Diszkójelenet, összesimulás utáni szexsnittek. Szégyentelenül és valahogy mégis sután, vontatottan indít a HoldonGolf Projekt előadása, a Dark Play – Játék a cybertérben. Aztán mikor az RS9 Színházban elhallgat a zene, az egyetemista Nick (Makray Gábor) felül, beszélni kezd, és a minimál pinceterem esetlensége elszivárog, színpad születik. Innentől vérprofi.

Hegek történettel: Elmondjam? Vagy konkrétan basszam át?

Makray Gábor alakítása annyira laza és pofátlan, hogy átveri a nézőt is, egészen sokáig fel se merül, hogy az a múltbeli, tizennégy éves srác, aki olyan cinikusan, ijesztő mindentudással tud beszélni az emberi természetről, aki nem hisz a szerelemben, és akinek van egy elmélete az átbaszhatósági küszöbről, hogy az a srác miért szórakoztatja magát, hogy esténként hiszékenyeket kínoz chatszobákban. Az átverés veretlen bajnoka – mindaddig, amíg olyan fokú naivitással nem találkozik, amit még a saját tízes skáláján is tizenegyesnek értékel. A tizenhat éves Adam (Czuczor Dávid) ugyanis azért lóg a chaten, mert szerelmes akar lenni. Nick megunta a néhány perces átveréseket, és kihívásra vágyik. Stratégiai megfontolások alapján, aprólékosan megteremti azt a hihetően átlagos álomlányt, akit Adam keres, és ez az alternatív valóság hamarosan szétfeszegeti az internet kereteit.02_forrás_holdongolf

A két színészre második bőrként simulnak a szereplők, és ezt a kontrasztot valószínűleg a többszörösen díjazott, briliáns Murillo-dráma (fordította: Deres Péter) nélkül is öröm lenne nézni. Czuczor Dávidnál elképzelni se lehetne hihetőbb Adamet, az első pillanattól kezdve, ahogy ránk néz, megvettük, és a legbárgyúbb pillanataiban is ragyog valamiféle, bármilyen paródiaszerű, de tiszteletreméltó romlatlanságtól. Makray játékában pontosan működik az a finom átbillenés, ahogy Nick könyörtelen manipulátorból a saját játéka áldozatává válik, és anélkül, hogy elveszítené a karcos, kamaszos brutalitással felvértezett karakterét, tud sebezhető és nyomorult lenni, tud mélységet mutatni.

Kettejük izgalmas, érzékenyen ábrázolt kapcsolatában a habot a tortán a fiktív Rachel megformálása jelenti. Farsang Emese megteremti a külön személyiség illúzióját, és végig hűen kétdimenziós marad. A fülig szerelmes, problémás lány néha elszakad Nick bábmesteri uralma alól, aztán ismét emlékeztet, hogy nem több, mint gondosan megtervezett kitaláció, a tökéletes termék, puszta közeg a két fiú között.

Mindeközben Pál Tamás és Köves Dóra több szerepben a groteszket tolmácsolják, és remekelnek benne, tényleg muszáj teli pofával röhögni rajtuk, főleg akkor, ha amúgy éppen összeszorult torokkal pisszenni se akarnánk.

A díszlet (Gémes József) tényleg minimál, kockák darabolják a teret, de nem teljesen egyértelmű, milyen funkciót tölt be a darab pixeleinek folytonos átrendezése. A tér viszont keveset számít, a világításnak annál nagyobb szerep jut, az pedig pazar, így aztán végeredményben nagyon is ütős a látvány (Balló Gábor). Mindig csak annyit látunk, amennyit láttatni akar, azt viszont fájóan élesen, sötétben tapogatózunk és illúziókat látunk végig, maszatos körvonalakat, szimbolikus mozdulatokat a cybertérben és túlhúzott arcokat chat közben végig a közönség felé fordítva. Hihetetlenül jó tér ennek az atmoszférának az RS9 pinceterme.03_forrás_holdongolf

Ami aljas játéknak indult, véresen komollyá válik, és mikor Nick úgy dönt, megszabadul Racheltől, a hazugságok már régen önálló univerzumot alkottak maguknak, a hús-vér krízisnek pedig csak valóságos megoldása lehet. A lezárás nem az igazi, a csúcspontot elértük, a feszültség még ezután is építkezik, de a végére beígért plusz egy, még nagyobb pofon már nem csattan el. A start és a finish között viszont csont nélkül ível Molnár Kristóf rendezése.

Carlos Murillo 2005-ös drámája, a Dark Play Or Stories for Boys jócskán veszített aktualitásából. A kétezres évek elején már kitomboltuk magunkat az anonimitás legvállalhatatlanabb bugyraiban, és már rég a valóban valóságosnak tűnő, utánakereshető, kontrollálható illúziót keressük a közösségi média felületein. A chatszobák kísértetvárosok, a Dark play egy nagyon rövid ideig létező világba kalauzol, a szülők legsötétebb rémálmaiba, a hiszékenység poklába, de nem válik didaktikussá: csak semmi tanmese az internet veszélyeiről.

Egyszerűen azt teszi, amit önmaga is megkövetel a színháztól. Betekintést enged az emberi lélek legsötétebb mélyére. Változásra kényszerít. És meggyötör.01_forrás_holdongolf