Egy kívánság

Ezen a napsütötte világon
valahol egy macska hunyorog a napba
egy kerti padon, erre vágyom…
Leülnék arra a padra
egy keblembe rejtett levéllel,
egyetlen rövid levéllel.
Ez az álmom…

A csillagok

Amikor leszáll az este,
a lépcsőn állok és hallgatok,
a kertben a sok csillag pezseg,
én a sötétben állok benn.
Hallod a csengést? Egy lehullott.
Ne menj ki mezítláb a fűbe,
a kertem szilánkokkal van tele.

Te, aki sosem hagytad el kerted birodalmát

Te, aki sosem hagytad el kerted birodalmát,
álltál-e a kerítésnél vágyakozva valaha,
nézted-e, ahogy álmodó ösvényeken
kékbe csavarodik az éjszaka?

Nem a soha el nem sírt könnyek
égtek a nyelveden, mint a tűz,
mikor az ismeretlen utak felett
egy vérvörös nap eltűnt?

Északi tavasz

Minden légváram elolvadt, mint a hó,
minden álmom elcsorgott, mint a víz,
mindabból, amit szerettem, csupán
a kék ég és néhány sápadt csillag maradt.
A szél lassan mozog az erdőben.
Megpihen az üresség. Hallgat a tó.
Az öreg fenyő éberen áll, álmában
egy fehér felhőt csókolt, rá gondol.

Erdőmélye

A mélabús erdőben
lakik egy beteg isten.
Az erdő mélyén a virágok oly sápadtak
és a madarak oly riadtak.
Miért suttog figyelmeztetően a szél,
miért sötétlik komor sejtésektől az út?
Az árnyékban hever a beteg isten
és kegyetlen álmokat álmodik…

Az idegen országok

A lelkem úgy szereti az idegen országokat,
mintha nem lenne hazája.
A nagy kövek, amelyeken a gondolataim nyugszanak,
távoli országban állnak.
Aki a lelkem kemény táblájára
a rendkívüli szavakat írta, idegen volt.
Napokon és éjszakákon keresztül fekszem
és soha meg nem történt dolgokra gondolok:
szomjas lelkem egyszer inni kapott.

Orbán Krisztina fordítása

Fotó: Svenska litteratursällskapet i Finland/Finnországi Svéd Irodalmi Társaság