Interregnum

Itt voltak abból a másik házból.

Ők is család. Apa erős dohányos,

karikákat fújt kettőnk szeme alá,

közben beszélt, hogy a háború, az…

olyan korombeli lehet. Anya velünk

bizonyosan egykorú, ahogyan itt

mindenki más is, kivéve a gyerekeket,

ők talán kicsit idősebbek, hiszen leszoktak

már sok mindenről a felénk töltött évek alatt.

Könnyezni kezdtem a füsttől, meg a zsivajtól,

de azt hazudtam, hogy a véleménye az,

túlcsordult bennem a front, és a vér,

amit elmesélt nekem. Folytassa, kérem –

inkább rágyújtok én is.

S a szülők együtt belakták a homlokokat

az emlékeikkel, szájuk eluralkodott

az arcokon. Késő lett, a gyerekek is füstöltek,

magunkra hagytak minket dagadó nyelvünkkel,

ami alá megint mi bújtattuk el a változásokat.

Most csönd van, csak éppen, hogy parázsló,

ebben mind felmelegszünk, mielőtt

új vendégeket fogadunk.

Mert csak jönnek mindig, pedig nálunk

nagyon hideg van.

Written by:

1992-ben született. Fagott-tanár, zeneszerző, csoportterapeuta. Verseit az Apokrif, a Palócföld, a Kulter.hu, a Zempléni Múzsa, a Pannon Tükör és a Szifon közölte. A Contextus.hu 2017-es verspályázatának díjazottja. Az Amúgy folyóirat jelenlegi főszerkesztője, Debrecenben él.