Vajon mi történik, ha tizenkét földön kívüli űrhajó érkezik a Földre, és nincs Superman vagy Batman, hogy megmentse a világot? Ilyenkor kerülnek színre a hétköznapi hősök. Azok a tudósok és bölcsészek, akikről megfeledkezünk a sok szuperhősös film tömkelegében. Az Érkezés, Denis Villeneuve rendezésében ezt mutatja be: egy nyelvészprofesszor megpróbáltatásait mondja el; egy idegen nyelv dekódolását és saját életének megértését.

Az Oscar jelölések napvilágra kerülésével érdemes visszatérni ehhez a filmhez, újra elővenni és megnézni. Igazán megéri azt a ráfordított közel két órát. Összesen 8 kategóriában jelölték Oscarra: film, rendező, adaptált forgatókönyv, fényképezés, vágás, hangvágás, hangkeverés, látvány és díszlet. Úgy érzem, hogy ez a tartalmas lista magáért beszél. Mégis beszélnünk kell erről a filmről, mivel megérdemli. A film Ted Chiang az Életed története (The Story of Your life) című novellája alapján készült, azonban a film az Érkezés (Arrival) címet kapta, mivel nem tetszett a teszt vetítés során a nézőknek.

A film narratívája követi az átlagos hollywoodi történetmesélő sémát, azonban az általa elmondott szüzsé különleges foltot hagy a hollywoodi filmgyártásban. A szerkezete keretes. A film nyitó- és zárójelenetében főszereplőnk lánya szerepel. Mikor beülünk a filmre, úgy tűnhet mintha a múlt eseményei jelennének meg, azonban mire lepereg a két óra rájön a néző, hogy mégsem és a bolondját járatták vele. Ragaszkodik a hagyományos játékfilmes séma alapelemeihez csak egy kisebb csavarral, ugyanis az idő és tér folyamatosságát rendszeresen megbontja. A film rövid történetét tekintve a főszereplő – Louise Banks – nyelvészprofesszorként dolgozik egy egyetemen, és mellette a kormánynak segít szövegek fordításában. Egy nap 12 idegen űrhajó landol a Földön, és felkeresik a őt, hogy fordítsa le nekik az űrlények “beszédét”. El is megy a helyszínre, ahol társul hozzá Ian (Jeremy Renner) a fizikus, hogy megfejtsék a heptapodok nyelvét, és ez által kiderítve céljukat megszüntessék a zavargásokat, és Kína fenyegető fellépését. Azonban a film érdekessége mégis abban rejlik, hogy hogyan mutatja be egy nő küzdelmét a saját életével. Azáltal, hogy megkapta az idegenek ajándékát, a nyelvüket időn kívülivé vált. Így számára megszűnt a jelen, a múlt és a jövő. Ennek a tudatában nyer értelmet a nyitójelenet. Ugyanis annak ellenére vállalt gyereket, hogy tudta meg kell halnia a lányának. A film kevésbé szólt az idegenekről, mintsem a célról, és a cél eléréséhez szükséges útról. Ez Louise személyes drámája volt. Azonban egy másik értelmezési réteget az foghatja meg az alkotásban, hogy mekkora veszéllyel jár az emberiség összefogásának hiánya, az együttműködésre való képtelenség. Ahogy ez el is elhangzik, 12 űrhajó érkezett a világ legkülönbözőbb pontjaira, és mindegyik a tizenkét részes kirakós egy-egy darabkáját birtokolják. A cél az lett volna, hogy összetegyék ezeket és mindenki megkaphassa az ajándékot. Ezzel szemben – a politikai felhangtól sem mentes – Kína fegyverkezési versenybe kezd, ami dominószerűen elindítja a káoszt és a pusztulást a világban. Azonban Louise, aki az ajándék birtokába került, megoldja ezt a fenyegetést és békésen intézi a kialakult krízist.

Ahogy a fentebb látható listában is szerepel, jelölést kapott a kiváló fényképezése miatt. Aki látta a filmet, az tudja miről van szó. A filmben található beállítások letisztultsága és egyszerűsége olyan példát mutat az akciófilmek zuhatagában, amit érdemes lenne több rendezőnek is megtanulnia. A mis-en-scene elemek, vagyis a filmképen megjelenő filmnyelvi elemek okos használata adja a film hangulatának legjavát. A plánok használatának szimbolikus megnyilvánulásai két jól elkülöníthető helyszínen – ha tetszik – világban mutatkoznak meg. Premierplánok és szuperplánok dominálnak azokban a jelenetekben, mikor az emberek között vagyunk, és az emberekre “figyelünk”. Ilyen például mikor a főszereplő, Louise (Amy Adams) tudományos munkáját végzi a katonai táborban. Ezek a közelik Louise különcségét, különállását mutatják, az érzelemvilágára reflektálnak. Azt a folyamatot mutatja, ahogyan elválik az “emberi” világtól, és válik időn túlivá. Azonban mikor belépünk a földönkívüliek, a heptapodok világába, akkor váltás történik a plánokban. A közelik helyett kis- és nagytotálokat látunk. A szándék az űrhajó bemutatása. Bemutatni azt a teret, ami idegen az odalátogató emberek számára. Idegen és egyben rémisztő. Ez az átlépés nem csak a plánváltásban figyelhető meg, ugyanis a kameramozgás is felhagy a megszokott módjaival. Az első belépéskor a heptapodok hajójába szó szerinti háromszázhatvan fokos fordulatot vesz. A kamera megfordul, és fejjel lefelé áll. A gravitáció is megváltozik, ezzel jelezve, hogy átléptünk egy másik dimenzióba. Amikor odaérnek az üveggel elválasztott fogadóterembe, ahol megtörténik az első találkozás, a jelenetek nagy része totálban van komponálva, ezzel is érzékeltetve az események grandiózusságát és fontosságát. Így a rendező megteremti a másik dimenziót, ami a színvilágban is megjelenik. Míg a heptapodok világa fehér és vakítóan világos, addig az emberek oldala sötét, szürke árnyalatos. A film képi világa szerves részét képezi a mondanivalónak és a tartalomnak. Azonban nem csak a fényképezés, hanem a vágás is kiemelkedően jó. A montázs a történetmesélő filmek nélkülözhetetlen kelléke. Éles vágásokat használ, időtartamot sűrít, és cselekményt szervez. A montázs már a legelső jelenetben megalapozza a hangulatot – igaz hamisan, ami csak a film végével nyer értelme – mivel a kislány halálát látjuk, és ezután kezdődik csak el a film kronologikus története. Így a néző egy megcsömörlött, és szomorú nyelvészprofesszort lát és nem tudja, hogy az igazából időrendileg később történik meg. Kiemelkedő jelentősége van a vágásnak a történet tetőpontján, mikor párhuzamos montázs-szekvenciával mutatja be, ahogy Louise megértette az idegenek nyelvét, és képes azt elolvasni. A képi vágás mellett nem szabad megfeledkezni a hangról sem. Ahogy a két Oscar jelölés is mutatja, a hangra is rengetek időt fordítottak a készítők. A hang az az eszköz, ami kevésbé szembetűnő, ami azt jelenti, hogy jól illeszkedik a filmbe és nem okoz törést benne. Amíg nem tűnik fel a hang, addig kiváló munkát végeztek a hangmérnökök.

A film azonban nem tökéletes. Megvannak a hibái és hiányosságai, azonban az a hangulat, amit közvetít, feledteti a nézővel a problémákat. Ezt a filmet első sorban azoknak ajánlom, akik nem ódzkodnak az intellektuálisabb, filozofikusabb hangvételű művektől és nem bánják, ha mindezt egy sci-fi környezetben élik át. Azoknak viszont nem tudom ajánlani, akik egy pörgős és eseménydús akciófilmre vágynak.

Érdemes lesz követni az Oscar eredményeit, hogy vajon mennyire fogja beváltani ez a film a hozzá fűzött reményeket, és mennyi díjat fog elvinni a fent említett nyolc közül.