A gyász hatalmas űr, amit egy fontos személy hagy maga után, mikor eltűnik az életünkből.  A halál miatt érzett hiányt különböző módokon próbálják pótolni az elhunyt szerettei, ki-ki a maga módján, alkoholba, drogokba, munkába, szerelembe, örömbe és haragba fojtva fájdalmukat. Lanford Wilson Kéretik elégetni című drámája négy ember küzdelméről szól, akiket az újrakezdés iránti vágy hajt. A darabot a Holdongolf Projekt vitte színre, Molnár Kristóf rendezésével, az RS9+ Vallai Kertben.

A téma súlya és az előadás könnyed humora között éles ellentét feszül, ez különös, ambivalens érzést kelthet a nézőben. Többször előfordult, hogy egy-egy párbeszéd hatására a közönség önfeledten felnevetett, a következő pillanatban pedig szinte bűntudatot éreztem, amiért nem tartottuk tiszteletben Robbie, a különös hajóbalesetben elhunyt táncos-barát emlékét. Tehát mélyen megérintett minket egy olyan férfi elvesztése, akiről eleinte a halálhírén kívül semmit nem tudhattunk. A darab a személyessége miatt van ekkora hatással az érzelmekre. Négy szereplő, szűk tér, egyszerű díszlet, minimál látvány, semmi, ami elvonná a figyelmünket a történetről, de ez a visszafogottság egyáltalán nem okoz hiányérzetet: ellensúlyozza a kiváló színészi játék.

_685w_300h_2209

A szereplők nagyon emberiek, valóságosak. Akár a szomszédaink is lehetnének, hiszen ugyanazok a mindennapi örömök és problémák hálózzák be életüket, amiket mi is megélünk. Bár Larry (Makray Gábor) első megszólalásánál félő volt, hogy túlzottan elmegy a meleg sztereotípiák szórakoztató, viszont felszínes megjelenítése felé, erre a feltételezésre hamar rácáfolt, s számomra ő vált a legszerethetőbb karakterré. Öntudatosságával egyfajta biztonságérzetet ad a többi szereplőnek, s ezáltal a nézőnek is. Úgy tűnik, ő könnyebben feldolgozza a veszteséget, s bár a konfliktusokat igyekszik kívülről szemlélni, mindig színre lép, ha valakinek támogatásra van szüksége. Magabiztossága miatt azt hihetnénk, a többiekkel ellentétben az ő identitása megingathatatlan, de ezt ellensúlyozza a történet vége felé feltűnő sebezhetősége. Mikor Burton (Pál Tamás) a saját sorsán, s Anna (Köves Dóra) jövőjén töpreng, Larryből kitör a korábban elnyomott kétség: “Ha már itt tartunk, tényleg, mi a faszt keresek én itt?” Nem részletezi vívódását, de érezhetjük, hogy távolságtartása mögött jóval több magány rejtőzhet, mint azt korábban gondoltuk volna.

12916714_968289813278601_4440626782558418372_o

Nehezebb dűlőre jutni Pale (Kathy Zsolt) személyével kapcsolatban, akit a nemrég elhunyt Robbie bátyjaként ismerünk meg. Feldolgozatlan érzelmei miatt indulatosan, már-már agresszívan viselkedik, mégsem vélhetjük teljes mértékben negatív karakternek. Anna iránta táplált érzelmei szélsőségesen váltakoznak, s az ő ítéletét követi a nézőé is. Eleinte megveti a férfit, majd vonzódni kezd hozzá, s menthetetlenül szerelembe esik, ám boldogság helyett félelemre és gyötrődésre talál. Anna életében a szerelem összefonódik a művészettel. Robbie-t nem csak táncpartnerének, hanem múzsájának is tekintette, valószínűleg titkon plátói szerelmet érzett iránta, ezzel pótolta azokat az impulzusokat, amit a Burtonnel való biztonságos és kényelmes kapcsolatától nem kapott meg. Robbie halálával Anna nem csak egy barátot veszített el, hanem a tánchoz szükséges szenvedélyt is, ezt próbálja ösztönösen visszaszerezni Pale társaságában, még ha meg is rémíti a korábban sosem tapasztalt vonzalom.

12768195_940852692688980_7159647433330949237_o

Mivel Anna áll a történet középpontjában, vele azonosulunk legkönnyebben, kicsit talán „bűntársává” is válunk a hűtlenségben. Ez lehet az oka annak, hogy Burtonhöz kevésbé tudunk kötődni. Hiába megnyerő kedvessége, Annával együtt mi is eltávolodunk tőle érzelmileg, ezért a darab előre haladtával kevésbé tudnak megérinteni minket konfliktusai, pedig ő is jelentős változásokon megy keresztül. Burton gazdag családból származik, bármit megkaphatott, bármit elérhetett, amire csak vágyott, így mikor szerelme elhagyja, életében először kell megbirkóznia a veszteséggel. Eközben szakmai problémákkal is küzd, próbál egy nagyszabású forgatókönyvet írni, tele hősökkel és érzelmi viharral. Végül ráeszmél, hogy Annának mennyire igaza volt, mikor azt mondta, egy hétköznapi történetben is van elég szenvedély, nincs szükség ehhez mitikus karakterekre. “Nagyon is valóságosak, és ez szerintem izgalmas. Az űr ebben is ott van. Csak nem helyek, hanem emberek közti űrben kell gondolkodnod” – mondta a nő, mikor még egy párt alkottak, s ezzel gyakorlatilag arra is rámutatott, miért erős darab a Kéretik elégetni: mert a valóságot ábrázolja.

12901254_968292916611624_7330702714883691029_o

Meglepő, hogy bár a darab a 2001-es New York-i terrortámadásról szóló hírekkel indul, milyen gyorsan háttérbe szorul az egész világot megrázó eset, s egy jóval “jelentéktelenebb” tragédia veszi át a központi szerepet: a hajóbaleset, amiben Robbie és szerelme, Dominic életüket vesztik. Hiszen hiába dőlt romba valahol több ezer élet, sokkal jobban megérint minket néhány ember halála, ha az illetők közel álltak hozzánk. A valódi dráma azonban abban rejlik, hogy látszólag Robbie hiányán is felülkerekednek olyan hétköznapi gondok, mint a szakmai elégedetlenség, a művészi önmegvalósítás nehézsége vagy a szerelmi kétségek. Ez persze csak a látszat. Hajlamosak vagyunk kisszerű problémákon való töprengésbe menekülni, hiszen azoknak minden esetben van valamilyen feloldása. A gyász viszont éppen attól tragikus és feldolgozhatatlan, hogy örökre szól, nincs lezárása, mint egy amerikai love storynak, hanem magunkkal cipeljük akkor is, mikor épp nem beszélünk róla, csak próbálunk belefeledkezni mindennapjaink sodrásába.