A stroboszkóp kimerevített fénye véletlenszerűen részleteket emel ki a félhomályból. Felmosóvödör. Kétméteres sörösrekesztornyok. Ruhatárbiléták kis kampókon egytől négyszázig. Vodkanarancs hat ötven. Szinglik éjszakája. Egy patkány surran át a tánctéren. A hangszórók tompa sisteregéssel, a takarítók fogdmegbaszdmeggel kísérik. A mixersrác unottan dobál egy viszkispoharat. Néha végiggurítja az alkarján, amikor a hajlatba ér, befeszít, a pohár felrepül, majd vissza a tenyerébe. Ellököm magam a pulttól, megpördülök a bárszéken, forgás közben a diszkógömböt figyelem. Heliocentrikus világkép. Ozmózisos nyomás. Kovalens kötés. Felesleges információk, amik egy életre beleégtek az agyamba. Nyári szünet, harmadikos sporttábor, rozoga faház, a lambéria illesztéseiben penész növekszik, ülünk a földön, fiúk és lányok vegyesen, a kör közepén mirindás üveg pörög. Habosra zötykölődik benne a lé, a címkéről a kis Anakin Szkájvóker bámul a plafon felé. Ahogy csökken a fordulatszám, úgy gyorsul a szívverés. Már nem is ver, kalapál. Izzad a tenyerem, forog a világ, görcsbe rándul a gyomrom. Newton első törvénye. Minden test nyugalomban marad, amíg ezt az állapotot egy másik test hatása meg nem változtatja. A bárszék még egy utolsó félkört tesz, csikorogva megáll.

A főnök az iroda nyitott ajtajában áll és túlgesztikulálva integet. Mintha a szökni készülő hűvös levegőt próbálná visszalegyezni a szobájába. Leugrok a székről, keresztülsétálok a tánctéren, és behúzom magam mögött az ajtót.

− Na, fater! Dumáljuk át az adminisztratív dolgokat.

Bólintok. Rajtam ne múljon. Dumáljunk csak, fater.

− Kezdjük a szabályokkal! Nincs sok, nem kell aggódni, lazába intézzük. Az a néhány viszont, tudod, a szisztéma miatt.

− Persze, a szisztéma fontos.

− Szóval, ha bárki kérdezi, ezernyolcat keresel egy este. Tiszta sor?

− Tiszta sor.

− Pultosok kilencre jönnek, poharasok nyolcra. Feltöltitek a pultot, összerakjátok a sátrat. Tízkor már mindenki a helyén.

− Milyen sátrat?

− Ja, hát a dohányzósátrat. Tudod, hogy ne csak úgy kint álljanak. Érezzék magukat bent, amikor kint vannak. Cigiszünet óra egészkor és félkor van. Max öt perc. Aki nem cigizik, annak nincsen szünet. Te dohányos vagy?

− Szerintem holnaptól az leszek.

− Vicces vagy, fater! – mondja, majd zavartan felröhög és oldalba vág.

Te meg ritka nagy fasz, gondolom. Ezek szerint létezik olyan szempont, ami miatt megéri dohányosnak lenni. Szükségszerű önpusztítás.

− Alapból háromkor zárunk, de ha van még fo-gyasz-tó vendég, akkor ráhúzunk fél órát. Igényes megjelenést, gondolom, nem kell elmagyarázni. Póló kimosva, szakadt farmer felejtős. Ja, és a borosta se pálya.

− És a szakáll?

− A szakáll az frenki, de a borosta nem. Az kurva igénytelen.

− Annyi kérdésem lenne, hogy mikortól számít a borosta szakállnak?

− Hát, fater, fogalmam nincs. Olyan egy-két centi szerintem. De várjál, mindjárt mutatok neked szakállakat.

Előveszi a telefont, nyitja a képkeresőt. A fényerő majdnem nullán, közel hajol a kijelzőhöz. Bal kezében görcsösen szorítja a mobilt, feltartott mutatóujját pedig a képernyő irányába navigálja, mint egy hazafelé tartó félrészeg, aki a pizzaszeletek közül választ. Hunyorog, közben apró nyolcasokat ír a levegőbe.

− Faszomba, segítsél már, hogy van angolul a szakáll?

− Bírd.

− Az, az! Na, figyelj, mutatom!

Hunyorog, pötyög, hunyorog, pötyög, értetlenül felém fordítja a telefont. Papagájok, sasok, hollók, galambok.

− Fater, ez meg mi a fasz?

− Próbáld meg e-vel és a-val a közepén. Be-ard.

Hunyorog, pötyög, hunyorog, keresés, feszült csend, néma drukkolás. Sehol egy poszáta.

− Na, ez itt! Látod, fater? Na, ez szakáll! Ez van vagy hat centi, mi?! Ha ilyet akarsz, azt lehet. Növeszteni akarsz?

− Ha jár érte plusz cigiszünet, akkor mindenképp.

Megint felröhög, még mindig nem érti.

− Na, jól van, fater, szerintem akkor mindent megbeszéltünk.

Rám vigyorog, aztán vissza a mobiljára. Kilép a szakállerdőből, a madarak újból elözönlik a képernyőt, ő pedig ornitológusi hajlamának teret engedve tanulmányozni kezdi a képeket. Az ajtóból még hallom, ahogy felszisszen:

− Mekkora dög ez a kondorkeselyű.

A takarítók változatlanul a patkányt hajtják. Partvissal és felmosóval a kezükben rohannak, csak néha lassítanak, olyankor port és szilánkokat tolva araszolnak, majd újra gyorsítás. Hiába a tárva-nyitva hagyott vészkijárat, a dög inkább a takarítóbrigáddal baszakodik, minthogy kitakarodna az utcára. A kapuban megáll egy turistacsoport, furcsállva nézik az elcseszett performanszt. Valamelyik szájából elhangzik a helyes megfejtés: körlingedzés.

A pulton összehajtogatott egyenpólók sorakoznak, töredezett, vasalt betű, és a klub logója. A feliratot két, terpeszben guggoló női sziluett nyalja. A seggük alól kilóg egy-egy szerződés. Megemelem a lányokat, kihúzom alóluk az egyik nyomtatványt. A kárkompenzálás előtörlesztése automatikusan levonásra kerül adott munkanap bérezéséből, ami a bruttó fizetés öt százaléka. A munkaruha költsége automatikusan levonásra kerül az első munkanap bérezéséből, ami a bruttó fizetés hatvan százaléka. A munkaidő alatti fogyasztás költsége utólagos levonásra kerül a következő munkanap bérezéséből. Az első bekezdés felénél abbahagyom az olvasást, a lap másik oldalán aláírom a behívót. Felveszem az egyenruhát, és megnézem magam a söröshűtő üvegajtaján. A rám vasalt bulák a szívem fölött nyalnak. A naiv javítószándék igényével felhajtom a két számmal nagyobb póló ujjait. Azt mondják, hogy a bicepszvillantás ugyanolyan műfaj, mint az ócskapiac. Mindenki kirakja, amije van, aztán reménykedik. A mixersrác megfeszíti a karját, a pohár felrepül, a háta mögött elkapja, és leteszi elém.

− Üdv a klubban!  ̶  mondja, és stikában kitölt négy cent vodkát.

− Fantával vagy narancslével kéred?

− Mirinda nincsen?

− Olyat szerintem már nem is gyártanak.

Felönti Fantával, és két jégkockát dob az üdítő után. Kezembe veszem a hűvös poharat, izzad a tenyerem, termikus kölcsönhatás. A diszkógömb pörögni kezd felettem, belekortyolok az italba. Nem érzek gyümölcsös illatot, csak a vodka bukéját.

*

(Részlet Storno Milán Földalatti nyár c. kísérleti prózájából.)