A JAK Piknik második napja

Nagy Kata Inkognitóablak és Horváth Benji Az amnézia útja című verseskötetei alapvetően különbözőek – az idei JAK-Piknik második napi könyvbemutatóján azonban kiderült, nemcsak szoros kortársi barátság fűzi össze a két költőt, de poétikájuk között is felfedezhetőek hasonlóságok. Mégis kissé nehézkesen indult a beszélgetés, amit Balajthy Ágnes és Borsik Miklós, a JAK-füzetek szerkesztői vezettek.

DSC_0012

Éppen azért lehetett ez így, mert külszínre két annyira különböző kötetet láthattunk az asztalon, hogy elképzelhetetlennek tűnt, lesznek ennek a beszélgetésnek közös nevezői is. Indításként szó esett a borítóképről és a címválasztásról: Benji borítóján egy tájkép szerepel, amelyet a kötet formálódásának nyolc éve alatt sokszor volt alkalma látni, miközben Budapest és Kolozsvár között ingázott. A borító naplementéjének sejtelmes fényei egyben összhangban van a címmel is, amely pedig az emlékezés, az emlékezet elvesztésének és visszanyerésének problémáját állítja középpontba. Kata kötetén viszont egy emberalakot látunk. Az eredeti terv az volt, hogy egy hiperrealista festményt reprodukálnak újra Katával, de a fotó nem sikerült. Végül Kata barátnőjének 17 éves kori szelfije került a borítóra – „szőke és szép”, ami az eladhatóság szempontjából nem utolsó, így viccelődött a költőnő. Érdekesebb a versek szempontjából azonban az, hogy a borítóra került fénykép így egyben inkognitó is.

DSC_0272

A beszélgetés aztán fokról fokra egyre gördülékenyebben alakult: az eleinte oly másképp szerveződő szálak összefonódtak, kirajzolódtak a kötetek és a versek közötti párhuzamok. Rögtön ilyen különböző, de mégis hasonló vonásként került említésre a versek erőteljes alanyi hangja. Még annak ellenére is érdekesnek hangzott ez a párhuzam, hogy Benji verseiben hangsúlyosabban rajzolódik ki egy életrajzi narratíva – ahogy Borsik megjegyezte, úgy tűnik, minden megtörtént, amit Benji leírt. Katánál viszont szétszóródik az életrajzi én, átalakulnak az életrajzi elemek, a költőnő maga azt mondta: nem (valós) traumáit akarta feldolgozni, hanem „kreálni” akart. Az inkognitó maga is ezt szolgálja, a versek az én maszkjaiként jelennek meg. Benji azonban, ha nem is van olyan formán inkognitóban, mint Kata, szeret „mellébeszélni”, az életrajzi forma követése a kötet összeállítása során pedig csupán rendtartás volt számára, s nem a versek életrajzi vonatkozását erősíti.

Balajthy emelte ki, Kata verseinek retorikáját sok kérdés jellemzi. Ez már csak azért sem lehet véletlen, mert Kata inspirációi között szerepelt a nemtom.hu és a Gyakori kérdések. Emellett pedig Katát folyamatosan foglalkoztatja a nyelv és az, milyen kérdéseket lehet feltenni. Az ezekről való gondolkodás, az állandó kérdezői pozíció az, amely a verseiben is tükröződik. Benji versei közel állnak Kata verseinek ilyesfajta retorikájához, hiszen ugyancsak megkérdőjeleznek, mégpedig annyiban, amennyiben – ahogy Borsik rámutatott – a Benji verseiben kirajzolódó sztorik belső vívódások történetei.

DSC_0015

A térpoétika kérdése is közös nevezőnek bizonyult a beszélgetésben, noha ezúttal is láthatóak voltak a különbözőségek. Kata verseiben ugyanis a szoba és belső terek játsszák a főszerepet, míg Benji verseiben Budapest és Kolozsvár nyilvános helyei, terei. Mindazonáltal Katánál és Benjinél is biztonságot adó terekről van szó. A szoba egy olyan otthonos, biztonságos hely, ahonnan, és amihez képest el lehet menekülni, s ahova vissza is lehet térni. A nyilvános terek pedig a hazátlanság mellett a mindenhol otthonlevés képzetét adják, ismeretlen ismerősségükben jelentenek biztonságot.

DSC_0026

A bemutatón a költők helyett sokszor beszéltek a versek. A felolvasásokat hallgatva szembetűnő volt, hogy Kata versei inkább néma olvasásra születtek, elsősorban nyelviségükben léteznek, míg Benji versei erőteljesek hangzásukban, ritmikájukban. Kata különben sem szereti felolvasni, ilyen módon prezentálni verseit, Benji pedig egyben slammer is, így nem meglepő, hogy verseiben tükröződnek a slam műfaji jegyei. Mindazonáltal, más és más módon, de a felolvasott versek mindegyikében fontos volt a személyesség, az önrefelxió. Különböző irányból, belső vagy külső terekből szólva, végeredményben ugyanoda vezették a hallgatóságot: az álmok vagy ez emlékek tereibe – egyszóval mégis csak az én belső világába.

(Nagy Benjamin az idei JAK Piknik első napjáról írt beszámolóját itt olvashatjátok – a szerk.)

Fotó: Dancs Enikő Bianka