Hatvanas telt nő macskapuhán lépked a modern bútorokkal berendezett nappaliban. Arca kipirult. Leül a fotelba, szemében temetés. Becsukja az iPad fedelét. Kaptam a facebookon egy levelet: „Szia, de jó, hogy megtaláltalak! Évekig kerestelek, tudom, hogy melyik intézetben voltál, de csak most találtalak meg. Mi Vikivel egyben, és azóta is tartjuk a kapcsolatot! Ő óvónő lett, az arcán alig látszik a nyoma a gyerekkori sérülésnek, tudod… Én víz-, gázszerelő vagyok. Két fiam van. Anya holnap lenne 85 éves, tudod? Mi történt veled a sok év alatt, hogy vagy? Írj! Felhívtam Vikit. 308248762 Nagyon örül ő is, hogy megtaláltalak! Isti” A szomszédból veszekedés, gyereksírás hangja, távolabbról Freddie dala: „When you need to run away / From what other people say. A smile, a hug, a bit of praise / You haven’t received for days.” A hatvanas nő feláll, barna mozdulatokkal eltéblábol a fürdőszobaablakig, rácsukja a dalra bánatát. A kilincs nehezen záródik. Üres léptekkel a hálószobába megy. Lassan vetkőzik, egy fotel várja ruháit. Imádtak nézni. Duzzadó melleim. Megsimogatja. Szerettek, sokan, szerették a testem. Magára húzza a paplant. Mindig valami ismeretlen világba, légtérbe kerültem, belülről szikráztam, mintha kidurrantak volna sejtjeim, kívülről láttam magam, és ahogy valaki fekszik rajtam, vinnyogok, feszülök. Sóhajok, nyöszörgések, sikongások, nevetések, artikulátlan ordítások, folytatásos hangjáték. Lerúgja magáról a paplant. Igazán a közönyt szerettem utána, és a tudatot, hogy csak nálam terpeszthetik szét feltétel nélkül kezüket, lábukat, szájukat, lelküket. Felkel, átmegy a nappaliba az íróasztalig, kezei, lábai mintha megnyúlnának. Emlékguminő. Lehajol, bekapcsolja a gépet, kikeres a dokumentumokból egy fekete-fehér fényképet, de végül nem csatolja. A fotón zerge testű fiatal nő ül az udvar közepén fonott kerti karosszékben. Az ölében három év körüli copfos kislány, a nagyobbik, rakott szoknyás a lábuknál guggol, a tíz év körüli fiú mögöttük áll, szarvat mutat. Az utcán fáradt kötényben harmincas nő söpröget. Anya, mintha marionett. Lelke emelgeti a söprűt kezében. Barna lombú zöld szeme kora reggel az aszfaltot kutatja, mintha valamit elvesztett volna. Szemben, a nyitott kapualjból sötét meleg száll kifelé, és füttyögések hallhatók. Négy mosolygó férfi szürke foltos atlétában integet. Mocskospihenő. Szájukban gyufaszál, füstölgő cigi, távolról ritmikus hang, pam, pam, papam. Egy kislány jelenik meg az ablakban, elhúzza a sárguló csipkefüggönyt, a párkányra fekszik, és a nyár a fehér falú gyerekszobát napsugarakkal bemeszeli. A kovácsok szemben anyának kiáltoztak, hogy vagy, hol az urad, hiányzik a…? A járókából meg húgom a karját nyújtogatta. Csuklóján hurkakarkötő. Nem, nem!, ráztam széles mozdulatokkal felé a kezem. Büdös vagy! Lábán folyt valami, de nem sírt, télen se, amikor fejét a kályha ajtaján benyomtam. Tűzország! Két csutkacopf kályhabajusz. Gonosz vagy!, kiált anya, és arrébb lök, mint egy kutyát, és eszméletlen húgom hamutól piros arcát pofozgatja. Majd elmegy apa után!, ugrottam távolabb, gumicsizmás szöcske. Te hülye!, próbált elkapni bátyám, de már nem ért el, csak a piszkavas.

Tíz év körüli kislány lépeget a fásszín irányába, mintha lassított felvétel lenne, fekete csizmák vágnak rést a fátyolhóesésben. Egy fa alatt az udvar végében, amire előző nap lefekvés után Viki babáit felakasztottam, arra ébredtem, hogy elaludtam. Senki nem jött utánam, dideregtem. A füstre szaladtak oda, a babák haja se égett már. Mint egy tojós galamb, totyogott anya, majd végre megszülte a szavakat: Goonosz vagy! Remegtem anyatejfehér arccal. Apa?, fogtam át keskeny csuklóját, ahogy régebben is, de nem válaszolt soha. Akkor már a csend is családtag volt nálunk, de aztán egyszer az iskola után Kati néni bezárt. Szünetben egy székre állva a tábla fölötti szögről a fakeretes címert leakasztottam, éljenzett az osztály, börtönbe való vagy, akár az apád, mormolta, és kívülről a kulcsot ráfordította. Félt a tanterem, bennem forrt a méreg, és hajnalra utódja született. Kislány lendülő karja, macska terült el egy ágyon vinnyogva. A sötétben rémületszag. Nagyon megijedt anya. Mindig úgy aludt, mint egy repülő, széttárt karokkal. Láttam egyet, ami lezuhant, Teri néniéknél a Híradóban, náluk máskor is tapsoltam, éljen a párt, éljen május elseje, képernyőjükön színes léggömbök. Náluk ettem először oroszkrém tortát! Tejszínhabpalota. A harmincas nő karjáról mosogatólé csorog a vájlingba, villák késekbe kapaszkodnak. Hagyd, majd én móresre taníítom!, visszhangozták bátyám szavait a falak. Isti a fa alatt a karom kicsavarta, térdre kényszerített, örökre jegyezd meg, hogy nem bántjuk a kisebbet! Nem sírtam, hugi háta volt az íróasztal, BOCSÁNAT NEM AKARTAM, írtam a füzetből kitépett vonalas lapra. Megbocsááátok!, bugyborékolt húgom szappanbuborék kerek szája, persze anya őt sokszor szájon is puszilta, de este persze nekem kellett hugit mindig fürdetni. Szerette a langyos vizet, belenyomtam a fejét többször. Kinyílt az ajtó, haladjatok már, mutogatott kezével arca előtt összevissza bátyám. Viki, mint egy teknős, kiemelkedett a vízből, nagy szeme csodálkozva nézett, majd szétválasztotta ajkait nyelvével, és megérintette az orrát: A halál is él? Ráütöttem kétoldalt ököllel az arcára, pukk, a kis béka vízzel telt pofazacskója kiürült, sugárban spriccelt rám, a kazán is durrant, majd apaa… megcsinálja, vett nagy levegőt hugi, én meg letörölgettem combjáról a szürke lepedéket.

A hatvanas nő feláll, rövid haját összeborzolja, pantomimszerű mozdulatokkal elindul, lélektest, nem látszik, hogy előrébb jutna: A szén-monoxid téged is megmérgezett?, kérdezte szoprán hangján anya, amikor Viki lakkcipőjét megtalálta a szekrény aljában. A vöröskeresztes csomagban volt. Pisi szagú!, dobta felém. Mindig azt hiszed, hogy één, dobtam felé a teás csészét. Eltört, szíve a konyhakövön. Porcelánanya. Nem jelentkeztek nagyszülők. Nem kapcsolja fel a villanyt, magas sarkú papucsát a teraszon lerúgja, egyik az ajtónak, másik a lépcsőnek ütközik. Szellembalett. Őrnagy, ez igen, büszke vagyok rád, mondta Kiss zászlós, és átadta a leandert. Először kaptam virágot életemben. Megköszöntem neki, és azt mondtam, ha meglátom megint ilyen hosszú csicsás körmökkel, baltával vágom le, de már napok óta nézegetem a cserepet, ha kimegyek cigizni, elfordítom erre-arra, hogy kiegyenesedjen, vagy hogy több fényt kapjon, nőjön, szebb legyen, számolgatom a leveleket, a sárgulókat lecsipkedem, az összezsugorodott sárga virágokat leszedem, reggelente a bogarakat elhessegetem, megszagolom, édes az illata, este kell öntözni, rákerestem a neten, a repedést a kaspón észrevettem, vásároltam egy újat, az unokáinak Kinder tojást. A hatvanas nő félfába támaszkodik. A Rattan fotel karfája mintha felé nyúlna. Szőregen hatalmas hernyók hullámoztak pajzsukat maguk előtt tartva, rendőreim, de nem lepkék bújtak elő, hanem egy fiatal nő hátából nyakát átfogva egy csecsemő, és meztelen fenekét tíz év körüli fiúcska csipkedte. Leül, a fotel párnája öleli. Kinyitja az iPad-et. Megint van egy üzenet. Felhők költöznek szemekbe. A ma teraszán üres chat-ablak megbocsátás.