A Budapest Pride legtöbb embert megmozgató eseménye ma is egyértelműen a felvonulás, de a fesztivál programkínálatában a workshopok és bulik mellett évről évre nagyobb figyelmet kap a kultúra. Idén is volt kortárs tánc, többféle performansz, slam poetry, koncert, színdarabok (a Grund Színház Hazaviszlek című előadására napokkal előbb elfogytak a jegyek) és – az egész héten látogatható Genderőrület kiállítás.

A szervezők bevallottan az utóbbi idők közbeszédére szerettek volna reagálni a kiállítással. Volt miből válogatni: a szinte megszokott homofóbia és transzfóbia mellett több olyan kijelentés is elhangzott az elmúlt években, amely a feminizmust bírálta vagy a nőket kívánta önkényesen helyretenni. Radványi Viktória kurátorasszisztens elmondása alapján Majercsik Andrea Johanna kurátorral egy Budapest Pride meetingen merült fel először félig humorosan, hogy Genderőrület címmel hozzanak létre kiállítást, de szinte azonnal tudták azt is, hogy konkrétan mely művészek munkáival dolgoznának.

Kép01

Az Acb Galériában tartott megnyitón teltház volt, a későn érkezők és azok, akik rosszul tűrték a szűk bemutatóterem fülledt hőségét, kint rekedtek. Egész héten kitartott a kiemelt érdeklődés, a megnyitóra legalább hatvanan jöttek el, és a hét többi napján is átlagosan napi ötvenen nézték meg a kiállítást. A szervezők számára is váratlan népszerűséget bizonyítja a Pride legtöbb kulturális programjához képest jelentősnek mondható sajtóvisszhang és a látogatók visszajelzései is, hiszen többen szerettek volna hosszabbítást.

A közönségkedvenc díjat valószínűleg Iwona Demko textilszobrai nyerték el, a megnyitón is itt volt a legnagyobb tolongás. Az ajtóból pont ide lehetett látni, így a felhajtott szoknyák és a rózsaszín női testek grafikusan feltárt nemi jellegei adták meg a kezdőlökést a Genderőrület provokatív hangulatához. Már a promóvideó forgatásán is voltak, akik megjegyezték, hogy „ez a közerkölcs megsértése”, és később egy véletlenül odatévedt látogató kimondottan azért nézett be a galériába, hogy elmondja a szervezőknek, ilyesmit nem is szabadna kiállítani. Végül ő is bejött megnézni a kiállítást.

Kép02

Radványi Viktória szerint egyébként szemtől szembe ritkák voltak a kritikus megjegyzések, a látogatók többsége a Pride miatt jött, és azok, akik inkább a kortárs művészet iránt érdeklődtek, illetve spontán jöttek be az utcáról, általában szintén nyitottan álltak a témához. Ilyen szempontból talán egy kiállítás leginkább az a platform, ami elindíthatja a Budapest Pride-ot abba az irányba, hogy jó értelemben véve hétköznapi budapesti fesztivállá válhasson, és megnyíljon az LMBTQ közösségen és a támogatókon túl a szélesebb közönség, az utca embere felé is.

Ez annál is inkább fontos lenne, mert a kiállítás vezérszála a tekintet, a külső szemszög teremtő ereje. Nemcsak a nőkkel és LMBTQ emberekkel kapcsolatos közbeszédre szeretne választ találni ez a tekintetkoncepció, hanem előkerül a művészettörténet női aktjainak feminista kontextusa is, és még hangsúlyosabb az önkép, önrendelkezés, öndefiníció iránti igény üzenete. A tekintet szubjektivitását példázza Holland Kati: Légy, aki lenni akarsz című két képe, amelyek balról nézve maszkulin, jobbról feminin vonásokat mutatnak ugyanabban a két arcban. A bináris definíciók már nem minden esetben állják meg a helyüket: a társadalmi dobozolásra, címkézésre reflektáló cipősdoboz-installáció bevonta a látogatókat is, akik post-itekre írhatták, milyen nem kívánt skatulyákba próbálta betuszkolni őket a környezetük.

Kép03

A kulturális, művészeti aspektus és a politika, aktivizmus itt nem választható el egymástól, és különösen érdekes dimenziót teremt a művészet és az alkotás társadalomkritikus szándéka és/vagy az értelmezés során kialakuló társadalomkritikus kontextus kapcsolata az egyes kiállítási darabok esetében. Akadnak egészen egyenes válaszok is a magyar közbeszéd körképére. Az Orbán Viktor portré körül elrendezett almás-körtés képek tanúsága szerint, ha egy alma nem is kérheti azt, hogy hívják körtének, a félbevágott almák és körték magházai ettől még nagyon is hasonlítanak egymásra. Helyet kaptak még Simon Zsuzsanna Kormányváltásig nem szülök fotósorozatának darabjai, illetve itt van az anonim szerző által készített fotomanipulációs mém is, amely ugyanarra a nyilatkozatra replikázik: a terhes Kövér László.

Magától értetődően kritikus a beach body témakörét körbejáró sorozat, és végképp nehezen lehetne a feminizmustól elválasztani a Hüvelygomba feminista fanzin kiállított példányait, ugyanakkor a mainstream képzőművészet, fotóművészet klasszikus és kortárs művei is más megvilágításba kerülnek a kiállítás koncepciójára felfűzve. A Genderőrület azonban nem csak – és talán nem is főként – provokáció. Megdöbbentő, ahogy Jackie Dives tabudöntögető faltakaróiról nem is az ugrik be először, hogy a menstruáció kínos témaként való kezelése, kényszerű rejtegetése mennyire abszurd a szabadszájú mában, hanem hogy laikus szemmel ezek az alkotások egyszerűen szépek.

Kép04

A képek, installációk mellett meg lehetett nézni két rövidfilmet is: Tóth Luca Superbia animációs filmjét és a Tüzelő anyák (Moms on Fire) stop-motion gyurmafilmet a svéd Joanna Ryteltől. Az idén a cannes-i filmfesztiválra is beválasztott Superbia izgalmas és eredeti látvány- és hangzásvilágával kimondottan gendertémát feszeget, a névadó univerzumban egymástól elkülönült közösségként élnek robosztus alkatú, mellüket végtagként használó nők és náluk kevésbé erős fizikumúnak látszó férfiak. A Berlinalén díjazott Tüzelő anyák viszont a mi valóságunk tabuival játszik, és nem egyszerűen formabontó a nőktől elvárt viselkedésformák tekintetében, hanem egyenesen a terhesség, anyaság, „a női princípium” szentnek beállított kultuszát kezdi ki könyörtelenül.

A kiállítás egyébként több, ahhoz többé-kevésbé szorosan kapcsolódó eseménynek is otthont adott. A megtekinthető mozgóképekről való beszélgetésen maga Tóth Luca volt jelen, a megnyitón két élő performanszot is bemutattak, a hét végén pedig egy önálló ruhaperformansz zárta le a kiállítást.

A Pride-hét minden értelemben sokszínű, de sajnos többnyire korlátozott befogadóképességű kulturális rendezvényeinek palettáján mindenképpen az egyik legerősebb programlehetőség volt a Genderőrület. Valószínűleg nem csak jövő ilyenkor lesz érdemes odafigyelni rá, hogy mivel rukkol elő legközelebb a Pucér válltömés, Majercsik Andrea Johanna és Radványi Viktória kooperációja, hiszen a Genderőrület csak az első közös munkájuk volt. A Bánkitón mindenesetre ott lesznek.

Fotók: Süle Dorottya