Levko Esztella Londontól Lengyelországon át Moszkváig tanul színészetet, most épp Iránba készül az underground, független szinházakat kutatni. A nyár végén egy három napos tréninget tart majd Zalamerenyén. Világjárásról, színházról és filmről, menekültekről beszélgettünk. 

FÉLonline.hu: Traktor Works – honnan a név?

Levko Esztella: A Traktor Works összművészeti tréningfesztivál egy kis zalai faluban lesz, szinte kint a pusztában. Az a gondolat van mögötte, hogy kicsit menekülj el a városból, legyünk közelebb a természethez. Ennek kerestek a szervezők Illyés Lénárd és Scholtz Kriszti egy játékos, önreflektív nevet. Mikor nekem szóltak, már sokféle tréning volt leszervezve. Lehetett tudni, hogy lesz Formanek Csaba drámaíró tréningje, Czap Gábor butoh mozgásműhelye, Szamosi Judit testtudati önismereti tréningje és még sok más. Nagyon örültem, hogy a szervezők komolyan érdeklődnek az iránt, amit én tudok és hívtak engem is.

Nagyon sok tréning lesz – fotós Fattilával, vizuális Szabó Kristóffal, kreatív ének Nagy Idával, improvizációs Palkovits Nóráva és fórum színházi a Nem Privát Színházzal – te milyet fogsz tartani?

A metódus, amibe nálam bele lehet kóstolni, egy olyan mozgásszínházi tréning, amelyet az OPT Gardzienice lengyel társulat és annak vezetője Wlodzimierz Staniewski fejlesztett ki. Wlodzimierz Staniewski Grotowski asszisztense és tanítváya volt, ezért természetesen hatással volt rá Grotowski munkássága, de az ő metódusa eltér Grotowskiétől. Ez a fajta metódus több jelentős társulatra hatással volt, mint például a Double Edge, Teatr Piesn Kozla. A képzés lényege a figyelem és a testtudat fejlesztése, egy olyan nyelvezet elsajátítása, melyben a mozgás és a gesztusok első számú kifejezőeszközökké válnak. Elmozdul a pszichologizáló realista megközelítés felől, és a mozgásra, a ritmusra, a zeneiségre, a kontaktra összpontosít Fontos a kölcsönösség, a bizalom és a harmónia megtalálása a résztvevők között. Ez a fajta bizalom nagyon fontos a későbbi munka során.

Hosszú távú terveim is vannak, Pesten is szeretnénk majd szervezni tréningeket, és remélhetőleg idővel előadások is készülhetnek, melyek próbafolyamataiba beépíthető ez a fajta metódus.

Staniewski módszere a szöveget teljesen el is hagyja?

Későbbi fázisban lépteti be a munkafolyamatba. Először a testet készítik fel, utána nyúlnak a szöveghez, ami lehet bármi, akár Euripidész vagy épp Ibsen. Nem olvasópróbával kezdődik egy próbafolyamat, hanem mozgástréninggel, ami során már megjelenik az a zenei világ, ami majd az előadás zenei világa is lesz. Ott vannak a zenészek, elindul velük a közös gondolkodás. Erre most nekünk a három nap nem lesz elég időnk, de amikor például az Iphigenia Taurisban-t csináltuk, akkor grúz énekesekkel dolgoztunk, akik polifonikus grúz népdalokat tanítottak nekünk, amik aztán be is épültek az előadásba. Volt, hogy Japánból jöttek buddhista szerzetesek mantrákat tanítani, amik szintén beépültek az előadásba. Korábbi előadásaikban a társulat például autentikus görög dalokat rekonstruált és fogalmazott át a maguk számára.

Mennyi ideig dolgoztál Włodzimierz Staniewski társulatával?

Négy évig.

Hogyan találtál rájuk? 

Londonban tanultunk a színműn a társulatról és a munkássugról más jelentősebb európai színházcsinálókkal együtt, mint például Lecoq, Meyerhold, Mihail Csehov. Anno köztünk, a diákok között ez nagy szám volt, hogy Gardzienice még egy mind a mai napig működő, aktív társulat. Elsős voltam, amikor kijöttek Londonba és a Barbican-ben láttam az Elektrát és a Metamorphosist tőlük. Akkor arra gondoltam, hogy „Úristen, ha negyven éves leszek és már nagyon jó színésznő, akkor ennél a társulatnál fogok dolgozni.” Mondtam tizenkilenc évesen. (nevet) Harmadikos koromban tudtam meg, hogy van egy akadémiájuk, ahová lehet felvételizni. Az akadémia úgy működik, hogy minden hónapban öt napra találkozunk és dolgozunk reggeltől estig, majd a két év befejeztével létrehozunk egy előadást. Úgy alakult, hogy az akadémia második félévében bekerültem a társulatba, játszottam az Elektrában, Ifigénia Auliszban, Odüsszeában, Metamorfózisban.

Miért Londonba felvételiztél az érettségi után?

Valami újat akartam, valami ismeretlent. Nem tudom, hogy mi van velem, hogy én ennyit megyek. (nevet) Kiskoromban is sokat utaztam Ukrajna és Magyarország között. Nagyon kíváncsi voltam Londonra. Akkoriban nem is nagyon foglalkoztam színházzal, egyszer voltam táborban Zalaszentgróton. Meg ilyen sulis színjátszó. De abszolút reálgimnáziumba jártam, a tanárimnak meg sem mondtam, hogy mit írtam a felvételi papírra. Titokban mentem ki felvételizni, mert nagyon rossz szemmel néztek volna. (nevet)

London és Lengyelország után egyből visszajöttél Magyarországra?

Volt még két év kitérő. Előbb egy évet jártam Moszkvában a Filmművészetire. Úgy éreztem, hogy még tanulni szeretnék. Staniewski metódusa mellett még szükségem volt rá, hogy tanuljak kicsit a pszichologizáló realista módszerről is. A londoni suli BA volt, három éves, örültem, hogy Moszkvában van egy negyedik évem. Utána még egy évet Olaszországban dolgoztam, többek között Pippo Delbonoval. Mikor visszajöttem Magyarországra felvettek az Eltére kulturális antropológia MA-ra. A nyáron Iránba fogok menni underground színházat kutatni.

Szeretnél itthon társulathoz, kőszínházhoz szerződni?

Van olyan társulat, akikkel nagyon szívesen dolgoznék, de most úgy érzem, szükségem van rá, hogy sokat menjek, hogy ne kössem le magam. Mikor Pesten kezdtem élni, az elején furcsa volt és sok vívódást okozott, hogy nem tudnak hova tenni az emberek, hiszen nem az SZFE-re jártam. Mostanra már a helyére került ez, és aminek kell, az betalál. Így kerültem be a Bojan Jablanovec, a Via Negativa vezetőjének előadásába, a Manipulációkba, amivel szintén sokfelé voltunk a világban.

Persze nyolc év után visszajönni Magyarországra nehéz volt. Teljesen idegennek éreztem magam, a nulláról kellett kezdeni mindent. Mostanában is sokat megyek, van, hogy fel kell függeszteni egy-egy barátkozást. Az jó benne, hogy máshonnan is rá lehet nézni mindenre, de érzem az árnyoldalait, nehézségeit. Igyekszem tartani a kapcsolatot mindenkivel, aki fontos, akár Lengyelországban, akár Londonban, akár Japánban él.

Mostanában belecsöppentem a filmezésbe is, a nyáron is forgattam és tavaly Skóciában egy menekült párról szóló filmben játszottam a lány szerepét. Valós történetekből készült a forgatókönyv és a forgatás egészen csodálatos pár hét volt. Egy teljesen újfajta élmény. Rám zúdult egy menekült lány története, akivel szörnyű dolgok történtek meg, ami után Angliában szeretne új életet kezdeni.

 

A lengyel, angol vagy japán barátok, ismerősök mennyit érzékelnek a magyar közállapotokból, kulturális helyzetből?

Mikor idejönnek vagy én megyek, nem ilyen típusú dolgokra figyelünk elsősorban, de persze mesélek nekik mindenről, ők is nekem. Szabadúszó művészként sehol nem könnyű boldogulni, az látszik. Lengyelországban nagyon hasonló dolgok történnek a politikában, mint nálunk. Angliában is vannak problémák, most a Brexit elég egyértelműen megmutatta. Vannak vakvágányok, rossz reakciók helyzetekre. Amit lehet csinálni, hogy egy ilyen filmmel, mint amit Skóciában is forgattunk, megmutatjuk, hogy ez így nem jó. Például egészen ijesztő, hogy Angliában, ha valakit visszatoloncolnak az országba, ahonnan menekült, akkor éjszaka törnek rájuk a házukban, hogy senki ne lássa, hogy elviszik őket. Egyszerűen eltűnnek, mintha sosem lettek volna. Van, hogy utána évekig várnak szörnyű körülmények között tranzitszállásokon, aztán mikor összegyűlik egy repülőnyi ember, akiknek már eldőlt az ügyük és az a döntés, hogy hazatoloncolják őket, akkor szintén éjszaka teszik őket gépre, hogy minél rejtettebb legyen a dolog. Mindenhol a világban vannak problémák, amikről viszont beszélni kell.

Fotó: Torják Orsi