A fák összekapaszkodó

gyökerei láthatatlanul vonulnak

az agyagos földben,

 

csakúgy mint az aszfaltfelszín alatt.

A mozgás lelassul, ahogy vastagodnak

és kérget növesztenek.

 

Csak a lombozat cseréli magát

látványosan. Rezgő leveleivel,

mint órán a másodpercek,

 

emlékeztet az időre,

ami mögött az egykori kozmonauta

özvegye visszaszámol

 

sűrű szobanövényzetbe

vont erkélyén. Sosem járt az űrben,

ahogy a férje sem,

 

pedig másról sem hallott

rövid házasságuk előtt és alatt.

Szokatlan tapasztalás,

 

hogy más is tartózkodik

az állandó ideiglenességben.

Nap mint nap kimegy az erkélyre

 

és szondáz. Mozgásokat,

elhajlásokat, összeütközéseket,

kölcsönhatásokat,

 

a fényt és annak hiányát.

Biztonságosnak vélt távolságból

vizsgálja az élet azon részét,

 

amiből épp kimarad,

kifelejtik, vagy amit mások

tekintenek annak.

 

A fák gyökerei vonulnak,

vízcsöveket törnek, zubog a víz,

alámossa az aszfalt utat,

 

munkások jönnek,

vízszintmérővel is látni

a bolygóív görbületét.