Hetven évet átaludtak, tompa zajban.

Apám dízelmotor-dübörgésben,

Anyám írógép-kattogásban.

 

„Nézd, újra kinőtt a fogam”, mondta apám

A fürdőszobatükör előtt.

Egy szállodában ébredtek,

Anyám a fejét csóválta.

 

„Feszes a bőröm, mintha nem szültem

Volna kétszer.”

 

Ütemtelen zsibongásban

Ültek a krémfehér ágyneműn.

 

„Hol vagyunk? S mióta?”

„Ma itt ébredtünk, én is

Csak ennyit tudok.”

 

A recepción érdeklődtek. Megnyomták

A csengőt, kicsoszogott egy meztelen angyal.

 

Anyám elfordította a fejét. „Már láttam

Valahol. Egy téren sétáltunk, kávézók

Asztalai között, kiürült csészék,

Félbehagyott szendvicsek mellett.”

 

Apám kedvesen kérdezte az angyalt,

Megérintette az arcát. Egy szobor volt,

Márványból faragott gülüszemekkel,

 

Nem nézett sehová. „Menjünk a partra,

Fürödjünk meg a tengerben.”

„És a gyerekek?” – kérdezte anyám.

 

„S itt minden oly’ furcsán fehér.”

A strand színpadán Jim Morrison énekelt,

Apám és anyám elvesztek és összeértek

A pszichedelikus zajban.