A kert rendezett. A gyep zöld és rövid, a kerítés most lett kész. Látszóbeton. A házat a család egyik stockholmi építész barátja tervezte. Senkinek nincs ilyen szép háza a parton. Fehér, szürke, nyersfa és fém. Egyenes vonalak, letisztult formák, skandináv design. Elzát szülei a Bangkok közeli szentélyben töltött hónap után küldték ide a Dunához, mert Budapesten nem tudtak vele mit kezdeni. A kolostorban Elza megtisztult, és most nehezen viselte a kiüresedett hétköznapokat.

A kerítésen nem lehet belátni. Szemmagasságban szürke betonfal, alul keskeny rés. Ha valaki be akar nézni az utcáról, le kell hajolnia egészen a földig. Ezt csak gyerekek és furcsa felnőttek csinálják. Télen nagyon kicsi a forgalom, aztán ahogy melegszik az idő, egyre többen kirándulnak erre. Kocsival, babakocsival, biciklivel. Több kereket lát, mint lábat. Gyakorol, dohányzik a teraszon, pihen. Gyümölcsöket eszik, és főtt rizst. A buddhista szentélyben csak kását ettek. Meg volt még az a borzalmas hánytató főzet reggelente, de az nem hiányzik neki egyáltalán. A drogosok minimum tíz napot töltöttek itt, hogy leszokjanak, de Elzának egy hónapig kellett maradnia, mire úgy érezte, haza tud jönni.

Egy Arvo Pärt darabbal próbálkozik. Dinamikusabb, mint a Für Alina, apja szerint befogadhatóbb, Johann szerint pop. A Für Alinán már túl van, Johannon még nem biztos. Ezzel az újjal harcol. Most épp a darab vezet. Egy hete majdnem kész volt, de az utolsó pillanatban Elza feladta. Akkor hívta fel Johannt. A kolostor óta nem találkoztak. A svéd csellista volt az egyetlen tanár, akinek bejárt az óráira. Vagyis túlzás, hogy bejárt; az övén volt néhányszor. Amikor volt az a botrány a Zeneakadémián, csak ő állt ki mellette, de megakadályozni már nem tudta, hogy kirúgják. A férfi a tönkrement családja elől menekült Budapestre, és azóta itt él. Elzának jelentős szerepe van abban, hogy Johann élete így alakult. A teraszon ült. Tudta, hogy Johann telefonál, mielőtt indul, de mégis minden motor zúgásakor erősebben kezdett verni a szíve. Ez nagyon jó érzés volt. Amíg a gyógyszereket szedte, ilyen nem történt vele.

Ez a találkozás sorsfordító lesz. Napok óta küzdött egy hajlítással. Hüvelykfekvés. Már a nevét is gyűlölte. Egészen kicsi korától. Mindig a hüvelyre asszociált, amitől azonnal rettenetesen zavarba jött. Johann szerencsére angolul mondta. Mindent angolul mondott, és a probléma nem létezett többé. A szüleinek az volt a feltétele, hogyha a koncert jól sikerül, Elza visszaköltözhet Pestre. Addig van még két hete. A repertoár megvan, csak ez a borzalmas hajlítás ne lenne. Elzát nem igazán érdekelte a felhajtás, és fogalma sem volt, mit akar. Szülei azt akarták, hogy jól sikerüljön. Az összes bankár haverjukat meghívták, és titokban abban reménykedtek, hogy egyetlen pici lányuk a koncertnek köszönhetően fog visszailleszkedni oda, ahova egyébként sohasem tartozott igazán. Nem érdekelte volna az sem, hogy miben lép föl, ha Johannal úgy beszélték volna meg, hogy a férfi nem lesz ott. De Johann menni akart, és megígérte, hogy végig takarásban lesz.

Elza a teraszon ült és azon gondolkozott, hogy mégsem leengedve kellene hagyni a haját, mert úgy a leghosszabb rózsaszín rasztái eltakarják a vállát. Visszament a házba, levette a mély ülepes nadrágot, kivette a szekrényből a fekete pántos, taft overált, amit a fellépésre csináltatott, és most így nézegette magát a tükörben. Ránc nincs, háj nincs. Tenyerébe fogta picinyke melleit, és ez sincs!, mondta ki csalódottan. Megfogadta, hogy a következő blokk előtt nem nézi meg a telefonját, de most úgy érezte, muszáj tudnia, mennyi az idő.

A telefon élettelenül feküdt az éjjeliszekrényen, mintha sosem kellett volna megdolgoznia azért, hogy emberek szeressék, gyűlöljék egymást, vagy munkát adjanak egymásnak.

– Kurva életbe!

Elza bekapcsolta a készüléket, beütötte a kódot, és várt. Tizenöt nem fogadott hívás, három üzenet.

– Kurva életbe! A büdös kurva életbe!!!

Föl-alá kellett járkálni. Faltól falig, faltól falig, faltól falig. Kiszaladt a teraszra, megpróbált cigit tekerni, de túlságosan remegett a keze. Nagy nehezen összehozott egy cigire csak távolról hasonlító, göcsörtös valamit, aminek a végéből hatalmas dohánycsimbók lógott. Elza meggyújtotta, a csimbók felgyulladt, a combjára esett, jelentős lukat hagyva a méregdrága selymen. Visszament a nappaliba. Johann biztos, hogy azt hiszi. Sokat hazudta neki, hogy beszart a telefonja, nyilván most mondott le róla örökre. Tuti meg is könnyebbült, hogy nem kell erre a halálosan unalmas helyre jönnie többet. Elza leült a csellójához, kétségbeesetten próbálta összeszedni magát, és kiiktatni agyából a gondolatot, hogy felhívja az exdílerét. Egyetlen értékelhető hang nem jött ki abból a szerencsétlen hangszerből. Elza bosszúsan letámasztotta a földre. Még tudott rá vigyázni. Megint járkálni kellett, faltól falig, faltól falig, faltól falig. Nem. Telefonálni kellett. Kicsöng. Semmi. Az agyában működő neuronok először teljesen lefagytak, összekavarodtak, végül megkezdték a bosszúhadjáratot. Egyre gyorsabban és egyre szigorúbban küldték a parancsot.

Egyetlen utolsó remény maradt. A Für Alina. A kolostorban ezt tanították: mielőtt megtörténne, egy alternatív, építő megoldást kell választani. Leült a laptopjához, a kábelt rákötötte a Technics hangfalra, elindította a felvételt. A hangok értelmezhetetlenül torzultak egymásba. Megigazította a kábelt, ellenőrizte a laptopot, megtapogatta a membránokat. A billentések egymás utáni összevisszasága nem is emlékeztettek az eredeti nyugtató harmóniákhoz. Elővette a zsebéből a hangvilláját. Bal kezével megfogta a villa nyakát, és a jobb mutató ujjának tövéhez ütötte. Fülelt. Elza megpróbálta kiénekelni a normál zenei A-t. Nem sikerült. Egy oktávval lejjebb, és egy oktávval feljebb próbálkozott. Elviselhetetlen disszonáns óbégatás tört fel a torkából. Bekapcsolta a tévét. Valami hülye nő, valami idióta pandákról magyarázott. A Mezzóra kapcsolt. Éjkirálynő. Bosszúária.

– Ez a nő nem tud énekelni, ez az orgánum nem képernyőképes! Be kellett volna hangolni azokat a hangszereket, srácok! – Átkapcsolt az MTV-re. – Paul McCartney Rihannával? A Kanye West meg hogy az úristenbe kerül ide? Hogy lehet ennyire hamis?

Visszaült a csellóhoz. Próbálta a Für Alinát játszani. Még az egyetemen csinálta ezt a csellóátiratot, a transzponálás eléggé bonyolult volt. Fá-dó-ré-mi-fá. Csupa nyolcad, néhány egész. Pontosan ugyanazt csinálta, mint a kolostorban minden nap, és ami ott működött építő megoldásként. Most viszont, akárhogy próbálkozott, akármilyen erősen nyomta ujjait a cselló fogólapjához, a tökéletesen begyakorolt fekvések tisztasága mintha sohasem létezett volna. Elza kínjában az üres húrokon húzta a vonóját, a hangoló tisztának mutatott minden egyes hangot. A vonót ledobta a földre, már csak pengetett.

Cauuu Gőőőő Díííííí Áauuuu

Arrébb rúgta a hangszert. A cselló fájdalmasan felnyögött. A fatest puffanása után még másodpercekig hallani lehetett a húrok gyötrelmes felhangjait. Elza nem bírta tovább. Kivett egy tízest a fiókból, felkapta a hátizsákját és kilépett a kapun.