„A gondolkozásban önállóságot csak az olyan tanár tanítása adhat, aki maga állandóan gondolkozik, s éppen ez az önállóság az, ami a legszükségesebb a tudósnak.”

(Eötvös Loránd: Az egyetem feladatáról, 1891.)

1904-ben született Tömörkény István egy kevésbé ismert novellája Bocsánat címmel. Ebben az író a törvényt a világító gyertyához hasonlítja, amely csak addig biztosítja a látást a sötétségben, amíg el nem fújják. A törvénynek, a jognak erről a megvilágító képességéről tartották az egyetemi autonómia történetét vizsgáló jogtörténeti előadásokat 2017. április 10-én, hétfőn 10 órától az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az előadássorozat megkezdődését a színültig telt terem lelkes közönsége hatalmas tapssal üdvözölte.

A prezentációkat Földi András egyetemi tanár, az ELTE Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetője nyitotta meg. Többek között Horatiust is idézve előadásában („est modus in rebus, sunt certi denique fines, quos ultra citraque nequit consistere rectum”, Horatius, Szatírák I. 1., vagyis „minden dolognak megvan a maga mértéke, tehát egyértelmű, hogy hol a határ, amit áthágva oda az igazság”, – ford. G. P.) a tudományos kutatás iránti tisztelettel kapcsolta össze az egyetemi autonómia kérdését. A Plautus és Horatius által hangsúlyozott határokat tiszteletben kell tartani. Elmondta, hogy az ókorban a tudósok papok voltak, a tudomány szent volt. A középkortól aztán világi emberek is foglalkoztak a tudomány művelésével. Földi András kiemelte, hogy Ulpianus méltán nevezte a jogtudósokat papoknak, hiszen ahogyan fogalmazott: „ha nem csalódom, akkor az igazi filozófiát műveljük”. A római jogra alapozva elmondta, hogy a jogtudomány képes elválasztani a méltányost a méltánytalantól, az igazat a hamistól („Cuius merito quis nos sacerdotes appellet: iustitiam namque colimus et boni et æqui notitiam profitemur, æquum ab iniquo separantes, licitum ab illicito discernentes, bonos non solum metu pœnarum, verum etiam præmiorum quoque exhortatione efficere cupientes, veram nisi fallor philosophiam, non simulatam affectantes.”, Ulpianus, Institutes I., vagyis „joggal neveznek minket papoknak, hiszen az igazságot szolgáljuk, a jót és a helyeset hirdetjük úgy, hogy elválasztjuk a helyeset a helytelentől, azt, ami szabad attól, ami tilos; azt szeretnénk, ha az emberek nemcsak a büntetéstől való félelem miatt, hanem a jutalom reménye által is jobbá válnának; s úgy vélem, hogy mindeközben nem ál-, hanem valódi bölcsességre törekszünk.” – ford. G. P.). A középkorban a tisztelet megcsappant a jogtudósok iránt, mert ezekben a századokban inkább a hadvezérekre, a katonákra néztek fel. Az áttörés Wilhelm von Humboldt nevéhez kapcsolódik, akinek egyetemeszméje a mai kutatóegyetemekre is hatással van mind a mai napig: Humboldt szerint nem az állam számára hasznos, hanem önállóan gondolkodni képes embereket kell képezniük az egyetemekhez. A 19. század egyetemeszméje Humboldt ideáját követte. A Heidelberget megjárt Eötvös Loránd is ehhez az eszméhez csatlakozott rektori székfoglaló beszédében. Földi András elmondta, hogy az ókorban nem voltak egyetemek, hanem scolák, academiák voltak, az egyetem elnevezése, az universitas pedig a római jogból származik, ami eredetileg egyesületet jelentett. Az intézményeket a középkorban valóban különböző egyesületek tartották fenn. Az autonómia volt tehát az ősállapot, és ezután következtek a korszakonként és területenként eltérő állami törekvések, melyek egybeestek az intézmények állami ellenőrzés alá vonásával. Nápoly például állami, császári egyetem volt, ahol hivatalnokokat képeztek.

Király Miklós egyetemi tanár, a Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék tanszékvezetője, aki nemzetközi joggal foglalkozott előadásában, elmondta, hogy az egyetem sajátosan európai fejlődésű jelenség. Az universitas mindig törekedett az autonómiára, mert ez mindenkor alapvető feltétele a tudás teremtésének és átadásának. A tudást nem lehet újrateremteni autonómia nélkül; ahogyan fogalmazott: „szabadon kell tenyésznie”, mert csak így tudunk szabadon gondolkodni. A Magna Charta Universitatum, melyet 1988-ban 388 rektor írt alá, kimondja, „Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie.” Az Európai Unió Alapjogi Chartáját, melyet 2000-ben hirdetett ki a parlament Nizzában, rögzíti a művészeti és a tudományos szabadságot. Tiszteletben kell tartani a tudomány szabadságát (13. cikk: „A művészet és a tudományos kutatás szabad. A tudományos élet szabadságát tiszteletben kell tartani.”). A szabadságnak sokféle formája van, de az egyetemi és az akadémiai szabadság egyes elemeit nézve Magyarország is egzakt adatokkal rendelkezik az európai rangsort tekintve: szervezeti sorrendben a 23., pénzügyi adatokat nézve a 28., személyzeti autonómiáját tekintve pedig a 22. Előadását Thomas Jefferson idézetével zárta: „örökké tartó őrködés a szabadság ára.”

Fleck Zoltán a Jog- és Társadalomelméleti Tanszék tanszékvezetője előadását azzal a gondolattal kezdte, hogy a 17. századig „szeme volt az igazságnak”. A jognak mindig volt egy kettőssége, mert egyszerre hordozza magán a szépséget és a sötétséget, és a hatalom eszközévé is képes válni, a függetlensége relativizálódhat. Fleck Zoltán elmondta, hogy a jogi karokon zajló oktatás feladata a jogászképzés esztétikájának a helyreállítása. Az igazságszolgáltatás számára a humanizmus és az emberi jogok metanormák. Az igazságszolgáltatás küzdelmet vív az igazságért, s ez tudatos értékelkötelezettséget feltételez. Iustitiát, az igazság római istennőjét jellemzően bekötött szemű, egyik kezében kardot, a másikban mérleget tartó fiatal nőként szokták ábrázolni. Ám a küzdéshez nem lehet hozzáfogni bekötött szemmel. A szabad szellem autonómiája az aktív intézményépítés feltétele. A humanitás, az empátia és a szabadság „szentháromságának” nagy jelentősége van a jogban. Előadását az EMMI-rendelet a jogászképzés hallgatói követelményrendszerének néhány tartalmi vonatkozásával zárta, vagyis előadásával összhangban summázta, hogy a jogászképzés hallgatói kimeneti követelményeiben szerepel, hogy a jogász például „Kritikusan viszonyul azokhoz a jelenségekhez, amelyek nem egyeztethetők össze a jogállami és demokratikus értékekkel. Elutasítja a humánus eljárásokat, az emberi méltóságot a demokratikus és jogállami értékeket, az emberi jogokat kétségbe vonó jelenségeket, és keresi a megoldásokat és eszközöket ezek kezeléséhez. Nyíltan vállalja és képviseli a jogászi szakmához kötődő jogállami és demokratikus értékeket és a közjó szolgálatát.”

Arató Krisztina habilitált egyetemi docens a Politikatudományi Intézet intézetigazgató-helyettese előadását Max Weber idézetével indította, aki szerint az egyetemi előadóteremben csak tudományosan lehet foglalkozni a politikával. Arató Krisztina felolvasott egy szakaszt Weber A tudomány és a politika mint hivatás című könyvéből: „Mert a gyakorlati politikai állásfoglalás, valamint a politikai képződmények és pártviszonyok tudományos elemzése két különböző dolog. Ha valaki egy népgyűlésen a demokráciáról beszél, akkor nem rejtheti véka alá személyes véleményét, akkor épp az a dolga és kutya kötelessége, hogy világosan felismerhető módon állást foglaljon. Ilyenkor a szavak nem a tudományos elemzéshez szolgálnak eszközül, hanem a többiek állásfoglalását megcélzó politikai toborzáshoz. Nem valamiféle ekevasak a szemlélődő gondolkodás talajának fellazítására, hanem pallosok az ellenfél ellen: harci eszközök. Csakhogy egy előadáson vagy az egyetemi előadóteremben botrány volna így használni a szavakat. […] Az igazi tanár azonban nagyon óvakodik attól, hogy a katedráról ráerőszakoljon valamilyen állásfoglalást a hallgatóra […]” Arató Krisztina a politikai háromszög három csúcsának (polity: a politikai rendszer egésze, politics: a politika konfliktusos világa, public policy: a szakpolitika, az ágazati döntésekben megvalósuló stratégia) elemzésével megvizsgálta a politikai rendszerek működését.

Hack Péter habilitált egyetemi docens, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezetője előadását a jogállamiság és a kutatási szabadság kapcsolatának ismertetésével és egyetemista éveinek megidézésével kezdte, majd rögzítette, hogy a jogállamiságnak feltétele a jogok érvényesülése. Előadásában bebizonyította, hogy lehetséges erről történelmi perspektívában is beszélni. Ennek szemléltetésére a Magyar Népköztársaság (1949) és a Magyar Köztársaság Alkotmányát (1989), valamint az 1990. évi Magyar Köztársaság Alkotmányának módosítását vizsgálta meg (1990. évi módosítás, mellyel bekerül az alkotmányba, hogy „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”). Előadásában elmondta, hogy a jogállamiság, a jogbiztonság és a kiszámíthatóság egymással összefüggésben van. Az alkotmányosság berendezkedése a jogállam mindenkori fundamentuma.

Somody Bernadette alkotmányjogász, az Alkotmányjogi Tanszék adjunktusa, a közhatalmi döntések alkotmányos szempontból való megítéléséről beszélt. Az alkotmány mérce, alkotmányosan igazolni kell a benne rögzített autonómiáktól való eltérést. Az egyetemnek mint a demokratikus társadalom alapintézményének alkotmányos joga a tudományos autonómia és a tanszabadság. Az alkotmányozónak tájékozódnia szükséges, véleményt alkotnia és a véleményt közölnie. Alkotmányosan igazolnia kell a javaslatot, mert ha nem tudja igazolni, akkor azzal sérti az egyetem alkotmányos autonómiáját. A célnak legitimnek kell lennie. Az egyetemi autonómia például tudományos kérdésekben megnyilvánul, melyekben a tudomány művelői jogosan döntenek. A független és autonóm egyetemek mint demokratikus társadalmi szereplők tükröt tudnak tartani a társadalomnak, mert független értékelést, kritikát képesek megfogalmazni.

Lévay Miklós egyetemi tanár, a Kriminológiai Tanszék tanszékvezetője, akinek alkotmánybírói mandátuma 2016. április 21-én járt le, előadásának első mondataiban leszögezte, hogy a demokrácia konszenzusos rendje az alkotmányhoz igazodik. A tanszabadság az autonómia hordozója. Az egyetem, az oktatás és a tudomány szabadságának biztosítéka, hogy a jogalkotás alapvető követelményei a jogállamban teljesülnek. Ismertette a jogalkotási törvény tartalmát: elmondta, hogy szükséges a kellő felkészülési idő és a formai követelmények betartása. Utóbbiak közé tartozik például a hatásvizsgálat, melynek során mérlegelni kell, hogy valóban csak törvényhozással kezelhető-e a probléma és a véleménykérés, kitérve arra az esetre, amikor kell, és kitérve arra az esetre is, amikor illik. Mindezek után megállapította, hogy a Lex CEU érinti az oktatás és a kutatás szabadságát, s amennyiben a jogalkotó betartotta volna a jogalkotási szabályokat, más tartalmú javaslat született volna. Lévay Miklós összegzésképp elmondta, a szabadság története az eljárási garanciák története.

Nagy Mariann egyetemi tanár, Közigazgatási Jogi Tanszék tanszékvezetője elmondta, hogy a magyar közigazgatási jog sem elválasztható a nemzetközi tértől. A modern kori egyetemi autonómia a tanítás és az oktatás szabadságán is nyugszik, az intézményi, szervezeti és működési, gazdálkodási stb. szabadságokon túl. 1976-ban iktatták a magyar jogrendszerbe a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, voltaképpen ez jelenti az egyetemi autonómia magját, ez számít a jogi garanciális szabadságának az egyetemi autonómiának. A gazdasági autonómia szintén fontos, a költségvetésük felett pedig már nem az egyetemek rendelkeznek. Az egyetemek jogvédelme azért is nagyon fontos, mert az universitasok, ahogy Somody Bernadette is elmondta, tükröt tartanak a társadalomnak, de a tükör csupán eszköz a látvány visszatükröztetésére, ezért Nagy Mariann azt tanácsolta előadása végén, „ne a tükröt törjük össze, mi akarjunk jobbak lenni.”

Az előadássorozatot Földi András zárta, aki egy Vergiliustól idézett sorral búcsúzott a lelkes és érdeklődő hallgatóságtól: „Durate et vosmet rebus servate secundis!” A verssor az Aeneis I. énekéből származik, és azt a mozzanatot írja le, amikor a megtört testű és elcsüggedt lelkű aeneidák partot érnek és dohos gabonát készülnek fogyasztani. Aeneás a tengert kémlelni vágyva elhagyja társait, s a messzeség vizslatása közben a völgyben legelő szarvasokat talál, melyekből elejt párat társainak. Zsákmányával visszatérve lelkesítő beszédet mond katonáinak, habár saját szívében is szomorúság van, és az ő lelkét is „iszonyú kétely mardossa”; ennek a szakasznak utolsó sora a tanszékvezető úr által idézett gondolat: „Tartsatok ki, és készüljetek fel egy szebb jövőre!” Azonban a verssornak van egy másik magyar fordítása is Lakatos Istvántól: „Bírjátok ki! Az életetek még kell a jövőnek.”

A közönség állva, hosszan tapsolta tanárait.

Linkek:

18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1600018.EMM&timeshift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT

1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről: https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97600008.TVR

1990. évi XL. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról: https://mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=99000040.TV

A Magyar Népköztársaság Alkotmánya: http://www.rev.hu/sulinet45/szerviz/dokument/1949.evi3.htm

Eötvös Loránd, Az egyetem feladatáról: Rektori székfoglaló beszéd a Budapesti Tudományegyetemen, 1891.

Lex EU http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:12012P/TXT&from=HU

Magna Charta http://www.magna-charta.org/resources/files/the-magna-charta/hungarian

Max Weber, A tudomány és a politika mint hivatás, ford. Glavina Zsuzsa, Kossuth, 2010.

Kép:
http://syfredon.deviantart.com/art/Iustitia-525757785