„Kedves olvasóm! Ez a film egy középkorú fiatalemberről szól, rólam, Davisről. Nem szívesen traktálnám önt a saját unalmas kis szürke életemmel, hogy pénzüggyel foglalkozom vagy, hogy pár-perce halt meg a feleségem. Ezért inkább a lényegre térek, és azt mesélem el önnek, hogyan világosodtam meg egy zacskó M&M sikertelen vásárlásánál. Ugyanis az imént nem kaptam meg az élettől ezt a csöppnyi kis cukormázzal bevont örömöt. Valami elromlott. Egyszerűen képtelen voltam túltenni magamat ezen. Ezért elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Meg kell javítani azt, ami elromlott. Vettem a fáradságot és egy levelet kezdtem fogalmazni az automatát forgalmazó cégnek. Magam sem számítottam arra, hogy ettől kezdve hatalmas fordulatot vesz majd az életem.”

Főszereplőnk, Davis (Jake Gyllenhaal) élete nagy változásokon megy keresztül. Felesége Julia (Heather Lind) halála után felhagy eddigi átlagos, rutinszerű életével és elkezdi újra megismerni önmagát. A fentebb említett panaszlevél megírása után indul el azon a bizonyos boldogság felé vezető rögös úton. Először írásba kezd, önmagáról és az őt foglalkoztató gondolatairól. Hanyagolni kezdi munkáját és inkább gyermeki kíváncsisággal vizsgál mindenkit és mindent. Azon gondolkodik, ki milyen ember lehet, hogy mi hogyan készül, működik, és ami elromlik azt miképpen lehet megjavítani. Újonnan tett felfedezései a világról hatalmas örömmel töltik el őt. Később ez már odáig fajul, hogy egyáltalán nem érdekli munkája és az eddigi élete sem. Kicsapongó túlbuzgósága a dolgok megjavítása felé állandóan kudarcba fullad, így a felgyülemlett plusz energiáit a totális rombolásba, pusztításban éli ki. Mindeközben új barátokra tesz szert Karen (Naomi Watts) és fia, Chris (Judah Lewis) személyében.

d01

A Jean-Marc Vallée által rendezett Demolitiont egy kiadós lelki fröccshöz tudnám leginkább hasonlítani, a szó legközhelytelenebb értelmében. Davis sorsa kezdetben nem túlzottan érdekfeszítő és a legkevésbé sem megható. Ám mikor elkezdenek beindulni Davis fogaskerekei, mi sem maradunk nyugton többé a helyünkön. Az érzékeny és brutális jelenetek tökéletes arányban jelennek meg, nem kevés humorral fűszerezve. Mindezt főszereplőnk zseniális okfejtései és narrációja teszi teljessé. A történet nagy kört ír le mire eljut a végkifejletig, Davis emlékei feleségéről pedig minduntalan végig kísérik ezen az útján. Egy különleges gondolkodású, végtelenül emberséges karaktert mutat be nekünk Jake Gyllenhaal, aki ismét pazar alakítást nyújt (lásd még Éjjeli féreg). Nem mellékesen Naomi Wattsal kiváló párost alkotnak a vásznon. Említésre méltó még Judah Lewis is, aki meglehetősen hiteles karakterré tette Karen fiát, Christ.

d02

Már a film kezdetén lehet sejteni, hogy ez nem az a tipikus tucat csöpögős, drámai, letargikus, futószalagon gyártott ömlengés lesz. Az előbbi kommersz film tulajdonságok hibáival ellentétben ez az alkotás végtelenül kiszámíthatatlan és mindenképpen aktuális. A szokásostól merőben eltérő szélsőséges formáját láthatjuk itt a gyásznak. Legyen szó a szeretteink bármilyen fajtájú elvesztéséről, szakításról, válásról vagy halálról. Nem szabad megfeledkeznünk ezek feldolgozásáról. Rohanó gépies, feladatokkal teli világunk sokszor önhibánkon kívül is képes az érzelmekkel szemben immunissá tenni minket. Olykor már el is felejtünk törődni velük. Végül már kezelni sem tudjuk őket. Úgy teszünk, mintha nem is lennének, pedig attól még azok ott vannak. S mikor a felszínre törnek megértjük mennyire is fontosak ezek személyiségünk fejlődésében, ahogyan erre Davis is rájött a maga sajátos módján.

d03

Érdemes odafigyelni továbbra is Jean-Marc Vallée-ra, akinek nem csak ezt az egy remek 2015-ös alkotást köszönhetjük. Ugyanis a 2014-ben készült Vadon című filmje szintén kiválóan sikerült és az ebben főszerepet játszó Reese Witherspoonnak pedig talán az eddigi legjobb alakítását láthatjuk. Visszatérve a jelenlegi filmre: a Demolition nálam 10/10 pontot érdemel és ajánlom azok figyelmébe, aki kicsit is szomjazik önmaga boldogságának megvalósítására.