A szerelem mennybeemelő vagy nyomorba döntő természetéről sok műalkotás beszél érzékenyen és átélhetően, de hogy mi újság van öt, tíz, tizenöt vagy húsz évvel azután, hogy két szupernóva egyesülése új világmindenséget teremtett saját fizikai törvényekkel, egyedi izospinnel, speciális antropológiával, arról kevés alkotó nyilatkozik meg komplexen.

A Látókép Ensemble előadása az el nem pakolt zoknikból indít, hogy megigazított ruhaujjal és kicsit odább húzott székekkel beszéljen néhány középkorú ember hétköznapjáról, belső térképéről. Szobaszínházban vagyunk, ahol egy hosszabb időre lehunyt szempilla, a kisujj önkéntelennek tűnő mozdulása, egy negyedhanggal leejtett válasz igazít bennünket útba. A színészek nagyon közel vannak hozzánk, érezni minden rezdüléseket, az emberi léptékű, őszinte játékok miatt pontosan olvasható mikor közelít egymáshoz belső iránytűjük és mikor távolodik, mikor fordulnak rá egy pimf problémára, és mikor tesznek szekrénybe őserejű konfliktusokat kirobbanás előtt egy hétköznapi gesztussal.

Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya

Liza és Olga telefonbeszélgetésével indulnak a mondatok. Az egyik sokat beszél, a másik néha kérdez. Van néhány ál-igen, látszat-aham, aztán már csak monológ. Mindenesetre a két ember akar valamit kezdeni egymással. Liza szívességet például biztosan akar kérni, hadd jelentkezzenek be Olgáékhoz, hogy a gyerekek jobb suliba mehessenek. Este, amikor Kálmán névnapja miatt úgyis találkoznak majd, alá is lehetne írni a papírokat. Tényleg csak egy évről van szó, és amúgy sem lenne belőle semmi kellemetlensége Olgáéknak. A rövid felütés beszédes kulcsot ad a továbbiakhoz: párbeszédet folytatni vágyó emberek maradnak egyedül egy-egy mondatuk végén a pont csöndjével.

A szerelem olyan, mint egy pár zokni: beteljesedés, amiben két ember lelke egy pillanatra egymáshoz ér. Viszont a múló pillanatok rezdülései után, ahogy telik az együtt-idő, vannak más másodpercek is. Hogy ezeket hogyan lehet felöltetni élettel, legalább akkora kérdés, mint hogy hová tűnik mosás közben a zoknik másik fele. S ha azt gondoljuk, hogy a megoldás a házimanók gyűjtőszenvedélye, akkor nézzünk rá Ibsen, Csehov vagy Strindberg nyomán a XIX század végén megszülető modern drámára. Innentől sok alkotás szól a szerelemzokni elvesztéséből fakadó gyűlöletről, kiüresedésről, izzadságszagú munkáról, megcsalásról. Hajdu Szabolcs és társulata arról beszél, mivel adhatjuk meg az esélyt további összeérő pillanatoknak. És mivel nem.

Földeáki Nóra, Szabó Domokos

Olga és Kálmán valódi párbeszédet folytat a második jelenetben. Meghallják egymás mondatait, reagálnak is egymásra, ahogy lehet. Nem lesz belőle irodalmi Nobel-díj, de valami módon feltérképezhetik mi is van a másikban. Kálmán például nem akarja, hogy Lizáék bejelentkezzenek hozzájuk. Olga se akarja ezt olyan nagyon. De azért felsejlik néhány konfliktus is hamar, rutinosan várjuk, hogy kirobbanjanak és legyenek romok, meg az emberi lélek fedetlen tartószerkezeti. Aztán nincs robbanás. Viszont a két színész játéka egy nagy háború utáni város képét rajzolja elénk, ahol akaratlan bombázások és talán szándékos golyónyomok csipkézte falak közötti lepedőszellőztetést éppúgy mutatnak, mint sort a boltok előtt, ahol hátha újra kapható hús, tej, tojás.

A Kálmán-nap egy jómódú család nappalijában játszódik, néhány retró szék és asztal között. A nézők a játéktér két oldalán ülnek, balra dizájnos láda, jobbról a nyolcvanas éveket idéző bőrkanapé. Van egy kis mártogatós étel és pálinka, amiről ki tudja látott-e birsalmát valaha, még ha a megbízható őstermelő esküszik is rá, hogy úgy bio az egész, ahogy van. A két párt alkotó négy ember mind értelmiségi figurák, miközben épp az árnyalatnyi eltérések teszik idézőjelbe és húzzák alá ennek a rétegnek a jellegzetességeit. A székek, amiket a lomtalanításon ingyen összeszedhetünk és felújíthatunk, de a dizájnboltban horror áron lehet megvenni. A pálinka, ami tiszta forrásból van, tudatos vásárlói döntés beszerzése a kistermelőtől, de a ház kerül szerelő-barkácsoló Ernő szerint pancsolt vegyes csupán. A munkásoverálos figura megjelenése további szerkezeti süllyedésekre és multikulturális vonatkozásokra hívja fel a figyelmünket keresztvonalas szintezőjével.

Gelányi Imre

Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs közös színpadi létezése magával ragadó. Zsigeri őszinteségből építenek jól átgondolt, könnyen olvasható, ugyanakkor többrétegű figurákat. A csodás festést egy pillanatra megrepedeztetik, hogy a másik lássa a sebet, borzadhasson, ráfújjon, simogassa. Miközben minden hétköznapi. Bármelyik nappaliban ilyen gesztusok milliói vannak. Az ismétlődés monotonitása és egyedisége egyszerre van jelen gesztusaikban. Annak a kételye, kudarca, hogy az elmúlt háromszáz odafordulásból egyszer sem ért össze a lelkünk (lsd.: szerelemzokni és házimanók), és annak az ereje és derűje, hogy most fogom tudni kimondani a mondatot úgy, hogy most tudok ránézni úgy, hogy megint összeérjen. Ennek a fárasztóságát tartják gesztusaik, ennek vágyát hangolják feszesre idegeik. Persze ez önmagában még akár giccses is lehetne, ha nem volnának súlyos vagy súlytalan problémák, amelyekre választ kell adni. Az öregedés, a testi és szellemi inspirálódás változása nehéz helyzeteket teremthet. Földeáki Nóra és Szabó Domokos párosától legalább olyan magas szintű alakításokat láthatunk, mint Török-Illyéstől és Hajdutól. Levente és Liza házassága komolyabb találatokat kapott, feltűnt egy spiné, vagy inkább kislány, aki mire megszülné a gyereket, már betölti a tizennyolcat, szóval a jog felől nézve nem probléma a húsz év korkülönbség. Máshonnan meg nehéz hozzászólni, Olga is azt kérdezi: Te mit szeretnél, Levente? Az előadás több nehezen tematizálható témát emel be. Mikor a Gelányi Imre játszotta melósról kiderült, hogy frissen özvegyült, Liza, arra kérdez rá, hogy: Ernő, ki tudott-e teljesedni a kedves asszony még az életében. A kérdés abszurdsága humorosan és szívbemarkoló esendőséggel világít rá két különböző anyagi helyzetben lévő ember világképére anélkül, hogy bármelyiket is megítélné. Ilyen és ehhez hasonló momentumok sorából épül az előadás, jó tempóban, mesteri érzékkel váltogatva színes, felemás, csíkos zoknikat, a lyukas, foltozott fekete műszálasokkal.

A házasság témájához kapcsolódó gyereknevelés-vonal alulbeszéltsége esetleg zavaró lehet – mindkét házaspár gyerekeire vigyáz épp valaki valahol a vendégég ideje alatt, így a hozzájuk való viszonyokat nem látjuk, kevés szó is esik róluk. Viszont a Látókép Enseble egyel korábbi, Ernelláék Farkaséknál előadásában pontos, hiteles szülő-gyermek viszonyokat láthatunk, fontos következményekkel a férj és feleség érzelmi kapcsolatára. Itt nem az apaság és anyaság felől közelítünk elsősorban. Egy olyan este ez, ahol a névnapünneplés apropóján a felnőtteké a főszerep. Lehet, hogy vannak köztük földre szállt angyalok, akik egykor hallották az ember minden belső gondolatát, de most egy-egy lélekösszeérésért sokat kell tenni, és nem biztos, hogy mindenki jó ebben. Beszélni viszont nagyon fontos róla. A Kálmán-nap érzékenyen, emberien térképezi fel a középgeneráció lélekvárosait. Mindenkinek érdemes volna évente újranézni.

2017.06.17. –  B32 Galéria és Kultúrtér

 

HAJDU SZABOLCS: KÁLMÁN-NAP
a Látókép Ensemble produkciója

szereplők:
TÖRÖK-ILLYÉS ORSOLYA
FÖLDEÁKI NÓRA
SZABÓ DOMOKOS
GELÁNYI IMRE
HAJDU SZABOLCS

asszisztens:
TESZLER TAMÁS
produkciós vezető:
ESZES FRUZSINA

rendező:
HAJDU SZABOLCS