Újra csapatba verődtek a Lovasok – azaz a négy illúziómester – mondhatnánk, az első film sikereit meglovagolva; ám tervezett volt a folytatás, hamarosan érkezik a harmadik varázslatos kaland is. Addig is van még egy kis időnk az összegzésre, és mint egy jó bűvész, kiértékelhetjük trükkjei(n)k erősségeit, hibáit.

„A bűvészet első számú szabálya: legyél te a legokosabb ember a szobában” – mondta J. Daniel Atlas – a Jesse Eisenberg által megformált karakter – az előző részben. A folytatást direktáló Jon M. Chu-nak (G.I. Joe: Megtorlás, Step Up 2: Streetdance) is szüksége volt némi fondorlatra, hogy újra felültesse látványos trükkökkel és fordulatokkal a nézőket. Már az alkotás előzetese is arra engedett következni, hogy az évek során sokat fejlődtek hőseink, és van még néhány trükk a tarsolyukban. De még mielőtt nekiugranánk a Szemfényvesztők 2 elemzésének, talán érdemes röviden visszatekintenünk.

szemf3

Az első filmrendezők egyike is voltaképp bűvész volt – na, most jól visszautaztunk időben és térben. Tudniillik, hogy Georges Méliès filmrendező, producer, forgatókönyvíró, operatőr, Utazás a Holdba című 12 perces alkotásával vonult be kitörölhetetlenül a korai mozi nagyjai közé, megteremtve a sci-fi filmes műfaját. Méliès varázslatos trükktechnikát alkalmazott utópisztikus filmjeiben, többek között a bűvészek színpadi trükkjeit, valamint a filmesek stop-motion eljárását és a kasírozást. Az első néma filmek közönségét ezen – az akkoriban különösen újnak számító – filmes fogások döngölték a moziszékbe, habár akkor még az is felfoghatatlan csoda volt, hogy a vásznon robog egy gőzmozdony „teljes életnagyságban”. A film mindig is mágikus műfaj volt, és készítői valóságos illuzionisták szerepét töltötték be. Mindenekelőtt elhitették velünk, hogy folyamatos mozgóképet látunk. Mint száz évvel ezelőtt, ma is fontos, hogy egy film látványos legyen, és bizony cserébe gyakran hajlamosak vagyunk szemet hunyni a történet esetleges hiányosságai felett.

A 2013 nyarán debütáló Szemfényvesztők újra naiv gyermekké varázsolta a nézőket, akik minden bizonnyal megpróbálták megmagyarázni a bemutatott trükköket, váratlan húzásokat, amely a CGI korában már szinte értelmét vesztett, kudarcra ítélt vállalkozás, mert még inkább átvernek bennünket mindenféle valóságalapot nélkülözve. Mi mégis gyermeki kíváncsisággal és ámulattal fürkésszük a filmszereplőket, akikről tudjuk, valójában nem tesznek csodát. Aztán a film végén mégis megkapjuk az irreális magyarázatokat, így tovább él bennünk a remény, legközelebb lefüleljük őket! A varázs-mozi hibái ellenére is szerethető volt, pörgős nyári filmként maradt meg emlékeinkben.

szemf4

Három év múlva megérkezett a folytatás, és sokan várakozva váltottunk jegyet az újabb kalandra. A történet szerint Walter Mabry (Daniel Radcliffe), a zseniális informatikus, erőszakkal ráveszi a Lovasokat, hogy egy minden eddiginél veszélyesebb trükköt mutassanak be: el kell lopniuk egy chipet, amely képes a világ bármely számítógépes védelmét feltörni, és megszerezni valamennyi értékes adatot. Mindeközben hőseinket is átverik, visszanyal az a bizonyos fagylalt. Azonban a film végén ismét jön a csattanó, és mi, nézők, megint nagyot néztünk volna, ha nem számítunk az első filmhez hasonlóan a stáblista előtti nagy trükkre. Röviden így foglalható össze a második kaland története. Véleményem szerint, amiben ez a film (is) jó – a látványvilág mellett – az a humor. A sokszor fárasztó „Woody Harrelson klón” beszólásain is elmosolyodik néha az emberfia, csak úgy, mint például Lula (Lizzy Caplan) kézlevágós átverésén. Tegyük hozzá rögtön, Lula néha túl sokat beszél, ezzel már-már unszimpátiát vált ki – legalábbis magam kissé így éreztem karaktere iránt –, és az is nehezen érthető, hogy lesz egy csapásra a Lovasok egyike. Valamit tud, szó szerint. Megmosolyogni valók a bűvészboltos jelenetek is, de Radcliffe belépőjén is derülhetünk. Egy személyes trauma íveli át az események fonalát. Látjuk, ahogy a későbbi nyomozó, Dylan, gyermekként szembesül édesapja halálával, majd ő is átéli a klausztrofób szituációt, de megmenekül. Atlas is vívódik, kételkedik a titokzatos szervezet, a Szem létezésében, önigazolást keres, míg végül saját egója „segítségével” verik át. Kiemelendők a látványos szcénák, amelyekkel vizuálisan jól is lakunk, azután pedig emésztgethetjük, hogy voltaképp félreismertük Thaddeus Bradley-t (Morgan Freeman).

szemf01

A négy illuzionista alkotta csapat sztorija jól illeszkedik a mai szuperhős-filmek zsánerébe: szuperképességek helyett ott vannak a trükkök, látunk vívódó hősöket, és rögtön két filmes gonoszunk is van, akik egyike igazi bosszúálló típus, habár Daniel Radcliffe alakítása nem átütő, inkább átlagosnak mondható. Hőseink alkalmi „Robin Hood-kodásuk” után, a szegények megmentése helyett, ez alkalommal saját irhájukat mentik a filmtrilógia második felvonásában. Összegezzünk: részben azt kaptuk, amit vártunk a Szemfényvesztők 2-től, és ha nem is Oscar-esélyesként köszönthetjük majd a folytatást, de izgatottan várjuk, van-e még meglepetés nyuszi a bűvészkalapban.

Képek: IMDB