Look at the pictures, premier előtti vetítés. A Robert Mapplethorpe fotóművész életét bemutató dokumentumfilmet Réz András valahogy így nyitja meg: „Ha nem tetszik, fel lehet menni a közösségi hálóra és beírni, hogy mocskos buzik, amire minden bizonnyal valaki majd azt válaszolja, hogy te vagy a rohadt buzi, anyád is buzi”.

Láttam már egy-két Mapplethorpe képet, de különösebben nem nyomoztam utána a film előtt. Kaptam is rendesen a benyomást, már a film elején. Két múzeumi kurátor egy mappát lapozgatva nézegeti a képeket, és arról beszélgetnek, hogy a Mapplethorpe seggébe feldugott ostor köti össze a művészt a közönséggel.

 

Pont a pubertáskorba lépésemmel párhuzamosan indult be igazán az online pornó ipar, és nagyon féltem, hogy nem lesznek olyan képek, amik át tudnának kapaszkodni az ingerküszöbömön. De voltak. Nem vagyok az a típus, aki egy faszt látva fujjogni kezd, hogy leplezze nemi-identitás zavarát, de azért voltak durva dolgok.

 

Nyilván a fotók kompozíciója, vizualitása, szakmailag jól-megszerkesztettsége miatt lehet ez a dolog maradandó. És a téma miatt lehetett olyan sikeres, annyira felkapott. Arra is felhívják a figyelmet a filmben, hogy Robert nem pusztán művészi tehetségével érte el a sikereit, hanem azzal, hogy szembe ment a kor szexuális értékrendjével. Ha egy fotó kerül eléd, amin egy ököl benne van egy seggben, akkor azért kemény vagy, ha póker arccal elkezdesz szakmázni a fehéregyensúlyról, a jól kiválasztott objektívről, vagy a szép fényekről. Vagy éppen azt elemezgeted, hogy az ököl, mint az erő szimbóluma, egy férfi princípium, az adott helyzetben ötvöződik a fájdalommal, amit elviselni szintén végtelenül férfias tett. Nem melegekről van már szó, hanem egy bizonyos férfiideál megszületéséről. Persze nem mindegy, hogy valaki egy jó képet készít a szóban forgó jelenetről, vagy száz rosszat, meg az sem, hogy ő e Robert Mapplethorpe.

 

Nagyon szerencsés a dokumentumfilmnél, hogy nem próbálja túlmisztifikálni, őrültként beállítani, vagy heroizálni Robertet. Ugyanakkor többek között a testvére is elmeséli a filmben, hogy Robert hogyan használta ki, aztán dobta félre őt, amikor már nem volt rá szüksége. Mapplethorpe a tökéletes szépséget akarta megtapasztalni, megteremteni, és az életében minden csak eszköz volt, hogy ezt elérje: az emberek is és a szeretők is. Ő egy függő volt, aki a sokadik kielégülés után kielégületlenül hazatántorogva azt gondolta, hogy sátán; fotózás közben pedig azt, hogy ő isten, és fordítva, de azt érezte, hogy valami emberi hiányzik. Ken Moody és Robert Sherman (azonos című kép modelljei) pedig elmesélik, hogy semmi filozófia nincs a fotójukban, egyszerűen Ken Moodynak rövidebb volt a nyaka, ezért van ő a háttérben.

Mappletorphe három portfóliót készített, az első a szado-mazós, lehugyozós, fistingelős durvaság, az X. A másodikban csak virágok vannak, ez az Y portfólió. Virágok, a növény nemi szerve, a szépség metaforája. Nekem nagyon tetszik ez a párhuzam, és tök jó, hogy így Robert konzervatív szülei is kirakhattak egy-két képet a lakásukban. A Z portfólióban pedig csak feketék vannak. Egy fekete testet fotózni olyan, mint bronzszobrokat fotózni – halljuk Robert hangját felvételről.

Egy Mapplethorpera szerintem elég nagy szükség lenne itthon. Ha akkor Amerikában lehetett próféta, akkor most Magyarországon könnyen lehetne mártír. Itt lenne képmutatás és prüdéria, amivel szembe lehet menni. Nem nehéz elképzelni az édesapát, aki pornót néz, utána pedig tol egy-két jó áldozathibáztató kommentet. Valószínűleg, ha tudna egy Mapplethorpe kiállításról – amiről nyilván nem fog tudni – fröcsögve buzizna. Említhetném még az escortjuktól érkezett politikusokat, akik a keresztény értékrend pallosát lebegtetve támadnák ezt a dolgot.

Aki azt gondolja, hogy az egész LMBTQ kérdés annyival elintézhető, hogy azt mondja meleg, és nem azt hogy buzi, annak Mapplethorpe-ot receptre kellene felírni. Arra akarok kilyukadni, hogy ugyan Mapplethorpe jelleme ijesztően machiavellista, művészete érzékeny, ami sokszor tárgyával ellentétben áll; de az biztos, hogy a művészete nem kétszínű és nem képmutató. Ez az egész a szépségről szól, a szépség pedig őszinte.