Legfontosabb, hogy mindenki örüljön a színpadon!”

1_edit-neni

Orbán Edit

Fekete Anikó: Mikor kezdett el diákszínjátszással foglalkozni?

Orbán Edit: Gyerekszínjátszókkal már régebben, a 80-as évektől foglalkoztam, ám a középiskolás korosztállyal való munkámat onnantól számítom, mikortól a kecskeméti Katona József Gimnáziumban kezdtem el tanítani, 1999-től. Volt olyan gyerekcsapatom, akik középiskolásokként tovább szerették volna folytatni a játékot, s velük az Ifjúsági Otthonban próbáltunk. Ott megalapítottuk a Morbid színjátszó csoportot. Azokban az években szerettem meg igazán ezzel a korosztállyal foglalkozni, illetve rájöttem, hogy mennyire más, mint általános iskolásokkal. A Katonában könyvtárosként dolgoztam, ami mindenképp szívmelengető élményt jelentett számomra, hisz magam is ott töltöttem diákéveimet. Nekem ez nagy megtiszteltetést jelentett, és természetesen azonnal közöltem az igazgatóval, hogy színjátszással is szeretnék foglalkozni. Örültek neki, de nemcsak azért, mert végre jött valaki, aki az ünnepségeket lebonyolítja, hanem mert több színjátszó csoportot is alapítottam, és sok gyerek jelentkezett a csoportokba. Évről évre népszerűbb lett a színjátszás az iskolában. Működött már akkor ilyen tevékenység a Katonában, de valahogy más módon, inkább irodalmi színpad jelleggel. Emlékszem, első alkalommal Madách Az ember tragédiájából az eszkimó színt készítettük el egy versenyre, mely Budapesten került megrendezésre. Szépen összeállt, és nagyon megdicsértek minket. Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy már első fellépésünkkor volt egy kis sikerélményünk. Ez kedvet adott a folytatáshoz.

2_goldoni_-ket-ur-szolgaja-2002

Goldoni: Két úr szolgája 2002

Azokban az években kik végeztek hasonló tevékenységet Kecskeméten?

Nagyon kevesen foglalkoztak akkoriban diákszínjátszással Kecskeméten. Tudtommal a Piarista Gimnáziumban működött egy csoport.

Gerstmár Rita magyar szakos kolléganőtől vettem át a diákszínpadot, a Katonában őt érdekelte legjobban a színház és film világa, vele sokat tudtam konzultálni később is. Érdekesség, hogy amikor odamentem, éppen terhes volt, majd született egy kislánya, aki ma gyönyörű 18 éves nagylány, és nagyon szépen mond verseket, lelkes színjátszó lett. Mindig róla tudtam pontosítani, hogy már milyen hosszú ideje dolgozom a Katonában!

Majdnem húsz év gyakorlati tevékenységgel a háta mögött mi az alapvető tapasztalata a diákszínjátszásról?

Alapvetően nálam együtt járt az elméleti és a gyakorlati tapasztalatszerzés, és ez így nagyon jó volt! Amit tanultam, azt rögtön ki is próbáltam! Középiskolásokkal majdnem két évtizede foglalkozom, mégis korábbról számítom a színjátszás iránti érdeklődésemet, mégpedig a 80-as évektől, amikor már általános iskolásokkal is dolgoztam, amikor már magyar–ének szakos tanárként is tevékenykedtem. A drámapedagógiával akkor találkoztam először, amikor a legkisebb fiam, Gábor 10 éves lett. Egy kolléganőm mondta, hogy az Ifjúsági Otthonban van egy nagyon jó kurzus, ahol drámajátékokat tanulunk majd, ezért menjek el, mert nekem biztosan tetszeni fog. Így tehát egészen véletlenül belecsöppentem ebbe a világba, és ahogy a foglalkozáson ott álltam a körben, és elkezdtünk játszani, akkor döbbentem rá, hogy ez nagyon jó. Elvégeztem az alapfokú tanfolyamot drámából, és további képzésekre jelentkeztem. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen levelező tagozatra jártam színháztörténet és drámapedagógia szakra. A hároméves képzésen Gabnai Katalin volt az osztályfőnököm, valamint Kaposi László, Koltai Tamás, Nánay István, Székely György is tanítottak. A leghasznosabbnak a színháztörténeti, színházelméleti tantárgyak bizonyultak. Színházi előadások rendezéséről is tanultunk, amiből később szintén sokat profitáltam. Nánay Istvánnal sokat elemeztük azokat az előadásokat, melyeket előzetesen meg kellett néznünk. Székely György színháztörténetet tanított és rengeteg anekdotát mondott a színházról, híres emberekről.

3_vasari-komediak-kecskemet-foteren-2012

Vásári Komédiák Kecskemét Főterén 2012

Mit tapasztalt az elmúlt 20 évben a diákok részéről?

A gyerekek alapvetően nem változtak. Régen is ugyanolyan kíváncsiak voltak a színházon keresztül a világra, és lelkesen jöttek játszani, mint ma. Velük akkor ugyanúgy imádtam színházat csinálni, mint ma. Amiben változást látok, az az, hogy más az érdeklődésük. Régen jobban érdekelte őket az, hogy az írott, klasszikus drámákat, hogy lehet színpadra állítani. Most egyre inkább azt tapasztalom, hogy évről évre sokkal jobban izgatja őket az, hogy ha improvizációra épülő előadásokban szerepelnek, vagy ha klasszikus darabokat adunk elő, abból hogy lehet olyat készíteni, ami kortárs ízű művé válik. Jobban érdekli őket a jelen és a jövő, bátrabbak, kísérletezőbbek. Annak idején mi építettük fel a díszletet, igyekeztünk ruhákat beszerezni. Ez ma már ugye nagyon elavultnak tűnik, de akkor ez nekik boldogságot okozott, és úgy éreztem, hogy ez bátorítja is őket abban, hogy színpadra menjenek. Hiszen nekem nem mindig csak színészi pályára készülő gyerekeim voltak, hanem akadtak olyanok is, akik csak kíváncsiságból jöttek, hogy kipróbálják magukat a színpadon. Egyesek nagyon gátlásosan érkeztek, hozta őket az anyukájuk, hogy „tessék már valamit kezdeni vele!” Azt gondolom, a játék sokat segített ezeknek a diákoknak. Ilyen problémák ma is vannak.

Nagyon hasznos, ha valaki a 4 vagy 6 évig való színjátszás során belekóstol abba, hogy kell komédiát, Molière-t játszani, hogy kell Shakespeare darabjaiban helytállni, és hogy jutunk el egy kortárs drámáig s a szabad improvizációig. A munka minden csoportnál másként zajlik. Úgy nem kezdünk el darabot választani, hogy nem ismerjük a csoportot. Például nagyon rossznak tartom, ha egy csoportvezető mindenáron arra biztatja a diákjait, hogy legyenek önmaguk, játsszák azt, ami velük történik. Pedig ez ma nagyon divatos. A drámaórán ez rendben is van, de színpadon elsősorban utánozni kell! „Ne önmagad légy, hanem olyan, mint a…!” Ma már a fesztiválokon csak az rúghat labdába, aki életjátékot mutat be. Szerintem ez most a ló túlsó oldala. A színházban éppen a sokszínűséget szeretem, miért ne tehetnénk színpadra más formákat is? Magukat szeretnék játszani a fiatalok, de azt sem tudják, hogy ők valójában milyenek, hisz még csak keresik önmagukat. Igyekszem minden évben más stílushoz nyúlni, és célom az is, hogy tanulják meg a választott darabon keresztül az adott színháztörténeti kort, stílust is, mégis fontosabb, hogy a drámán keresztül jobban megismerjék önmagukat, társaikat, elgondolkozhassanak, vitatkozhassanak a kamaszkori problémáikról!

5_csoportkep-2012

Csoportkép 2012

Milyen színházi és pedagógiai szempontokat vesz figyelembe a tanítás során?

Úgy gondolom, hogy a pedagógiai vénám a markánsabb: első a gyerek. Nem tudom, hogy minden drámapedagógus így van-e ezzel. A színháznál sokkal fontosabb, hogy a gyerekekkel mi történik. Ha az előadásban nem születik meg egy pillanat, mert a diák még nem képes ráérezni, színházi értelemben, az nem tragédia. Sokkal lényegesebb, hogy tudom, hogy honnan hova jutottam el vele, a próbákon mit élt át, hányszor volt vidám, érezte jól vagy rosszul magát, és tudom, hogy mikor leérettségizik és elballag, milyen utat jár be ahhoz képest, ahonnan indult. Igyekszem korán felmérni, hogy ki mire képes, színházilag kit miként lehet terhelni, hogy képességeit tekintve jelenleg hol tart és milyen lépcsőkön keresztül lehet vele továbbhaladni. Legfontosabb, hogy mindenki örüljön a színpadon! Ez az én ars poeticám. Ne legyen kudarcélményük a diákoknak, vagy ha mégis baj van, akkor segíteni tudjak kilábalni belőle. Célom az is, hogy tanulják meg tisztelni a színházat, és ébredjen bennük vágy további előadások befogadására. Mi neveljük egyben a jövő nézőit is, ezért sokat viszem őket színházba is. Megbeszéljük az élményeinket, keressük a miérteket, örülünk a szépnek, elgondolkodunk a hibákon. Remélem, tudatos, igényes nézőkké válnak.

Hogy zajlik Edit néninél egy tanév?

Kicsit úgy, mint az évad a színházban. Tulajdonképpen nekünk is van szeptembertől júniusig tartó tervünk. Elkezdjük ősszel, csak máshogyan. Szeptembertől a gyerekek toborzása folyik, lehet jelentkezni a meghirdetett foglalkozásokra, de a régiekkel már rögtön az első héten találkozunk. Mindig az elmúlt év értékelésével indítunk. Az újak „felvétele” változó: emlékszem olyan évre, amikor meghallgattuk őket, verset mondtak vagy ki mit tud szerűen hoztak produkciókat, de előfordult az is, hogy ez elmaradt, és az jöhetett, aki szeretett volna. Ezen mindig sokat tanakodunk Gáborral. Van egy közös játéksorozatunk egész október végéig, minden foglalkozáson kapcsolatteremtő, ismerkedő, képességfejlesztő játékokat játszunk egészen addig, amíg eljutunk az improvizációig. Október végéig figyeljük őket, és akkor általában kialakítjuk, megbeszéljük egymással, hogy miként álljon össze egy-egy csoport, s milyen írott szöveghez, témához volna érdemes hozzákezdeni. Ezt átgondoljuk velük is, s természetesen még van mód a további módosításra, s aztán elkezdődik az előadásra készülés. Februárban már zajlik a kulturális élet: ünnepségek, szereplések. Március már a fesztiválidőszaké, ami Kecskeméten nagy jelentőséggel bír, hisz ez a középiskolások színjátszó fesztiválja. Azért fontos igazán, mert ilyen programokon más városokból érkező színjátszókkal is találkozunk. Ezek után már az előadásokat játsszuk, s végül csinálunk egy évadzárót, úgynevezett színházi maratont. Ez azt jelenti, hogy egy hétig, de legalább négy napig egyfolytában miénk a színház. Eddig a Ciróka Bábszínház adott ennek teret. Kimondottan az a célunk, hogy színházi körülmények között játsszanak a gyerekek, méghozzá úgy, hogy egy előadás többször is sorra kerülhessen. Rengeteg néző jön ilyenkor, ez legfőképpen a város, a családok, barátok és ismerősök felé szervezett eseménysorozat. Telt házas nagy ünnep ez számunkra. S még ezek után jön júniusban az évadzáró buli, ahol elbúcsúztatjuk a ballagó színjátszóinkat. Ekkor készül nekik egy búcsúműsor, ők is készülnek, és jön a közös játék, bográcsozás. Végül augusztus közepén Parádfürdőre mennek a színjátszók táborozni.

6_-v-erzok_-2014

v.érzők 2014

Mit gondol, fia, a szintén diákszínjátszó-rendező Sárosi Gábor, mit örökölt az Ön módszertanából?

Nagyon nehéz ezt kielemezni. Örülök annak, hogy évek óta fokozatosan leveszi rólam a terheket, azokat a gondokat, amik nekem már egyre nehezebben mennek. Az egyik, amit talán tőlem örökölt, hogy nagy lelkesedéssel csinálja, amit csinál. Régen én is ilyen voltam, nem számítottak a hétvégék, esték, ez volt az első számomra. Ráadásul mindezt ő is végigcsinálta velem, mindig ott volt mellettem, mert, ahogy a Katonába kerültem, ő is jött gimnazistaként, sőt, előtte már kicsi korától fogva színjátszósom volt. Ez lehet családi vonás is, mert az édesapja is ilyen lelkes ember volt fiatalon: rengeteg tábort szervezett, ahol közösségi játékokat játszottak, vitte a diákokat kirándulni. A másik, amit Gábor szerintem tovább vitt, az a munka iránti felelősség és lelkiismeretesség. Sokszor már túlzásba is viszi, de én is ilyen vagyok, megértem. Semmit nem csinál félvállról. A harmadik dolog pedig szerintem az, hogy a gyerekekkel nagyon toleráns tud lenni, nagyon szereti őket, kíváncsi rájuk, és épp ezért a középiskolások is nagyon szeretik neki elmondani a gondjukat, bajukat. Ő se úgy dolgozik, hogy csak a színház létezik számára és kész, vége a színjátszónak, haza lehet menni, hanem ott van, ha kell, ha probléma adódik.

Munkamódszert tekintve persze másként dolgozunk. Sokat tanult, tapasztalt, sok mindent ellesett azokon a tréningeken, amiken részt vett, akár nálam vagy másoknál. Hozzátesz, elvesz, saját stílusához formálja ezeket az ismereteket. A színjátszós csoportfoglalkozások vezetésében sokkal türelmesebben dolgozik, mint én: alaposabb, mélyebben elemez, és végtelen türelemmel tudja ezeket mindenkivel megbeszélni, elmagyarázni, kiboncolva összerakni. Csodálom és tisztelem a színészmesterség és színpadi beszéd tanításának újszerű módszereiért! Jó szemű, tehetséges rendező.

4_orszagos-szinhaztorteneti-verseny-elso-helyezes-2015

Országos Színháztörténeti Verseny I. helyezés 2015

Évek óta figyelem a kecskeméti műhelyt, és látom, hogy milyen sokan kerülnek be az Ön segítségével a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, valamint Kaposvárra, színész szakra. Mi a titka az Ön egyéni felkészítésének, melyeket évről évre vállal?

Van, aki már hetedikes korában azt mondja, hogy ő színésznő akar lenni. Ilyen volt például Bata Éva, Pallagi Melitta is, akik már ténylegesen színésznők is lettek. Náluk ezt a rendkívüli akarást segítettem kiteljesedni. Egyébként változó, minden gyerek más, mindenki mást igényel. Mindig nagyon egyénre szabott munkafolyamat ez. Azt gondolom, hogy nincs általános recept, de talán a kulcsa mégis abban áll, hogy jól meg kell figyelni, milyen az adott diák. Nagyon sokáig csak figyelem, hagyom beszélni, verset mondani, sok furcsának tűnő kérdést teszek fel, hogy beszéltessem. Abból, ahogyan és amiről mesél, s amit nem mond el, abból nagyon sok mindenre rájön az ember, s ekkor az is kiderül, mire áll már készen, mi az, ami neki könnyebb és mi az, amin nagyon sokat kell még dolgoznia. Hiszen borzasztó nehéz szakma a színészet: “Menj fel a színpadra és legyél nagyon egyszerű és mutasd meg magad!” Nos, ez a legnehezebb, te tudod, milyen keserves út vezet odáig, de annál nagyobb az öröm, ha sikerül. Meg kell figyelni, melyek a diák fejlesztésre szoruló képességei, mi az, amiben hiányt szenved, s olyan szövegeket kell a kezébe adni, ami egyrészt örömet okoz neki, másrészt mindig kihívást jelenthet számára. Ezt pedig még nehezíteni kell különböző feladatokkal. Kell, hogy azt érezze, még mindig nincs teljesen a toppon. Azt szokták mondani, hogy először le kell tördelni a szarvacskáit, hogy érezze, tanulja meg, hogy ez egy kemény és nagyon nehéz munka és alázattal, tisztelettel kell végezni. Ha még ezek után is hajlandó, akkor jön a komoly felkészülés a felvételire, de akkor is nagyon tisztába kell hozni őket azzal, hogy nem biztos, hogy sikerül, gondolkodjanak B variációban is. Sok tanítványomnak segített a szín- és drámajáték abban, hogy kiegyensúlyozott, boldog felnőtté váljanak, hogy a nehézségeket le tudják küzdeni. Sokan dolgoznak színészi pályán, vagy drámajáték-vezetőként! Felkészítésükben Gáborral együtt dolgozunk, közös az érdem, közös az öröm!

Színművészek lettek:

Bata Éva, Bárnai Péter, Czitor Attila, Gyurkovics Zsófia, Nagyhegyesi Zoltán, Pallagi Melitta, Spiegl Anna

Színész és drámajáték-vezetők:

Fodor Dávid, Sárosi Gábor, Tóth Orsolya

Televíziós műsorszerkesztő (SZFE Bp.): Sipos Anna

Jelenleg színésznek tanulnak:

Kaposvár SZFE: Péteri Lilla, Támadi Anita, Varga Bori

Budapest SZFE : Konfár Erik, Mészöly Anna

Színitanodákban: Kovács Vanessza, Nagy Rebeka, Sallai Zsóka, Tusor Regina

Veszprémi Egyetem dráma szak: Hornok Máté, Nagy Krisztina, Rácz Ancsi

Az ő útjukat aggódva és nagy boldogsággal követem, figyelem, de a többi tanítványom sikeres életének is nagyon örülök!

Ön szerint mi az útja a XXI. században a diákszínjátszásnak?

Szerintem nagyon hasonló helyzetben vagyunk most, mint általában a színházi világ. Valahogy újra harcolnunk kell azért, hogy elismerjék a munkánkat. Nagyon sokféle módon próbálom én is győzködni a közvéleményt, az iskolámat, a döntéshozóinkat! Régebben, a pályám elején, nem így volt. Akkor még kértek, támogattak, segítettek, ösztönöztek arra, hogy drámás foglalkozásokat tartsunk az iskolákban! Ma harcot kell vívni, hogy lehetőséget kapjunk a szakkörök vezetésére, hogy drámapedagógusokat képezzünk, hogy a színházi rendezésre megfelelő képzéseket szervezhessünk. Az volna a normális, hogy folyamatosan fejleszthesd magad saját szakterületeden, de ehhez is támogatást kell szerezni. A gyerekek színházi és drámás neveléséhez nemcsak időt, hanem még teret sem biztosítanak legtöbbször, de kemény küzdelem árán kapunk támogatást ahhoz is, hogy szerepelni mehessenek egy fesztiválra, vagy színházi előadásra eljuthassanak! Pedig ez alapvető joga kellene lennie minden diáknak! Szerencsére vannak, és remélem, mindig lesznek olyan lelkes drámapedagógusok, akik fáradságot nem ismerve boldogabbá, érzelmileg gazdagabbá teszik a fiatalok életét, hogy ne váljanak közömbös, idegbeteg, koravén emberekké! Szeressenek játszani! Ez oly sok problémát megoldana az életben! Tény, hogy az ember teste megöregszik, de a lelke fiatal maradhat, ha mer és szeret játszani! Én úgy gondolom, hogy „nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem azért öregszünk meg, mert elfelejtünk játszani!” (G. B. Shaw)

7_egy-vidam-proba_katona-emlekmusor-keszul_2016

Egy vidám próba avagy Katona emlékműsor készül 2016