Egy hipermarket parkolójában autók és

Bevásárlókocsik. Egy hajléktalan száz forintost

Kér tőlem, de kell a vásárláshoz. Azt mondja,

Akkor a végén adjam majd neki.

Nem tudok rábólintani, a sápadt ínyét nézem,

Beszél hozzám, szavait elengedem a fülem mellett.

Ezt az embert a szesz mozgatja, reggel befűt

Pálinkával, este palackos borral tisztogat.

Beleragadok a betonba, ha tovább kell hallgatnom.

Cetlit húzok elő a zsebemből, tej, kenyér, vaj,

Másnapra ebéd kell. Mechanikus agyamban

Csikorog a fogaskerék, és megkóstolok egy

Falat sajtot a bejáratnál, jó ízű, de drága.

A megszokott szagok, sült és előrecsomagolt

Ételek, banán télen-nyáron, narancs ősszel,

Barack októberig, dinnye januárban. Nincsenek

Rendes évszakok, az átlaghőmérséklet emelkedése

Miatt megzápul az agy. Tojás tízféle méretben,

Régen ez fel se tűnt, csak tojás volt, ahogy csak

Kenyér, csak tej, csak teavaj. A kávé megint drága,

De most kell inni, néhány évtized és az ültetvények

Eltűnnek a bolygóról. Bio élelmiszerek, amiket

A jövőből küldtek, nekünk jó lesz a rakott krumpli.

A kasszák mögött a máltaiak gyűjtenek, az átlagember

Saját márkás lisztet, szárazbabot adományoz,

Azt nem sajnálja másra. Aki testetlen szegény ember,

Örüljön annak is. A hajléktalan türelmetlenül vár,

Szétszakadt cipőjében toporog, a pénzemet

Zsebre vágja. Kibontom a kólát, mielőtt elhajtanék,

A motorral együtt bekapcsol a rádió, a popzene

Hullámai a dobhártyámnak csapódnak.