívű köllött nëki ílelëm után níznyie. Hát az a vadringló virágzott a Hótvágbo a Béluska örömire, termëtt a Béluska ésígire. Nagyboldogasszonra megtermëtt, Kisboldogasszonra megídësëdëtt, a Hétfájdalmúra még kitartott, csak tunnyi köllött jól beosztanyi, hogy ëggy së hulljon le, vesszën kárbo. Így szëmëzgetëtt belüllük Béluska, mind a ëvangéljombú, mer ez is olyan mízídës vót. Nyív vagy romlás bele nem esëtt! Mimmí tovább ízlēgeti a embër, anná inkább jóllakik belülle. Mer a Krisztusurunk is, mind a vadringló ontotta magábú a ige gyümőccseit a gyerëkëk javáro. A szeretet ige, mer nem magánok terëm az a vadringló, hanem a más jováro. No persze nem magánok virágzik, nem magánok tërëm, nem magánok ízlik, de azér furfangos ez a vadringló. Mer ahány szëmët a Béluska megëvëtt rúla, mindëggyikér köszönetët mondott a Atyámteremtőmnek. Úgy ëvëtt, hogy megállás nékű imátkozott, öröm vót hāgatnyi, ha lëhetëtt a csámcsogástú. Oszt a zsebejit is megpakóta, a magokot mëg kiköpözte a úton, miután köszönetët mondott érte, míg mënt a kanális felé. Mer a kanális ódalábo termëtt a szëdër, a szëgínyëk eledele. Furfangos ez a vadringló, mer tutta, hogy a Béluska a magjait ēviszi a szërte e világbo, terjeszti, mind a ëvangéljomot. Így járt a Béluska mindën évbe, mënt, szórta a szëmëkët, monta a köszönetëkët. Hát mit gondúsz gyerëk, hogy kerűtek a Hótvágtú a kanálisig vezető út két partjáro a vadringló bukrok? Hát azt bizony sënkisë űtette, kēt magátú, hállo a Béluskánok! Pedig nem szëdi ikët mámo má sënki, nem ëszi sënki a szeretet gyümőcsejit, olyan jó világ lëtt. No fijam, mindënnē jóllakott má a embër, csak a pízzē nem. De az is lëhet, hogy rosszabb ez a világ mindëgyik rígitű, hát mámo még a szegínyëk së éhëssek. De mindëz mindëgy is a vadringlónak. Terëm az a madaraknak is, a sënkinek is. Ídës mind a míz, fírëg bele nem esik, ki nem fagy, aszály nem fogja. Ellenáll mindënnëk a vad termíszete miatt. Mer a szeretetët a vadak is ösmerik, a szeretet az a szelídsíg, ami a vadságbo van. A szeretet ëvangéljoma a vadringló, máig látnyi, ahogy Béluska hidette.

 

A fák munkái. A meccís

phytoenigma

A szőllővenyigékkē is majnem úgy van, mind a fákkó. A meccíssē a nyövekvís és a termís erejinek aggyuk meg a rengyit. A csërësnye a legszëlídebb fa. Azt nem kő meccenyi, csak hannyi, hogy íjjën a maga rengye szërint. Hasonló a mëgyfa is mëg a ringló. De a vadabb termíszetű fákot alázotosságro kő taníttanyi. Vízhajtást, vadoncot levágnyi. Ki kő válosztanyi a venyigét, vesszőt, ágokot, amik nem terëmnek. A csúcshajtásokbú is csak azokot kő meghannyi, amik sudarasonnyi akarnak. Mer nem szabad túlontúl visszafogni së a fát. Ha túlontúl megmeccik, ippoly kevéssé terëm, minha hanná ēbuglásonni. Amíg fijatal a fa, hannyi kő inkább nyövekënni, hogy írëtt korábo terëmjën. Legjobban a írëtt fákot kő meccenyi, hogy öreg korukba is bővibe terëmjenek. Ha fijatal korukba sudarasra meccik, így is lëssz. Meccenyi mindënkíppen Gyümölcsójtó előtt kő. Gyërtyaszentölő után. Mer ha megindúll a rügyfakadás, megfogódzik a fa, ha akkor meccëd. A rügyekre kő figyēnyi, mëg a hajtásokra. Hogy terëmnyi akarnak-ë, vagy nyövekënnyi. Hogy sarjúrügy-ë, vagy virágrügy. Ezér a meccís fírfimunka.

 

A csipkerúzsa meséje

phytolegenda

A csipkerúzsa bogyójja akkor jó, amikor má megvërësëdik, amikor má tiszta bordó, mind a izgó. Akkor kő szënnyi, amikor megüti a dér, amikor hullajcsa a levelejit. Mer mindën pokoli lázt megót, aki izzaccságbo gyötrődik, ē van gyëngűve, igyon teját belülle. Legjobb mozsárbo összetörnyi. De lëkvárnok még jobb. A csipkerúzsát a Szemmózës taláto fő. Szemmózës ëggy ëccëri paraszgyerëk vót. Pásztorkodott, őrözte a öregapja tehenyeit a Sebësbe a sënkifőggyin. Kószát a mezőn, de jópásztor vót. Osztán szót nëki a Atyámteremtőm. Lásso ëgy nap a Szemmózës, miközbe legēteti a nyájjot, hogy ott valamiféle koponyahëgy ódalábo lángro kapott a zsombíkos. Mëgy oda, lásso, ëgy bukor íg, de nem akar ēhamvannyi. Má összegyüttek a izgók a ágok vígin, vërëslëttek mind a bogyók. De csaknem alutt ki a láng. Odamëgy ēre Szemmózës, nízi, ëccërcsak lásso a lángokba a lílek erejit. Hát ahogy ott pattogott a tűz, zúktak a lángok, Szemmózës Atyámteremtőm hangját hallja ki belülle. Mózës, Mózës, aszongya a csipkebukor, én vagyok a te Atyámteremtőd, aki szóll hozzád. Ide figyējj Szemmózës. Mënnyé ē a királyelftársho, mond ē nëki a ëvangéljomot. Kírd ki tűle a nípet, hogy në sanyargassa itet a szógaságbo, mert tík má diszidányi foktok. Térjetëk meg, indújjatok ē. Há ēre Szemmózës a ëccëri paraszgyerëk assë tutta, hova lëgyën. No de mit mongyak a királyelftársnok én ëccëri paraszgyerëk? Mon nëki, hogy én üzenëm. Mond a nípnek, hogy Atyámteremtőd kűdött. No de ha kérdik, hogy mi a neve? Mon nëkik, hogy vagyok, aki vagyok. Azzā a hang megölígőte, ēhāgatott, röktön kialutt a láng ēre. De a leígëtt ágok nem hamvattak ē, hanem újra kisarjattak, a ágok vígin, mind bordó izgók, űtek a bogyók. Ebbű osztán tutta Szemmózës hogy nagy csuda törtínt. Mënt a níp közé, hirdette a ëvangéljomot, hogy ezután má a níp pásztora lëgyen, min Krisztusurunk. Mëg persze meséte a csipkebukor meséjjit. De ki is vezette a nípet a szógaságbó. A csipkebogyó adott erőt öregnek, gyerëknek, betegnek. Megóccsa a lázt. Csipkebukor ágábú fonták a Krisztusurunk töviskoszorújját is. Ezér nagy szent bukor a csipkerúzsabukor.

 

A fák munkái. Szemmicsurin

phytoenigma

Micsurinnak mondjátok gyerëkëk a kicsiny, nyőtelen termínyëkët, mer így mongya a níp, ha mongyuk valami növíny megcsüny, nem akar nyőnyi, terëmnyi. De aszmá nem tuggya a níp, hogy mér mongya. Pedig neve is mongya, Micsurin. Avvót a növínyëk pápájo. Mer nattudományos embër vót a Micsurin, beszíte a virágok nyelvit, avvót a fák vídőszentye! Így osztán hirdette a füvekfák ëvangéljomát, a Lëninelftárs mëg megtëtte pápánok. Ellëtt a jéerdék ëvangéljoma. Mindën fát úgy kő ójtanyi, hogy látnyi kő, mit akar hajtanyi a fa. Monta Szemmicsuriny. Asz hirdette, hogy a füvekfák mindënre emlíkëznek, még āra is, ami születísük előtt vót, öregapájik idejibe. Hát bizon, jobban emlíkëznek azok, mint Öregapád a rígi világro. Így osztán a növínyëk a legokossabbak, mer azok mindën megpróbátotásro, töredelëmre emlíkëznek. Gyükerük tuggya, mit akar a főd hajtanyi. Ágoji tuggyák, mit akar a ég terëmnyi. Mer āra is emlíkëznek, ami még csak lëssz, ami még csak jövendő, mer ē kő gyünnyije, amikor má Öregapádbú nyőnek a ágok, amit sënki gyerëk embërfija nem ösmer. Ammëny. No de nagy machër vót ám ez a Micsurinyelfárs. Összeójtott, szëmzëtt mindënt, szëzont a fazonnā összeatta. Így osztán úgy keverëttek a fák, minha lábuk kēt vóna, mind a nípeknek. Vót micsurinkert maradon is, máshon is a kertíszetbe. De ott má ēvadút, megëtte a burján. Hát igaza is vót a Micsurinnak, mimmí jobban elüt a két öreg, anná erőssebb lëssz a magonc. De āra má nem vót ideje a Micsurinnak, hogy kitudakójja a fáktú a legnagyobb ëvangéljomot, hogy a maradi fák a legjobb fák. Mer a maradi fák nem mënnek sëhova, nem gyüttek sëhunnan, ott dobta ki a főd iket, ahun máig marattak. Így vót ez má a Öregapjáná mëg annak Öregapjávó, vissza egísszen Ádámatyánk idejibe, a Paradicsomkert kellős közepibe. Mer szentëk ezëk a fák, ellene ánok a kísírtísnek mind a moníliánok vagy a lisztharmatnak. Ezëk a legszívósabbak, ha aszáj szikkassza, télvíz fagyassza is ikët. Hát eszcsak Öregapád Öreganyádtú tuggya, nem a Szemmicsurin ëvangéljomábú. A Gazdványi majorba is nyőll a burján, mind a kertíszetbe, megëtte az má a egísz jéerdét. Ē van vadúva mindën. Bëzzëg a Gazdványi majorba van máig a legfinomabb csërësnye a faluba, ringló, de még birsalma is, pedig ammá a egísz határbú kiveszëtt. Mind a fák a kertíszetbű. De a Gazdványi major, ammá Öregapád Öregapjánok idejibe is ē vót vadúva, oszt mégis a burjánbo hozzák a fák a szëlídsíg gyümőcsit. Ha azok a fák mesényi tunnánok, ēmondanák a kertëk mesíjjit. Amikor a micsurinkertët telepítëttík, Öregapád olyan legínke vót, ójtotta a fákot, a kertísz mestërelfárs mëg tanította nëki a Micsurin ëvangéljomát. Hát olyan csinzsákos vót ez, mint a egísz rencër! Így osztán a níp el is felejtëtte, amolyan városi kertre mongyák ezt a micsurinkertët, no ammég megterëm a nagy Pozsomba is a csinzsák balkonnyán, nem igaz, gyerëk? Ki hallott má ilyent, ezëk a városiak két lípísën akarnak megtermēnyi mindënt a betonyon! Esztán csak olyan micsurinyok nyőnek persze. Mer nem tuggya a níp, mit akar a főd hajtanyi. Hijábo taníthatták Öregapádnok a elftársok a Szemmicsurin ëvangéljomát, nem hāgatott Öregapád sënkire, csak a fákro, mer azok tuggyák a időknek folyását.

Written by:

1987-ben született. A pozsonyi Színművészeti Egyetem rendező-dramaturg szakán diplomázott 2013-ban. Jelenleg a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének végzős doktorandusza. Kutatási területe Borbély Szilárd költészete, motívumtörténet, szövegköziség és posztkolonializmus. Több tanulmány szerzője, prózaíró. Itt közölt kisprózái harmadik kötetének anyagát alkotják, mely Fűje sarjad mezőknek. Phytolegendárium címen megjelenés előtt áll. Az őszt a Visegrad Residency ösztöndíjasaként Prágában tölti.