Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Carstairs nevű város, valahol Kanadában. Ez a város telis-tele volt emberekkel és az ő történetükkel. Alice Munro Nobel-díjas író pedig leült, hogy elmesélje mindezt nekünk. A Nyílt titkok című novelláskötet nem a legújabb szöveg Munrótól: angol nyelvű eredetije 1994-ben jelent meg, fordítása 2016-ban került a magyar könyvesboltok polcaira.A Nyílt titkok nyolc történetet mesél el, és csak lassan válik világossá, hogy mind ugyanott játszódik. A tér köré épülő novellák műfaja nem ismeretlen a magyar irodalom számára sem, gondoljunk csak Munro kortársára, Tar Sándorra. Ezért is lehet izgalmas, hogyan működik egy ilyen szöveg más nyelvterületen. Jellemzőjük lehet, hogy megjelennek bennük a közösségi titkok, pletykák – Munro kötetének a címe is erre utal: vannak dolgok, amiket mind tudunk, de nem beszélünk róluk. Novelláinak szervező ereje azonban mégsem annyira a város, a közösség lesz, hanem inkább az egyéni sorsok, életutak, amelyek legfeljebb a főszereplők közvetlen környezetét mozgatják meg, de őket sem túlzottan. Mindenkit csak annyi ideig érdekel egy-egy történet, amíg elmeséli azt valaki másnak.

A kötet gyengéje a könnyű kiismerhetőség: a harmadik novellától már elég hamar kikövetkeztethető, merre is halad a cselekmény, és nagy valószínűséggel kiszámítható, kiről derül majd ki valami, amit ő el akart titkolni. Kérdés persze, hogy Munro valóban a nagy fordulatokat szánta-e könyve középpontjának. Erre nehéz válaszolni, de az biztos, hogy a novellák erőssége a rendkívüli személyesség. Minden elsuttogott vallomással a főszereplők pszichológusai vagy cinkosai leszünk, akik végre beavathatnak valakit, miért is alakult úgy az életük, ahogy.

Mindez különböző nézőpontokon keresztül valósul meg. Egyes novellák egyes szám első, mások harmadik személyűek, azonban – ahogyan ezt a fülszöveg is kiemeli – szinte az összes szöveget a levelezés köti össze. Ebből a szempontból a legizgalmasabb a Szállás a vadonban, amely különböző személyek levélváltásaiból épül fel, mindenféle narráció nélkül. Azonban ennek ellenére is tökéletesen elmond mindent, amire szükségünk van, bele-belelátunk a levélírók nézőpontjába. A levelezés az egyes novellákban újabb és újabb színt kap: a Jack Randa Szállóban a levélíró egy szerepbe bújik, a Vandálok című zárónovellában pedig az egyik karakter el sem küldi a levelét.

A kötet – nem meglepő módon, hiszen ez Munro munkásságának magja – női sorsokat mutat be. „Van, amikor a lányokon erőt vesz valami […]. Hősnők akarnak lenni, kerüljön bármibe. […] Vakmerőnek lenni, rettenthetetlennek, felfordulást okozni – ez minden lány füstbe ment reménye.” (187.) Nem mellőzi az olyan tabukat sem, mint a nők önkéntes meddővé tétele vagy a nemi erőszak, pedofília. Ezeket a témákat nem vágja az olvasó arcába, hogy aztán sokkoljon velük: a szerző éppen csak annyira utal rájuk, hogy kiderüljön, milyen hatással lehetnek egy ember életére. És épp csak annyira nem mondja ki őket, amennyire nem illik beszélni róluk. De azért ott vannak, megkerülhetetlenül.

Külön izgalmas Az albán szűz című szöveg, amely két szinten mozgatja a történetet. Ezek párhuzamosan futnak egymás mellett, és csak véletlenül tudjuk meg, hogy az egyik csak egy mese, amelyet a másik szint egyik szereplője mond el. Így oldotta meg az írónő, hogy kiléphessen a kanadai Carstairsből, és egy egzotikusabb helyszínt is bevonhasson. Utóbbi egy nomád törzs lakóhelye, ahová a Lottar nevű hölgy elvetődik, majd úgy tűnik, hogy egy véletlennek köszönhetően, többé nem is hagyhatja azt el. A civilizációtól elszakítva kénytelen azonosulni az ottani nemi szereppel– egyedül a keresztény vallás marad neki, amit az oda kirendelt pap igyekszik életben tartani: „Láttad a kereszteket a sírokon? Valójában egyik sem kereszt, hanem egy nagyon vékony emberi alak, aki puskát fektet keresztbe a karján.” (138.)

A novellák nyelve és világa még akkor is kellemesen hat az olvasóra, ha a történet maga felforgató. Mert bizony akad itt gyilkosság, halálos baleset, megőrülés, rejtélyes eltűnés, gyújtogatás és még az ufók is ellátogatnak a Földre – legalábbis az egyik lány ezt állítja. Mégis valahogy – és Munro egyes korábbi munkái kapcsán is ez lehet az érzésünk – megnyugtat a szövegek sodrása. Ehhez a jó fordítás is elengedhetetlen, amit Rakovszky Zsuzsának köszönhetünk. „Igen, gyűlöletesnek találja ezt a gondolatot, mert hát nem így történik-e az összes rémes szerelmes regényben – a nő érzékeit megbizsergeti valami brutális alak, és akkor bye-bye, jófiú?” (356.) Ez az az idézet is jól mutatja, hogy milyen friss, élő, mégsem erőltetett a fordítás nyelvezete, ezért különösen könnyű beleveszni a történésekbe.

Nem állítható, hogy az összes novella egyformán érdekes és erős, de az biztos, hogy Munro könyve könnyen magával ragad. A kötet végére ismerőssé válik a város és annak jellegzetes helyszínei. De nem is a város a lényeges, ez tényleg csak egy tér, amely finoman összeköti a szereplőket, sokkal inkább az lesz a fontos, mi mit viszünk magunkkal az egyes karakterekből és történetekből.

Alice Munro, Nyílt titkok, ford. Rakovszky Zsuzsa, Budapest, Park Könyvkiadó, 2016.

Kiemelt kép: CTV News