Átlag péntek este az Akváriumban, sörözgető társaságok, cipekedő hangmérnökök STAFF feliratú pólóban. Egyik asztalnál felhajtás, Szabó Balázs és iszogató bandája vonzza a fiatalokat egy kis fotózkodás és beszélgetés erejéig. A közönségen látszik, hogy mindenki nyitott és barátkozós, a társaságok vegyülnek egymással, valahogy tényleg őszintén hangzanak az „örülök, hogy megismertelek” felkiáltások. Pontosan így képzeltem el ezt az estét!

Az elméletileg fél kilences kezdésnél még elég nagy a felfordulás, a The Matter tagjai ezerfelé rohangálnak, de 10 perc késéssel el tudják kezdeni a ráhangolást. A srácok energikusak, a zenéjük szintén, bár látszik, hogy a színpadi tapasztalatot illetően még van miben fejlődni. Mushu a második szám végén veszi észre, hogy az erősítőt elfelejtette bedugni a gitárba, de ez inkább aranyos, mint kínos. A srácok jól mozognak a színpadon, magabiztosak, és élvezik a felhajtást. A zenekar tagjainak bemutatását szuperkreatívan oldották meg: mindenki azt a számot kezdi, ami előtt megismerhette a közönség. Apropó közönség! Főleg barátokból áll, a zenekar sokszor kiszól, például Kornélnak, hogy hozzon sört. És Kornél hoz.

Jesus Vazquez és a Fran Palermo közötti kapcsolat talán a spanyol nyelv lehetett, de az biztos, hogy óriási köszönet jár a mexikói énekesnek a hangulatcsinálásért. A legismertebb spanyol nyelvű zenékkel megtáncoltatta a közönséget, még akkor is, ha a legtöbben csak halandzsáztuk a dalszövegeket. Az utolsó számot a „Fran Palermo család”-nak küldte, számomra tényleg őszinte gesztusnak tűnt, nem reklámfogásnak.

„Kik ezek, én Tiesto-ra jöttem!” – kiabálta be valaki hátulról, amikor a Fran Palermó-s fiúk a húrok közé csaptak, de szerencsére mindenki volt olyan hangulatban, hogy vegye a lapot. Kilenc fiatal srác, akik gitárral, dobokkal, trombitával, tamburinnal felfegyverkezve kiálltak a színpadra és meghódították a közönségüket. A másfél órás koncertet a közönség végigtombolta, -táncolta. Az első három számban egy madridi csellista csatlakozott a csapathoz, aki Erasmus-programmal van Budapesten. Őt Henri (a Fran Palermo frontembere – a szerk.) az utcán ismerte meg és szervezte be a koncertre.

A banda zenéje sokkal jobban átjön élőben, egyszerűen nem lehet nem felpörögni, ahogy látod az összhangot a mozdulataikban, és főleg ahogy hallod az eredményét. A jobbnál jobb veretős számokkal sikerült addig fokozni a hangulatot, hogy egy kisebb verekedés tört ki a Kishall közepén, de a zenekar azonnal leállította, mert bulizni jöttek, nem bunyózni. A profizmusuk itt mutatkozott meg a legjobban, mert eltérve a tracklisttől, hogy lenyugtassák a kedélyeket, a Monsoonnal folytatták, ami az egyik legnyugisabb számuk. A nagyon kiérdemelt visszataps után az örök klasszikus Am I Right Boy és Morning Waltz című zenékkel jöttek vissza, amiknek köszönhetően duplán megszakadt a szívünk, hogy vége a koncertnek.