Egy kávé és egy cigaretta társaságában próbáltam éppen magamhoz térni, mikor valaki kopogtatott a bejárati ajtón. Még egy órám lenne, hogy Fanni megérkezzen  gondoltam. A hamutartó oldalára támasztottam a cigit. Óvatosan felálltam a konyhaszékről, nehogy megszédüljek, és indultam a hang irányába. Újra kopogott, most már határozottabban, mintha azt gondolná, az elsőt nem hallottam. Ha erre sem nyitom ki, valószínűleg csengetni fog. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és résnyire tártam az ajtót, hogy éppen csak a fejemet kidughassam.

 Fanni?  még képtelen voltam gondolkodni.

 Ö… Jó reggelt!

Morcos hunyorgással jeleztem neki, hogy azt hiszem, eltévesztette az időpontot, de nem értette meg, így inkább rákérdeztem.

 Nem kilencet beszéltünk meg?  és ahogy kimondtam, rájöttem, hogy neki van igaza.

 De, szombat kilenc! Most volt az óraátállítás. Zavarom a tanár urat? Visszajöhetek később is, ha szeretné.

A szemembe lógó kócos hajcsomó, a csíkká szűkült szemem, a résen kivillanó fürdőköntös és a számból áradó bagószag bizonyára tökéletesen tükrözte, nem állok készen a korrepetálásra. Nálam még reggel nyolc volt. Nálam még csak egy órával később kellett volna jönnie. A gerincemen egy váratlan bizsergés futott végig, amitől a fejem is rándult egyet. A kislány állt a lábtörlő szélén, és ijedten meredt rám a vastagkeretes szemüvege mögül. Valamit mondanom kellett.

 Öhm, sajnálom, elnéztem az időt, gyere be, és rögtön összeszedem magam.

Szélesre nyitottam előtte a kis garzon bejáratát, de hátat fordítottam, és hagytam, hogy már ő csukja be, ameddig belépek a fürdőbe arcot mosni, hogy legalább az ábrázatommal ne ijesszem halálra szegényt. Hallottam, ahogy lehúzza a cipőjét, és leveti a kabátját, majd felakasztja. Már törölköztem, mikor elsuhant a fürdő előtt. Egyenesen a nappali felé, ahol a kanapén még ott hevert a szanaszét túrt ágyneműm. Mint egy bűvész a szabaduló mutatvány után, kipattantam az ajtón, és utánaszóltam.

 Ne, várj! Kicsit összepakolok ott, bemennél addig a konyhába, légy szíves?

Csak hátulról láttam, ahogy bólint a szoba előtt megállva, majd jobbra fordul a konyha irányába. Kapkodva rángattam le a lepedőt, és a takaróval együtt begyűrtem a szekrénybe. Felhajtottam a heverőt, hogy kevésbé hasonlítson egy ágyra. Az íróasztal, ahova ülni szokott, tele volt félig javított dolgozatokkal, és egy megrágott zsemle díszítette a csendéletet. Az ételmaradékot bevágtam az egyik fiókba, a papírokat csak egy kupacba gyűrtem, hogy aztán a mappámba rejtsem. A ruhásszekrényből előhúztam egy farmert és egy gyűrött inget  szükségállapotban nincs idő válogatni. Elsőnek egy lyukas zokni akadt a kezembe, de csak akkor vettem észre, mikor felhúzva a nagylábujjam mosolyogva rám köszönt. Hamar lecseréltem, és a köntössel együtt begyűrtem a ruhák közé. Egy gyors igazítás a galléron, hogy valami emberformát varázsoljak magamból. Még fürödni is akartam volna, de akkor már mindegy volt. Körbenéztem.

 Rendben, az hiszem, jöhetsz!  szóltam a konyha felé menet.  Bocsánat a…  akadt el a szavam.

Fanni a kávém fölé hajolt. Vállig érő fekete haja az arcába lógott, és vörösre rúzsozott ajkai közül sűrű füstöt eregetett. A hamutálba néztem, ahol a csonkig égett cigim még az utolsókat pislákolta. A homlokom akaratlanul is felfeszült a fejem tetejére, és a nyakam úgy rándult hátra, mintha ideggörcsöt kaptam volna. A lány felnézett rám, egyenesen a szemembe, és kacér mosollyal csak ennyit szólt:

 Gondoltam, ne vesszen kárba.

A csikk után kaptam, és elnyomtam a többi közt.

 Hogy? Mégis mit képzelsz?  szakadt fel torkomból.

 Sajnálom  hajtotta oldalra a fejét. – Csak…

 Nem azért jössz ide, hogy itt cigizz, megértetted?  magyaráztam.

 De én elmúltam már tizennyolc.

Hangosan szippantottam a nikotintól sűrű levegőből. Arra készültem, hogy elordítom magam, hogy ez nem így működik, meg hogy térjen észhez, vagy ha ezt bárki megtudja, és különben is az az én cigim, ha cigizni akar, szívja a sajátját, de akkor sem itt. Ehelyett, mint egy jógagyakorlatban, pár másodperc feszített csend után a számon fújtam ki a felgyűlt indulatot. Ő ismét rám nézett, mikor már biztosra vette, hogy megúszta. A szemüveg lencséjében megcsillant a szokásos ártatlan tekintet.

 Na, jó, gyere inkább, sok dolgunk van!

Oldalt álltam, és kinyújtott karral mutattam az irányt a nappali felé. Megvártam, hogy elhaladjon előttem.

 Hú, ez gyors volt  jegyezte meg a szobába lépve.

Tudtam, hogy csak csipkelődni akar, pontosan látta az előbb, hogy mi volt itt bent, csak ezt akarta velem is tudatni. Egyre szemtelenebb lett az alatt a pár hét alatt, amióta ide jár korrepetálásra. Hetente egyszer találkozunk, de általában hétköznap délután. Most kivételesen megkért, hogy szombat reggel jöhessen. Ilyen még nem volt, de mivel nem terveztem semmit aznapra, hát belementem. Irodalomból készítettem fel az érettségire. Sorra vettük a szóbeli vizsga tételeit, és néha fogalmazásokat írattam vele, hogy gyakoroljon. Fanni ügyes lány, de szerette volna elérni a lehető legjobb eredményt, és ezért kérte a segítségemet. A saját tanárnője nem tudta vállalni, így igent mondtam.

Janus Pannonius volt az aktuális téma. Készültem az életrajzzal, beszéltünk az itáliai tanulmányairól és arról, hogy milyen jelentősége volt a magyarországi irodalomban a Janus-féle költészetnek. Ő végig szorgosan jegyzetelt, keveset kérdezett. Alig fél órája beszéltem neki, mikor valami tikkasztó szárazság kezdett eluralkodni a számban.

 Hozok vizet, kérsz?

Lelkesen bólogatott. Gondolta, egy kis pihenés neki is jót fog tenni, hisz most ugrunk neki a verselemzéseknek. A konyhában ásványvizet töltöttem, két pohárral. Mikor visszaértem azonnal feltűnt, hogy az addig szorosan összehúzott kardigánját szétcipzárazta. Feszesen domborodtak ki a mellei a mély dekoltázsból. Soha nem figyeltem még meg, hogy mennyire nő is ez a lány, aki ide jár hozzám minden héten. Sikerült zavarba hoznia.

 Meleged van?  kérdeztem.

 Nem, dehogy is, csak szomjas vagyok  nem nézett fel, valahova maga elé, a semmibe meredt éppen.

Mohón lehajtotta az egész vizet, majd az íróasztal szélére tette a poharat, én pedig visszaültem mellé. Éppen rátértem volna a lényegre, mikor félbeszakított.

 Tanár úr, ha Janusról van szó, akkor a pajzán énekekkel is foglalkozunk majd, ugye?

Egy hirtelen születő izzadságcsepp futott végig a ráncolódó homlokomon.

 Azt hiszem, a pajzán énekek nem szerepelnek az érettségiben, koncentráljunk inkább a törzsanyagra!  nyugtattam meg magamat is ezzel.

 Kár, pedig úgy szeretem, ahogy írt a szeretkezésről! Ahogy a saját férfiasságáról is olyan merészen fogalmaz, bár ez biztos a fordító érdeme.

 Igen, a fordítás, az fontos!  minden tudásomat összekaparva is csak ennyit tudtam kinyögni.  Szóval nézzük ezt a verset!  próbáltam az előtte heverő lapokra terelni a figyelmét, de éreztem, ahogy engem néz.

Felé fordítottam a fejem, és láttam, ahogy az alsó ajkába harapva méregeti a farmerem, felkarjával pedig egymáshoz szorítja a melleit.

 Fanni!  erre felébredt.  Nézzük ezt a verset, jó?

A Pannónia dicsérete hevert előttünk. Minden mondatom előtt nyelnem kellett, a szám ismét kiszáradt, hiába ittam. Néha fél szemmel rápillantottam, hogy biztosan a példát figyeli-e. Rendben volt. Egészen addig, míg egy puha érintés el nem kezdett felfele kúszni a combomon. Nem mertem odanézni, de hamar bekapcsolt a védekező mechanizmus, és ellöktem magam az asztaltól.

 Ez meg mi?  kérdeztem zavartan.

 Nem szeretné a tanár úr? Már voltam fiúval, nem is eggyel. Tudom, milyen jó lenne magának is.

Felugrottam a székből is, és hátrálni kezdtem. Mindig féltem az ilyesmitől, de sohasem gondoltam, hogy ez így fog megtörténni.

 Inkább foglalkozzunk a verssel, oké, Fanni? Nem tudom, mire gondolsz most, de te is tudod, hogy miért vagy itt.

 Jó!  vágta rá sértődötten.  Ha nem akar lefeküdni velem, akkor mindenkinek azt fogom mondani, hogy molesztálni próbált, megértette?

Megragadtam a vállát, és megráztam.

 Mi ez?  szakadt fel az ordítás belőlem.  Valami ócska játék, vagy mit akarsz tőlem?

Elhallgatott, lehajtotta az arcát, majdnem belesüllyedt az ölébe, majd pityergő hangon törtek fel belőle a szavak.

 Hát, van néhány orvosi igazolás, amit a bátyám régi pecsétjével csináltam magamnak, ő fogorvos. Aztán mikor ezt elmondtam a lányoknak, ők is akartak, de mondtam, hogy nem. Erre Vanessza meg a barátnői kitalálták, hogy feküdjek le a tanár úrral, és hozzak nekik bizonyítékot, vagy elmondanak mindent Kozma tanárnőnek. Akkor engem tuti kirúgnak  már majdnem sírt.

 Mégis miféle bizonyítékot?  értetlenkedtem.

 Nem tudom!  felemelte a fejét, és már szinte mosolygott, színjáték volt az egész.  Bármit, egy fotót, de talán a videó lenne a legjobb.

 Neked teljesen elment az eszed? Hogy… hogy a jó büdös francba gondoltátok ti ezt az egészet?

 Tanár úr, ne tessék haragudni, nem az én ötletem volt, de ha úgy jó magának, én nem mondom el senkinek, de tényleg!

 Na, ide figyelj, Fannika! Szedd össze a cuccaidat, és menj haza, de azonnal!

Felpattant a székből, és dühödten húzta vissza a kardigánját, felkapta a táskáját és a papírokat, majd kivágtatott az előszobába. Mire utolértem, már a cipőjét húzta.

 Egyszerűen nem értem ezt az egészet! Azt hittem ennél több eszed van, Fanni!

 Rendben, maga akarta így!  felállt, kihúzta magát, indulásra készen állt.  De én szóltam!

 Miről szóltál? Miről beszélsz?  kiáltottam rá, de már nyitotta az ajtót.

 Nem garantálhatok semmit, viszontlátásra!  bevágta maga mögött, és még hallottam, ahogy letrappol a földszintre, majd a lépcsőházajtót is teljes erejéből szakítja ki.

Néhány másodpercig meredten álltam. Megfagyott a vérem. Csak akkor értettem meg, hogy miről beszélt. A konyhába rohantam, ahonnan az ablak a ház elé néz. Még éppen láttam, ahogy a parkoló felé igyekszik.

 Menj csak!  motyogtam a koszos üveglapoknak.  Nem hisz neked senki! Nem, úgysem hisznek neked! Senki nem fog hinni neked!

Reszkető kézzel nyúltam a cigimért, és a távolba meredve figyeltem, ahogy lassan eltűnik a háztömbök között. Rágyújtottam, és egyetlen szívással felperzseltem a dohány nagy részét.

Legközelebb két hét múlva hallottam Fanni felől, a fegyelmi tárgyalásához kértek tőlem véleményezést, mindenki tudta, hogy hozzám járt különórákra. Egy szót sem írtam a történtekről, mégis eltanácsolták. Később megtudtam, a hamisított igazolások miatt.