Egy hipermarket parkolójában autók és
Bevásárlókocsik. Egy hajléktalan száz forintost
Kér tőlem, de kell a vásárláshoz. Azt mondja,
Akkor a végén adjam majd neki.
Nem tudok rábólintani, a sápadt ínyét nézem,
Beszél hozzám, szavait elengedem a fülem mellett.
Ezt az embert a szesz mozgatja, reggel befűt
Pálinkával, este palackos borral tisztogat.
Beleragadok a betonba, ha tovább kell hallgatnom.
Cetlit húzok elő a zsebemből, tej, kenyér, vaj,
Másnapra ebéd kell. Mechanikus agyamban
Csikorog a fogaskerék, és megkóstolok egy
Falat sajtot a bejáratnál, jó ízű, de drága.
A megszokott szagok, sült és előrecsomagolt
Ételek, banán télen-nyáron, narancs ősszel,
Barack októberig, dinnye januárban. Nincsenek
Rendes évszakok, az átlaghőmérséklet emelkedése
Miatt megzápul az agy. Tojás tízféle méretben,
Régen ez fel se tűnt, csak tojás volt, ahogy csak
Kenyér, csak tej, csak teavaj. A kávé megint drága,
De most kell inni, néhány évtized és az ültetvények
Eltűnnek a bolygóról. Bio élelmiszerek, amiket
A jövőből küldtek, nekünk jó lesz a rakott krumpli.
A kasszák mögött a máltaiak gyűjtenek, az átlagember
Saját márkás lisztet, szárazbabot adományoz,
Azt nem sajnálja másra. Aki testetlen szegény ember,
Örüljön annak is. A hajléktalan türelmetlenül vár,
Szétszakadt cipőjében toporog, a pénzemet
Zsebre vágja. Kibontom a kólát, mielőtt elhajtanék,
A motorral együtt bekapcsol a rádió, a popzene
Hullámai a dobhártyámnak csapódnak.
