Fizetni egy felolvasóestért, írás és menedzsment, egy író, mint brand. Természetellenesen hangzik, azonban nem feltétlen ördögtől való dolog. Üzlet-e ma az irodalom? Ez volt a fő kérdése a Képmás magazin Pénzből érték előadássorozatának első estjén. Lackfi János bevezetőjéből pedig egyértelművé vált, hogy a pénz és az irodalom egyáltalán nem állnak messze egymástól.

img_5923_001

A szórakoztató, de egyben a személyes tapasztalok által hitelessé vált előadásban a múltból és jelenből kaptunk példákat és magyarázatokat arra, hogy mégis miért olyan nehéz szépírásból megélni. Sőt nem hogy nehéz, hanem szinte lehetetlen pénzt termelni önreklám, vagy mellékállás nélkül. A magyar piac, nem hogy kicsi, de még telített is, nem csak az irodalomban, de a zenében is, tudtuk meg Dr. Tóth Péter Benjámintól az Artisjus kommunikációs igazgatójától. Jelenleg 10000 olyan – szinte ismeretlen – zeneszerző van, akinek az Artisjus évente maximum 5000 Ft-ot juttat el a jogdíjakból, pedig ez a zenészek jövedelmének körülbelül egy harmadát teszi ki. Ehhez pedig tegyük hozzá, hogy az irodalom bizonyos értelemben még mindig kiváltságosabb helyzetben van abban a tekintetben, hogy a lemezekkel szemben (beleszámítva a bakelitek és kazetták reneszánszát is) az emberek még mindig több könyvet vásárolnak, hiszen egy jó részük még mindig nem elérhető digitális formátumban. Akkor miért hallunk kevesebbet az irodalom rocksztárjairól?

Elsőként a szakma önbizalom-hiányos mivoltára hívta fel Lackfi a figyelmet, ami köszönhető valahol annak is, hogy az összes művészeti ág közül ez az egyetlen, aminek nincs külön szakja: festészetet, zenét, színművészetet, rendezést sok helyen tanulhatsz, de írni nem. Aminek van szakja vagy akár egyeteme annak van presztízse is, a presztízs pedig nyilvánvalóan önbizalmat adhatna egy amúgy kissé magába zárkózó szakmának.

img_6031_001

Zseninek fiam, születni kell.” „Mondd neki, hogy olvasson klasszikusokat, (abból még nem született baj.)” Két olyan kijelentés is elhangzott az esten kritikaként, ami az előbbieket hivatott alátámasztani. Kiegészítve azokkal a visszatérő megjegyzésekkel, amiket a lányokat felolvasóesten megríkató, önmagukat kiplakátoló költőkre tesznek. Egytől egyig olyan példák, amik egy alkotó hitelét csökkentik a szakmán belül. Hiszen „a rendes író, éhen hal és halála után felfedezik.” Röviden és tömören ez az a fajta gondolkodásmód, ami végül felháborodást válthat ki néhány olvasóban, akkor ha egy irodalmi estért pénzt kérnek el, vagy egy elismert művész esetében, amikor a megjelenéséért pénzt akarnak adni.

Ha továbbgondoljuk az elhangzottakat rájöhetünk arra, hogy sokunk szemében az irodalom egyfajta szent művészet, egy kicsit különbözik a többi ágtól. Éppen attól válik egy költő emberfelettivé, hogy a legnagyobb embertelenségben is olyan művet alkot, ami generációkat kísér el útjukon, ez és csakis ez lehet az egyetlen célja, és amikor azzal szembesülünk, hogy talán még profitot is termelne az író az évtizedek munkája alatt elkészült regényéből, valami eltörik bennünk és hitelét veszti. De valóban elveszíti a lényegét a művészet, ha a piaci mechanizmusok fogaskerekei közé kerül? Ha valami populáris feltétlenül kiírja magát a magas kultúrából? Az anyagi érdek összeférhetetlen a magasztossal? Ezekre sajnos már magunknak kell választ adnunk, azonban aki még több hasonló kérdésre vágyik, annak mindenképpen ajánljuk a Képmás következő estjét Baritz Laurával. Pénzből és kereszténység. Ez már tényleg közszemérem sértő.

Fotó: Horváth Janka