Rovatunk új sorozatba kezd. Budapesthez köthető zenészeket, zenével foglalkozó szakembereket interjúvolunk meg, hogy ti is jobban lássátok kik azok akik a mai fővárosi, és talán magyar zenét alakítják. Ehhez különleges módszert választottunk: minden interjúalanyunktól megkérdezzük szerintük kik azok, akikkel érdemes lenne leülni beszélgetni. A következő beszélgető partnerünket pedig közülük válasszuk ki. Elsőként Csernovszky Márkkal találkoztunk, és beszélgettünk.

Csernovszky Márk a Budapest környéki zenei élet egyik megdöbbentően fiatal figurája, aki szeptemberben tartotta testvérével, Fannival közös formációja, a Szagos Hörigekkók búcsúkoncertjét. A sajátosan sikeres múltról, a zenekar végéről és a jövőbeli tervekről egyaránt beszélgettünk Márkkal a Kék Lóban, ami az egyik kedvenc helye a városban.

Honnan indult a zeneszereteted?

Ez egy elég régi és összetett történet, anyukám hegedűművész, a testvéreim is zenélnek, tőlük is sokat hallottam, így otthon is állandóan ez ment. Én akkor kezdtem el zenélni, amikor lett egy saját zongoránk.

Akkor úgy tűnik, eléggé adott volt, hogy családon belül csinálj zenekart. A húgoddal, Fannival közösen alapítottátok a Szagos Hörigekkók nevű formációt. Ez hogy kezdődött?

Amikor nyolc éves voltam, akkor kezdtünk el először ilyen zenekarszerűséget csinálni a húgommal és az unokatestvéreinkkel. Aztán amikor én tizenkettő, Fanni pedig nyolc éves volt, akkor jött a Szagos Hörigekkók. Teljesen véletlenül indult, én gitározgattam, Fanni meg elkezdett rá énekelni. Otthon, a „teszkós” mikrofonunkkal vettük fel a számokat. Igazából ez még egy fiktív zenekar volt, csináltunk nagyjából nyolc lemezt, de ebből kb öt számot játszottunk, aztán szép lassan elkezdett kialakulni a közös ízlésvilágunk is. Fanni írt szövegeket és zenéket is, én az előbbiben is segítettem, de leginkább az utóbbit csináltam.

Hogy lettek ebből élő fellépések?

Ez is elég véletlen dolog volt. Kitaláltuk, hogy csinálunk egy házi koncertet, ahova meghívjuk azokat, akik a neten hallgatták a felvételeinket. Köztük volt a Pont nevű hely egyik dolgozója is, és kérte, hogy menjünk el oda zenélni. Volt saját felszerelésünk, ami nagyjából annyit jelent, hogy volt egy gitárunk, és tudtunk kölcsönkérni mikrofonokat. Onnan fokozatosan egyre több helyre hívtak minket.

Ezen az első fellépésen zongora nem is szólt?

Szólt egy kis szintetizátor, de a zongorás számaink közül nem sok szerepelt a koncerten, azok kicsivel későbbi dolgok.

A zenekar nemrég oszlott fel. Miért lett vége?

Egyfelől Fanninak már nem volt ehhez igazán kedve, egyedül pedig elég furcsa lett volna folytatni. Másfelől ennek a zenekarnak pont az volt a lényege, hogy ilyen “gyerekrajzokat” mutat be, olyan típusúak a zenék is. Öt-hat év múlva már nem lett volna vicces ez az egész. Ez pont az a pillanat volt, amikor abba kellett hagyni, ami egy új kezdet is, mert szerintem mindkettőnk több új formációt is fog a későbbiekben csinálni.

Fotó: Kristóf Levente

Fotó: Kristóf Levente

Mit tervezel a továbbiakban?

Minél több darabot szeretnék komponálni, komolyzeneit és nem komolyzeneit is. Szeretnék szólóban minél többet koncertezni, illetve minél több formációt létrehozni. Most a Kibernetikus Kalandorok nevű projektben szerepelek, ami inkább színházközeli, de nagyjából fél éven belül új zenekarokkal szeretnék bemutatkozni.

Időnként vendégzenészként megfordultál a Ricsárdgírnél is. Ez kinek az ötlete volt?

Márton Dani írt rám, hogy jó lenne, ha játszanék valamelyik számukban. Egyébként egyszer a Best Bad Tripben is vendégzenéltem már, aminek a bátyám, Csernovszky Márton a basszusgitárosa. A Pegazusok nem léteznekkel már játszottam az MR2 Akusztikban zongorán, most nyáron pedig megkértek, hogy csináljunk Fannival egy Esti Kornél-feldolgozást, amit meg is tettünk. Ez a Nevetve című dal volt, és ez lett nagyjából az utolsó Szagos Hörigekkók-szám.

Mondtad, hogy komoly- és könnyűzenei dolgokat is szeretnél csinálni. Szerinted mennyire választható el a kettő egymástól?

Szerintem annyira nem fontos különválasztani őket. Mindkettő tudja egymást is inspirálni, de más a közönsége. A kortárs zenében nehéz lenne ezeket a fogalmakat szétválasztani. Könnyűzenében is vannak komoly művek, és komolyzenében is vannak könnyedebb hangvételű dolgok.

Egy ideje a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jársz. Ez változtatott-e valamit azon, ahogyan eddig gondolkodtál a zenéről?

Ahogy gondolkodok róla, önmagában nem sokban változott, inkább csak annyi történt, hogy azóta még több zenét tudtam megismerni, főleg a komolyzenei világból, és azóta többet is tudok foglalkozni vele.

Fotó: Kristóf Levente

Fotó: Kristóf Levente

Van kedvenc előadó vagy lemez?

Rengeteg előadó inspirált, és rengeteg kedvenc lemezem is van. Ami most eszembe jutott, az Tigran Hamasyan, Mockroot című albuma, ami az elmúlt években jelent meg. Neki nagyjából az összes lemezét szeretem, főleg az újakat. Illetve mostanában Lou Harrison darabjait is sokat hallgatom.

Kedvenc film?

Ez nehéz. A Mononoke, Miyazaki filmje egy állandó kedvenc (magyarul A vadon hercegnője címen vált ismertté – a szerk.). De a Monty Python Gyalog Galoppját szintén gyakran megnéztem, vagy említhetném a Macskafogót is.

Kedvenc könyv?

Talán az Esti Kornél, illetve Alain-Fournier-nek A titokzatos birtok című könyve.

Kedvenc budapesti hely?

Hát…ez, a Kék Ló, egyértelműen. (nevet) De a Zsivágót is nagyon szeretem.