Sötétségből hirtelen világosság. Hullaház. Koporsó. Végtelen nyugalom, kopogás jön valahonnan felülről. A nyugalomágy fölött lámpa dereng. Valaki ül a koporsón. Ő Júlia, az író édesanyja.

Fotó: Kozma János

Az elején zavaros minden. Kóvályognak a gondolatok, de azonfelül végtelenül őszinték. Nem kell tisztába lennünk az elején a jelentésükkel, csak átérezzük a komolyságát az első pillanatoktól fogva. Tudjuk, hogy vívódik, keres valamit.

A koporsón ülő asszony, Ráckevei Anna, az első részben elképesztően magányosnak tetszik, de egyáltalán nem az: elhagyatott. Nem tudjuk, hogy most a valóságot látjuk, vagy egy lázálmot. Lehet, hogy halálos ágyában fekszik és az utolsó gondolatai elevenednek meg.

Kétkedés és félhomály. Lassan, de egyre jobban kibontakozó történet-szálak. A Duna-deltában járunk, ez a leírásból derül ki. Engedjenek meg egy hasonlatot. Jelenleg, mikor nézem, rekordokat dönt Budapesten a hideg. Beteg az egész ország, mindenkinek van valami panasza. A beleköhögések és halk krákogások azt az illúziót keltik, hogy mi is a helyszínen vagyunk. Egy fogolytábor színházi előadásán. Nem negatív értelemben, hanem felemelő módon. Kizárva a fagyos és kegyetlen külvilágot, valami élőt látunk.

Fotó: Kozma János

Megtudjuk, hogyan került oda ő és a hét gyermeke, vele együtt az író Visky András is. A szenvedő asszony utolsó bástyái. Kiemelve egy részletet, történik pár homoklabda gyúrása. Hét darab készül belőle, és ahogy végez eggyel, az előtte levő összeomlik – így esik ő is minél inkább kétségbe. A homok visszatérő szimbólum. Fejére szórja hamut szimbolizálva, ezzel érzékeltetve szomorú és kétségbeesett helyzetét.

Miért felkavaró a dráma? Az őszintesége felkavaró és az Istennel való párbeszéde. Férje lelkész és ő is hívő. Istent kérdezi, miért történt minden, és nem kap választ tőle. Sokszor meginog, de a hite erős. Megpróbálja Istent szóra bírni. Nem kap választ, csupán csöndet. Átszövi a darabot a bibliai idézetek sokasága.

Az önmarcangolást a történetmesélés váltja fel többször is. Magunk előtt látjuk, ahogy belépnek a román katonák és felszólítják a férjet távozásra. Okot nem mondanak. Mit reagál az író apukája? Helyet ad nekik. Végül elviszik. Indok? Budapesten éltek régebben, és emiatt biztosan magyar ügynökök.

Fotó: Kozma János

A fények és árnyékok, a koporsó motívum kihasználása és a tér betöltése a jó rendezést(Szabó K. István) dicséri. Ezenkívül van egy táska, tele homokkal, és koporsó felett függő lámpa. A nézőktől egy drótkerítés választja el. Többször próbál kitörni. 

A lámpa, mint glória fénylik az asszony fejénél.  Ahol és amiben minden összeomlik, felépül. Meséli a történetet, hogy jött egy ember, aki azt mondja, ha megtagadja a férjét, szabad lesz. Ő is és a gyerekei. Tudja, ha megtagadja, azzal Istent is elhagyja. Egyiket se engedheti el, hiszen nekik él, és a gyermekeinek. A 22-es csapdája. Mi történik utána? A szabadságot választja és a bizonytalanságot, hogy él-e a férje és ő meggyalázta a szerelmét vagy a bizonytalanságot. A kérdésekre választ kapunk.

A dráma egy kerek történetet ad a végére. Elején még voltak bizonytalanságok Ráckevei Anna játékában, de nagyon hamar megteremti a valóságosságát a darabnak. Az élettörténetük is letisztul. Mi miért történt. Döntsük el a befejezés után, hogy valóságot, vagy egy valóságnak tűnő lázálmot láttunk. Egy élettörténetet másfél órában. 

 

Visky András: JÚLIA

Bemutató: 2017. január 10. – Pesti Magyar Színház

Júlia – RÁCKEVEI ANNA m.v.

Látvány: Szabó K. István
Szcenika: Balázs András
Zeneszerző: Ovidiu Iloc
Súgó: Balázs Éva
Rendezőasszisztens-ügyelő: Juhász Andrea

Rendező: Szabó K. István