Ha nem lennél ennyire neurotikus, még jófej is lehetnél, mondja, és a mondattal együtt sűrű alkoholpára hagyja el a száját. Az összes részecskét beszívom, jól be is baszok tőle, és tudom, amit ő csak remélhet, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Még semmit sem láttál, mondom, mire becsukja a szemét, és nekem ebből a szemcsukásból kéne kitalálnom, hogy mi erről az egészről a véleménye. Semmi, mintha ezt hallottam volna, de nem láttam, hogy mozgott volna a szája. De szopni azért tudsz meg szeretsz is, nem? Ezt már hangosan ki is mondja, tudni tudok, de annyira nem szeretek, válaszolom, és a válasszal együtt visszajuttatom a levegőbe az ő alkoholpárájának egy részét. Szívd vissza, szuggerálom, de úgy tűnik, nem hat rá, a fejét oldalra billenti, és megint becsukja a szemét. Szívd már vissza, mondom ki hangosan, a szája széle megrándul, de egyébként mozdulatlanná merevedik. Lehet, hogy süket, gondolom, és tényleg lehet, hogy süket, meg akkor már vak is, mert nem jelez felém semmit, helyette eldől, és az aszfalthoz csapódik. A feje a járdaszegélyhez ütődik, és a mellkasa sem mozog már. Ennyit azért nem ittál, szögezem le a miheztartás végett, de úgy tűnik, nem érdekli, már a mellkasa sem mozog, és a szája szélén fehérré köt a nyál. Persze épp most akar meghalni, mikor én is itt vagyok, gondolom, ezt nem engedhetem meg magamnak, pofozgatni kezdem, nyomkodom a mellkasát, mert azt láttam a tévében, hogy az ilyen semmirekellő alakokat nyomkodni kell. Szétfeszítem az állkapcsát, és a még bennem maradt alkoholpárát átfújom a szájába, és megint nyomkodok rajta párat. Mozogni mozog, de csak mert mozgatom, úgy tűnik, megint valami szart láthattam a tévében. Felemelem a lábát, majd elengedem, ernyedten csapódik az aszfalthoz. Ez így nem mehet tovább, üvöltöm bele a képébe, amivel egyet is ért, mert továbbra sem mozdul, megint nyomkodok a mellkasán párat, és levegőt, immár tiszta, alkoholmentes levegőt fújok a szájába. Ha már úgyis ott vagyok, ledugom a nyelvem is, letapogatom szájának belsejét, hátha megtudom, mi baja van. Meg nem tudom, de a szájbelseje hideg és kemény, mint a befőttesüveg, abban kotorászik a nyelvem, az övé pedig a szájpadlásához tapadva tesped. Jellemző, susogom bele a hideg és szűk torkába, és a nyelvem hegyével letapogatom a fogait. Többet tömtek, pár meg törött, összességében úgy tűnik, elég szar állapotban van. Jobb dolgom nem lévén, kihúzom a nyelvem. Nyomkodok még párat a mellkasán, már egész jól megy, már pontosan úgy csinálom, ahogy a tévében láttam. Megnézem a pulzusát az ágyékában, hogy valami haszon is legyen ebből az estéből, szerencsére mégis mozog, de a hullamerevség ettől függetlenül áll. Ha már tudok mit csinálni, döntöm el, akkor csinálom, a farkát szépen bevezetem a számba, hátha segíthetek valamiben. Nem lehetsz ekkora fasz, hümmögöm bele a húgycsövébe, de ahogy a szája, úgy a húgycsöve is hideg, kemény és mozdulatlan. Megint nyomkodok párat a mellkasán, majd elkezdem szívni a farkát, mert láttam a tévében, hogy egyes mérgeket a marás utáni rövid időn belül még ki lehet szívni. Ezt rögtön jól csinálom, épp mint a tévében, szívok, ahogy a csövön kifér. Már egész beleszédülök, de nem jön semmi, szájízemben nem érzek semmi változást. Azért csak szívom tovább, úgysincs más programom estére. Aztán már érzem is, hogy nem méreg, még csak nem is folyékony halmazállapotú, de valami mégis áramlik a húgycsövéből a számba. A levegő lehet, de nem friss, inkább állott és langyos levegő. Haladás van, mondom neki, hogy reménykedhessen valamiben, mondtam én, hogy tudod, hallom, de az ajka még mindig merev. Újfent rábukok a farokra, és szívom, mint a torkos borz, a tüdőm a csíkban beszűrődő levegőtől megdagad, majd’ szétrepeszti a bordáimat. Ő meg egyre vékonyodva fekszik a földön, fejét a járdaszegélyen pihentetve. Mindet kiszívom, nem kell aggódnod, mondom tele szájjal. A farka már vékony, mint a szárnyas betét, ő pedig mint egy újabb réteg kátrány tapad az aszfalthoz. Lecuppanok a farkáról, és látva, hogy minden mérgét sikerült kiszívnom, szemügyre veszem. Szebb vagy, mint bármikor, mondom neki nevetve, pengevékony ajkainál már tejfehér nyálának rétege is vastagabb. Összehajtogatom, ez így nem mehet tovább, mondom nevetve, és úgy döntök, hogy mára abbahagyhatjuk, mert egy estére egy embernek ennyi is elég.