A természet közeliség, a zsigeri létezés problémái szépen keretezik a fesztivált, feltűnnek bálnadémonok és hahagájok. A hét előadás és egy felolvasó est megnézése után kirajzolódó kozmosz fókuszpontjai jólesően mások, mint az uralkodó színházi diskurzusé, értékei és hibái emberi léptékűek.

Idén ötödik alkalommal rendezte meg a Kb35 Egyesület a Színkavalkád Színházi Fesztivált az inárcsi Zrumeczky Dezső Művelődési Házban. A Pesttől alig háromnegyed órányira fekvő település két napra az ország különböző részein tevékenykedő színjátszók találkozóhelye ilyenkor. A Kb35 Társulat már nevében is hordozza a fővároshoz való viszonyát, az önmeghatározás szempontjából fontos várostól Inárcs 35 kilométerre van. A MU Színházban egy többet látható csapat fesztiválján is több a budapesti produkció, de azért itt vannak a győri, celldömölki, székesfehérvári cimboráik is.

„intersztelláris bálnák bújtak elő kőtömbökből”

A Színkavalkád Asaya Fujita zenés mesejátékával indít. A Soltis Lajos Színház előadásában látható a Bekkanko, a grimaszdémon. Azokban az időkben járunk, amikor a démonok nem ártó lények, hanem az istenek segítői, vigyázói az embereknek, tiltó táblák. Állati létezők, három fiatal démon az előadás elején arról vitázik ki lesz denevérdémon, kígyódémon, tigrisdémon. Az ügyetlen Bekkanko bálnadémon szeretne lenni, de végül a Hegyistennő a temető seprését bízza rá.

Minden előadást beszélgetés követ, ahol nem tudományos igényű elemzés, hanem élmény alapú visszajelzés a cél, szemtől-szembe őszinte párbeszéd a látott előadásról, a felvetett problémákról.  A Bekkanko kapcsán elhangzik, hogy a démonok vajon milyenek, mi a súlyuk ebbe a világban, amelyik néhány elemében merít a keleti kultúrából, thai-chi mozdulatok, no színházas elemek, ruhák, színpadkép, mégsem merül el benne, jóleső ugródeszkának használja.  Nagy Zsuzsi, aki az előadásban Jukit játssza gördülékenyen, pontosan, könnyeden formálva meg a vak lány karakterét, elmeséli, hogy a gyerekközönség teljesen elmerül ebben a világban, komolyan tudja venni minden elemét.bekkanko

Felmerül még, hogy egy ilyen tragikus, halállal végződő történetet mennyire tudnak élvezni a gyerekek, bár ahogy Zsuzsi beszámolójából kiderül, ez inkább csak a szülők, pedagógusoknak okoz problémát. E sorok írója sajnos magában tartotta feminista olvasatát a beszélgetésen, de most a klaviatúrával szemben nem ilyen szégyenlős.  Bekkanko nem kompetens karakter, aki ezért rabolja el a vak Jukit, egy bezárt, fogvatartott helyzetben szeretnek egymásba. Juki apja mellett sem tud az élet felé fordulni, anyja sírjához vágyik, hogy a halottal beszélhessen. Az előadás végére Juki apja és Bekkanko is elkerül Juki mellől, aki így démonná válik, vad tánccal találkozik ösztönös, állati énjével. Kiteljesedik nőiségében, ami „happy end”. Természetesen ez csak egy értelmezés, amivel az előadás nem lesz se több, se kevesebb. Azt mindenestre sajnálták a beszélgetés résztvevői, hogy Benkő Ágnes és B. Péter Pál, az előadás rendezői nem voltak jelen, mivel néhány héttel ezelőtt függesztették fel a vidéki teátrum vezetését, hogy Londonban próbáljanak szerencsét.

„a bálnak vége, az utca kongott az ürességtől”

Egy Örkény felolvasóesttel megyünk tovább, Horváth Gergely értőn szólaltja meg az abszurd  egyperceseket, Hekele Dániel időnként jólesően közbetrombitál. Ez lehetne szervesebb kapcsolat, lehetne több. A két srác a székesfehérvári kultúrkocsma a KafkaBeat szellemiségét viszik tovább, amely bár sajnos már bezárt, ők fröccsöt, sört kínálva kortyolva folytatják az irodalom, a színház népszerűsítést.

Az állva maradás joga, a háromnegyed óra címadó novellája szépen rímel a másnapi Engedetlenek egy pontjára, amikor is hatalom és kisember szintén egy állás-ülés helyzetben találkozik. Elegük van, gyűlik a feszültség, Örkénynél önemésztő gondolati játék lesz, romboló energiái kinevethetőek, Lope de Vegánál kitörnek, és valódi pusztítás kezdődik. Persze a fesztivál folyamban több egymásra rímelés is van, pont ennek a kiemelése esetleges tűnhet.örkény

Izgalmas ürességben kezdődik Csizmás Kinga darabja, a Baby Blues, amit Kárpáti Péter állított színpadra. Ez helyi adottság, a Hátsó Kapuban futó előadás, mely irányított improvizációval ér végett, a dohány utcai játszóhelyen otthonosabb közegben működik. A nagy fekete térben máshogy mutatnak a figurák színei, a viszonyok vonalai. Elveszettebbnek hat minden kapcsolat, elkeseredettebbnek a hármas bulizás a hodály közepén.

Van-e élet a gyerek után? Jó apa lesz-e az éjszaki élet nagyon hangos rocksztárjaiból? A válaszokat nem tudja az előadás, a közönséggel egy óra után diskurál is: hogyan tovább. Szavazhatunk, hogy milyen jelenetet improvizáljanak a színészek, mi legyen a piros ruhás Piroska, a rocksztár és testvére, továbbá a fiatal anyuka következő lépése. Érdekes látni, hogy ki mire kíváncsi, bár ahogy Fodor Éva megfogalmazza a beszélgetésen, talán kevesebb nézővel ennél intenzívebb kapcsolat alakítható ki. A két improvizált jelenet más minőségű, de mind a kettő tanulságos, szórakoztató. Kálócz László virtuóz létezését imádják a nézők, ahogy Kardos János és Háda Fruzsina belülről építkező, a természetes hangsúlyokba emberként beleálló őszinte játékát is. Kárpáti Liza egész más minőséget tesz hozzá az előadáshoz.babyblues

„a nyarat a sarkvidékek hideg tengerein tölti”

Mire Formanek Csaba monodrámájához érünk, már kezdődik az éjszaka, a hőmérséklet újra elviselhető lesz. A Weiner Sennyey Tibor által írt Diogenész, az ókori filozófust szóltatja meg. Elmeséli életét, velünk nézőkkel is párbeszédet folytat, számon kéri rajtunk bűneinket, elveinket. Bíráknak és bolondoknak hív bennünket Diogenész, arra vagyunk, hogy vajon ő, ember-e? És ha ő ember, lehet-e háza, családja? Vagy marad a hordó, és hogy kutyája legyen gazdájának és szerelmének és azok is neki. Illetve ez sem marad, mert a tengeren hánykolódik épp, minket is tengernek szólít időnként, s hogy túléli-e a hánykolódást, a teremből kimenve a mi fejünkben dől el.

Az előadás az udvaron kezdődik: murva és srégen gégen – utcai lámpa fénye. Formanek Csaba csahol és négykézlábra veti magát, kutya lesz. Egy fesztiválozó kutya beleugat, megértik egymást. Borral kínál minket; borral, ami az ő hordója, borban utazik, borba záródott. A Radikális Szabadidő Színház Tűzrakteres, Zalamerenyés idejét idézi ez a performatív kezdés. Aztán behív minket színházába, ahol egy professzionális előadást látunk, élettel teli karakterekkel, mozdulattal, hanggal megidézett vendégekkel, Akadémistákkal, szónokló vezérekkel, kalózokkal, filozófusokkal. A vége pedig szintén srégen gégen, csak most egy ikeás asztali lámpával. Fél arc világos, fél arc sötét. Öregedés, letisztulás – néhány megfejtés a beszélgetésről.diogenész

Formanek Csabának ez a harmadik monodrámája, mondanak olyanokat a beszélgetésen, hogy a Factura Laminaceae és a Bádogelefánt ennél is jobbak, mondanak olyat is, hogy rosszabb. Bárhogy is, könnyen utaztatható jó előadások, érdemes meghívni bármelyik vidéki művházba, iskolanapra vendég játszani. Ha épp a kereskedelmi szemlélet, akkor a Bekkankot, az Irinát és A hahagájt is bátran ajánlom művelődésszervezők, forgalmazók, producerek figyelmébe.

 „mindenütt bálnák, sehol egy kijárat, sehol a felszín.”

Érdekesen formalista előadással indít a második nap nyitóelőadása, a Homburg hercege. A beszélgetésen megoszlanak a vélemények arról, hogy ez a formalizmus, aminek a díszlet a központi szervezőeleme, előnye vagy hátránya az anyagnak. Van, aki szerint ki kellene dobni, van, aki szerint jobban rá kellene fókuszálni. Abból, hogy e cikkben bálnaidézet túltengés esete forog fenn, látható, hogy a sorok írója alaphelyzetben kedveli a formalizmust. A trapéz-test alakú, fából készült bezáró tér, melynek alján papírszemét, tetején pedig két deszka palló sokféle pozícióban – jó alapvetés. A mellettem ülő azt mondja, dobják ki a nyugodtan, foglalkozzanak a darabbal.

A beszélgetésen sok szó esik róla, hogy a fiatal csapat miért nyúl hozzá Kleist ősrégi szövegéhez, hogy a romantikus lovagi eszmékből mi érthető ma. Hogy vajon ahogy a Választófejedelem azt írja Homburg hercegének: „Ha szerinted törvényes, amit tettél, nem ítéllek halálra.” és erre a Homburg azt mondja, hogy „Igazad van, nem volt törvényes, akkor meghalok”, úgy vajon a felcsúti ember is hasonlóan jár-e el Gucci táskás harcostársával a Portik ügyben. Persze ez cinizmus, ami Kabdebon Dominik csapatában szerencsére nem uralkodik el. A színészek bíznak az anyagban, bíznak a mondatokban, talán túlságosan is. Öskü Bálint, Nyáry Pál, Magasi Dalma, Erdős Bence és Georgita Máté Dezső természetesen, civil hangsúlyokkal szólal meg, egy-két mondat talán ezért nem is lesz hallható. Amikor viszont játék van: vérkávézás, bábozás, papírháború – akkor elszállnak és visznek minket is.homburg

„látták a bálnák jól szervezett hadosztályát, amint felveszi a harcot a patkányszázaddal”

A Kb35 Társulat Engedetlenek címen készített előadást Lope de Vega Fuente Ovejuna című drámájából, Perényi Balázs rendezésében. Érdekes látni, hogy ebben egy egyre központosodó hatalmi rendszerben kinek mikor lesz elege és kiállt fel, hogy le a zsarnoksággal. Lope de Vegánál az elnyomó a komtur, aki a falu nőit sorra erőszakolja. Vagyis: van, akit meg kell erőszakolni; van, aki odaadja magát; van, aki a végsőkig kitart, és mikor mégis megtörténik az aktus, kirobban a felkelés: a komturt és csatlósait agyonverik és elkergetik. A jó király kicsit még vizsgálódik, de aztán igazságot tesz.

Szerencsére az Engedetlenek nem téziselőadás, játszói hiteles civilek, ugyanúgy, ahogy a fellázadó falu is egyszerű emberekből áll. Ez a civilség kerül a beszélgetés fókuszába is. Nincsenek színházi fények, nincsenek nagy ívű alakítások (szép játékok vannak), a szcenika is az osztálytermeket idézi, székek borulnak fel és pakolódnak jobbra-ballra. Spanyol focimezek vannak, hiszen ez egy spanyol darab – hangzik el a beszélgetésen. Ha valaki sörösböfögősmeccsnézős macsó közbeszédre gondol, vagy futballba ölt milliárdokra – szíve joga, az alkotók azt kívánták csak jelezni, hogy hány különböző szemben álló fél tűnik fel ebben a Lope de Vega drámában. Talán ők azt sem akarták mondani, hogy le a zsarnokkal, ha jól értem, hanem csak valami olyasmit, hogyha Tázár János megerőszakolja a barátnődet és a húgod, akkor bizonyos környéken szóba jöhet az agyonverés is, mint opció. A beszélgetésen Illyés Leó fogalmazza meg pontosan a dilemmát, ezt a fél-civil fél-színházi létet, amiből szerinte érdemes lenne mozdulni a civil terek felé. Felvetődik, hogy Solymos Tamás a MU színház technikai adottságainak ismerője jövőre egy-két összetettebb kép bevilágításával próbálja árnyalni az előadást.engedetlenek

Szivák-Tóth Viktor két megjegyzése kívánkozik ide, az egyik, a Diogenész kapcsán, hogy a minket körülvevő kultúra vagy világ erővonalai, fókuszai, prioritásai talán nem is úgy vannak, ahogy nekünk tűnik, s talán nem a dühöngés, lázadás/kivonulás a jó reakció, hanem a saját fókusz megtalálása, vagy talán némi buddhista derű. A Kb35 két korábbi előadása a Tikk és a Suha az oktatásügyben és az igazságszolgáltatásban saját fókuszt talált. Viktor másik megjegyzése, ha nem is a buddhista derűt, de valamiféle rendbenlevést, jóérzést társít a RÉV Színházi és Nevelési Társulat Irina című előadásához. Három srác bálba készül, de előtte még rengeteget nevetve tisztázzuk, hogy Csehov és Kiss Csaba nyomán mi lett a nővel.

Korányi Bálint rendezése kartondobozokat és pörgős tempót ad Szántó Dániel, Nagy Zsolt Zsozsa és Balla Richárd oldott és energikus, erős összjátékának. Az előadás végig szórakoztat és izgalmas helyzetekkel tart előre. Mindig van egy újabb nagy sztori, amit el kell mesélni, amire mi újra és újra kíváncsiak vagyunk. A klasszikus vígjátéki visszatérő sor, a „de mi lett a nővel” pedig dramaturgiailag is szépen egyben tartja a cselekményt. A beszélgetésen elhangzik, hogy jó színész vizsga alapanyag a Kiss Csaba írt darab, de nagy mélységet ne várjon tőle senki. Miközben mindenki elismeri, hogy a Réves előadás kiváló munka, remek és szórakoztató előadás.irina

„látni a bálnát és ugyanakkor egészben felfogni azt”

Ember, hatalom és természet viszonyát kiválóan helyezi színházi térbe, alkotja színházi előadássá a FAQ társulat előadása. Gerald Durrel A hahagáj című regényéből Árvai Péter készített izgalmas anyagot. Szívem szerint most ide kontrolcé kontrolvézném Deres Kornélia egy bekezdését, a Birodalmi bérencek című kritikájából, amit a K2 és a Stúdió K Színház közös előadásáról, a Bakfittyről írt. De csak néhány rövidebb részlet: „mediális-teátrális törések mentén szerveződő tudat-labirintus; improvizációs-textuális dzsungel; Frank Castorf virtuóz pop-polifóniái;  Bettina Brandl-Risi új virtuozitása: a reprezentáció aktusába ékelt színészi szubjektivitás; Hans-Thies Lehmann és a „cool fun” esztétika gyűjtőfogalma; bizonyos szempontból nevezhetnénk akár Family Guy-esztétikának is;  képes visszatükrözni a valóságészlelés sajátos lehetőségeit”

A hahagáj ehhez az irányzathoz kapcsolódva a színész természetes létezésének megmutatásával, illetve a figurábazártságával, ennek túlhúzásával és teljes megszüntetésével érzékelteti zsigeri módon a regény alapproblémáját, hogy mihez is kezdjünk a természettel, ha kivész belőle a hit, ha kihal a szent madár, a hahagáj és helyét a pénz és háború övezte hatalom veszi át.hahagáj

Rábavölgyi Tamás a passzív sodródás XXI. századi mintapéldája, Baradlay Viktor hol passzív, hol aktív hatalom, Boros Ádám nyomja ezerrel, olyan aktív mint nyolcvan orosz atomreaktor, de folyamatos önreflexiói idézőjelbe teszik minden gesztusát.  Tóvaj Ágnes szerelmi csoda és a világ nagy női ismerője, Orbán Borbála a valóságba könyökét véletlen beverő pap – csodásan zenélnek együtt. Horváth Fruzsina maga a megtestesült gonoszság, amilyen csak a gumiarcos rajzfilmekben van. A csapat nagyszerűen érzi egymást, adják-veszik a figyelmet pillanatok alatt, percekig visítva röhögünk. A tempó az előadás második felére fárad, itt mehetne némi a súly a mérleg másik serpenyőjébe. Vagy ha a térből kiindulva fogalmazom: mehetne még némi nyerstészta a másik fürdőkádba is.

Az este vége felé van oklevélosztás, ahol mindenkit megtapsolunk, a fellépő csapatokat, a büféslányt, és a fesztivál motorját, Kovács Zoltánt is. Aztán A hahagájról a záró beszélgetésen az derül ki, hogy sok probléma és gondolat kibontható belőle, még ha nem is ragadott mindenkit annyira magával, mint engem. Sőt, sokan erős kritikát fogalmaznak meg, az alkotókkal közösen kezdik keresni a megoldási lehetőségeket. A beszélgetés hivatalos része aztán véget ér, de ez csak annyit jelent, hogy kisebb társaságokban, kisebb-nagyobb üveg piákkal folytatódik a szombat este. Engem egy Trabant majd hajnali négykor kitesz Csepelen, aminél akkor úgy érzem majd, nincs jobb dolog a világon.díjkioszó

A cím és az idézetek forrása Bartók Imre: A patkány éve című regénye, valamint Örkény, Krasznahorkai és Wikipédia.

Fotók: Illés Árpád, Illés Csaba