Ha a Déry Tibort alakító Téri Sándor nem esne fájdalmas túlzásokba, a Déry és Böbe az ’56-ban börtönbüntetésre ítélt író és harmadik felesége, Kunsági Mária Erzsébet – ismertebb nevén Böbe – levelezéséből született előadás kapcsolatuk jó érzékkel összerakott lenyomata lenne. A produkcióval az RS9 Színház a forradalom hatvanadik évfordulójának állít emléket.

dery_bobe
A Vallai kert terét átlóban, nagyjából saroktól sarokig használja ki Lábán Katalin ellentétekre alapuló rendezése: míg az egyik oldalon a díszes szőnyeg, a karosszék és nem utolsó sorban az írógép a biztonságos otthon érzetét kelti, addig a nagyjából a terem közepénél induló, fokozatosan emelkedő dobogó – középső fokán, egy asztalon korabeli mikrofonnal – a térben is elvezet a rádiós eseményeken keresztül Déry bebörtönzésének időszakába. Egyszerű, de magabiztosan szép díszletek ezek, stabil alapot nyújtva a dokumentarista jellegű előadáshoz.
Ez utóbbi jelleg egyébként meglehetősen zavarónak érződik: a külső narrátorral való indítás, és ebben Déry élete vonatkozó részeinek felmondása valószínűleg sok középiskolai diákot riasztana el a folytatástól – ha egyáltalán tartanánk ott, hogy Déry életét stabilan figyelembe veszi a középiskolai irodalomoktatás. Gallai Péter zenéje szolidan csendül fel az előadás elején és végén, ugyancsak szabályszerűen szolgálva funkcióját. Ennél izgalmasabb, ugyanakkor valószínűleg kevésbé tudatos rendezői döntés, mint inkább a szerencsés véletlenek összjátéka, hogy a sok hatásszünettel dolgozó előadás alatt időnként elhalad egy-egy autó a Rumbach Sebestyén utcában. Az így keletkező zaj, illetve az elhaladó autók árnyéka pedig rásegít az ötvenes évek szűk levegőjének felidézésére.

facsko-marica-original-54814

Facskó Marica

A már korábban említett ellentétek a két szereplő jellemében is megmutatkoznak. Ahogyan az a narrációból is kiderül, Déry és harmadik felesége házasságában sokan kételkedtek, ugyanis Böbe nem állt éppen a legtisztább asszony hírében. Facskó Marica egy olyan, kellően makacs Böbét jelenít meg, aki eleinte mintha már csak azért is ki akarna tartani nála jóval idősebb férje mellett, hogy bebizonyítsa, korábbi életmódjával ellentétben tud ő tisztességes is lenni. Ezen önigazolásán túli érzelmei akkor kezdenek láthatóvá válni, amikor Déryt bebörtönzik. Őszinte, féltő szeretete zsigeri harciasságként mutatkozik meg a külvilág felé, különösen azokban a jelenetekben, amikor levelet ír az illetékeseknek, hogy engedjék ki beteg férjét a börtönből. Talán az írógép kattogása teszi, talán a hirtelen tempóváltás, hogy ezek a pillanatok izgalmasan kiugranak az egyébként sokszor bántóan lassan haladó előadásból, és rajzolják meg egy érett, hűséges nő arcképét.

teri_sandor_szabo_lorinc_domolky_daniel_web_018-1

Téri Sándor

A bántó lassúság legfőbb okozója a Déryt alakító Téri Sándor, aki – alkatánál fogva – abszolút alkalmas a szerepre, ám egyszerűen túl komolyan veszi azt. Mintha nem az öregségével, fogságával és fájdalmával küzdő Déryt látnám, hanem az öregség, a fogság és a fájdalom megjelenítésével küzdő Térit (e helyzetben fájdalmasan találó a névbéli hasonlóság is). Így nézői sajnálatom egyszerre mindkettőnek szól: mert értem én, és jól érezhetően Téri is érti, miféle fájdalommal jár, ha pár rácsnak köszönhetően az ember mindent elveszít maga körül, a végeredmény mégis mintha túl patetikus, túl mesterkélten önsajnáltató lenne. Ebben a formában pedig az előadás mintha sokkal inkább szólna Böbe kitartó harciasságáról, mint arról, hogy Déry Tibor miféle kínokat élt át a börtönben. Pedig, ha ez egy valóban jól működő kapcsolat volt, akkor mindkettőről egyformán kellene szólnia.