Bár március 8-án senki sem várta virággal a budapesti Lámpás érintett látogatóit, és a dolgok működését sem magyarázták el nekik nagylelkűen, mégis méltóképpen ünnepelhették a jeles napot. Kakasy Dóra ugyanis ekkor mutatta be első lemezét, nemi diszkrimináció nélkül. 

A szabadúszó színésznő, akit már a Barátok közt és a Jóban Rosszban alkotói is a szokottnál összetettebb szerepekkel találtak meg, tavaly debütált önálló estjével. A Szeressem végre magamat című produkció Szabó T. Anna versein alapult, amelyek közül néhányat Kovács Adrián zenésített meg. Utóbbival ezen túl is folytatódott az együttműködés, egy évvel később pedig létrejött a rendhagyó konceptalbum, a Nap, Hold, Nő. A költő maradt, a szövegeknek is csak egy része cserélődött ki, hogy új elképzelés szerint formálódjanak egésszé.

Kakasy Dóra feketében, félénk rocksztár benyomását keltve lépett a Lámpás apró színpadára, hogy aztán vérbeli színészként egyre magabiztosabban tárja fel a friss CD mindössze huszonnégy perces anyagát: egy élete jelentős állomásaira emlékező, idős asszony gondolatait. A kezdeti izgalom maradványai csupán az átvezetések alatt bukkantak fel néha, amelyeken még egyébként is lehetne alakítani, hogy kevésbé legyenek szájbarágósak. Hiszen a történet önmagában is érthető, vagy még inkább érezhető, a direkt magyarázatok csak belezavarnak az egységbe, amit a lírához kiválóan passzoló zongoradallamok és Kakasy mélyen átélt, az élő ének apró hibáit semlegesítő előadása teremtette meg. Kellemes, kifejező hangja és arcjátéka az összes felvillanó élethelyzetet hitelessé tette, legyen az a szenvedéllyel és melankóliával vegyülő szerelem (Hold-dal), a kórházi kiszolgáltatottság (Siralomház), az éhes kisbabával folytatott játékos „küzdelem” (Újszülött) vagy a leharcolt anyuka vágyakozása egy cseppnyi pihenésre (Katonadal). E meggyőző erő az előadást – jó értelemben – a színház felé tolta, így nem csak az ismerős dalok juttatták eszünkbe a Szeressem végre magamat egyes mozzanatait. Ezek az arányok bizonyára átrendeződnek majd, ha a jövőben újabb szerzeményekkel bővül a repertoár, megbontva az „egy este, egy mese” rendszerét.

A nőnapi eseményen Szabó T. Anna is jelen volt, aki a koncert után rutinosan vedlett át műsorvezetővé, hogy Kakasy Dórával, Kovács Adriánnal és – a meglepetésvendégként hegedűvel besegítő – Szirtes Edina Mókussal beszélgessen. A kiegészítés nem jött rosszul, hiszen a tizenegy számot felölelő produkció fájóan rövidnek tűnt, és a visszajelzések szerint nem csak én hallgattam volna tovább szívesen. A közlékeny „moderátornak” hála fel-felbukkant a „mire gondolt a költő” motívum, ami izgalmas kontextusba helyezte a korábban elhangzottakat.

Kiderült, hogyan lehet a halál témájú Siralomházról a vajúdásra asszociálni, milyen fáradtságot eredményez a „rettegett” női princípium beteljesítése, és hogy az anyatejet követelő csecsemő nem csupán „akaratos istenre”, hanem apró vadállatra is hasonlíthat. Szabó T. bevallotta, hogy csukott szemmel, a Kakasy által megjelenített fiktív nővel együtt élte át a „szerencsésen közhelyes” szituációkat, a lakásfelújítástól (Új lakás) a negyvenedik év betöltéséig (Frigus). Kissé rácsodálkozott, hogy tizenéves kori szerelmes verse (Szonett), ezúttal egy kései fellángolásról mesélt keserédesen.

De valójában nem volt ebben semmi meglepő. E dalokat már a Szabó T. írásait hosszasan tanulmányozó, azokat magáénak érző Kakasy Dórára szabták, és mint bevallotta, az ő maradandóság iránti igénye teremtette az albumot, amelynek útja még csak most kezdődött el.

Kakasy Dóra lemezbemutató koncertje, Budapest, Lámpás, 2017. március 8.

Fotók: Honfi Anna