Van három húsz év körüli lány, ügyetlen alsóneműben a nagy balettszőnyegfehér tér közepén. Van három mikrofon: a kezükben, a földön, a topok hátába tűrve. Van a mikrofonokon visszhang effekt. Van apró pöckölés, mozdulat zaja, simogatás, hajdörzsölés. Van figyelem és komolyság, van mosoly és értetlenség. Van játék.

A játékot lehet nagyon átélni, csinálni, lehet szemlélni monitoron vagy egy klasszikusnál maradva: összesheakespearezett atlétában, kisgatyában a tévé előtt, míg az asszony a konyhában főz. Persze a színházba mindenki a szebbik szabadidő ruháját veszi fel, ez kinek egy C&A farmer, kinek egy Boss öltöny. Nem kellene ebbe belemenni jobban, ha a negyedik nap két előadását nem érdekelné nagyon a néző. A néző élete és halála felszínes és ártatlan történekben elmesélve és az EztRád is fordul egyet a klasszikus polgári negyedik falas, kukucskáló színházhoz képest. Elképzeli-megmutatja, milyen is lehet az úgynevezett egyszerű ember; a nép, az istenadta; esetleg a ’zemberek; hogy a keményen dolgozó méretproblémásakat már ne is említsem. A temesváriak a nézőtér-színpad viszonyát hívják segítségül ehhez, a budapestiek a médiát. Scherer Péter és Gyulay Eszter a társulat improvizációiból és Dragomán, Háy, Tasnádi és Vinnai írásaiból állították össze az EztRád szövegét. Molnár Gusztáv dalszövegeit Monori András zenésítette meg, így állt össze az anyag, de mivel e sorok szerzője a produkcióban asszisztensként dolgozott, erről több szót nem ejt.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának Radu Afrim, a román színházi élet felnőtt fenegyereke rendezett két óra negyven perces előadást. A szakmai beszélgetésen – amit idén is Upor László moderál, érzékenyen, okosan, szellemesen és érdeklően – kiderül, az így is a befogadhatóság határán mozgó anyag eredetileg egy órával hosszabb volt, de az utolsó napokban elkerülhetetlen volt a húzás. A nézőtérrel szemben harminc székből álló mini nézőtér. Ide érkeznek meg különböző színházi előadások nézői. A társulat minden tagja jobbnál jobbakat alakít, szinte mindenki többféle módon is. Csodálatos énekhangok, remek mozgáskultúrák, hol érzékeny, hol harsány, durva megszólalások. Izgalmas képek jönnek egymás után, szinte belesajdul az ember szeme. Az egyes etűdök van, hogy lazán kapcsolódni látszanak, van erősebb, gyengébb, sűrűbb és könnyebben felfejthető. Egy abszurd vámpír Három nővér szkeccs után kis dal, majd Tokai Andrea „Szarunk Moszkvára!” mondata nyílt színi tapsos. Van koncert, kortárs tánc, pantomim, monodráma és megjelenik az ügyelő, az ültetető, a díszítő srác, a kellékes, a súgó. Van, hogy a társulat valódi kellékese, Leca Mária lép színre, kicsit feszengve ül egyedül a nézőtéren, hallgatja a csodás dalt, amit Éder Enikő és Borbély B. Emília neki énekelnek. Akarja-e, hogy mindenki őt nézze? Hálás érte, hogy most ő is látszik? Emberforma mosolya a derűről számot ad.

Az ötödik nap, a szülő-gyerek viszonyt tematizálja két előadással. Sinkó Ferenc Parental Ctrl című rendezése, melyet Adorjáni Pannával közösen hoztak létre a három játszó lányból kiindulva linkeli össze-szét naivan XXI. századi szövetét. Ötvös Kinga, Sipos Krisztina és Bodoki-Halmen Kata megkapó tekintetű és jelenlétű emberek, akik magukat őszintén állítják színpadra, hagyva időt történni a játékot. A három részből álló anyag eleje bekísér az ő világukba, megmutatja emberforma mosolyukat, hogy aztán álmaikat is lássuk, ami hatalmas vetítés arcukról, néhány múltbéli pixel. Aztán koncertszínház következik, felolvasás és dalok apuról és anyuról, akik, mint a szakmai beszélgetésen kiderült, megnézték az anyagot és a maguk módján talán még büszkék is voltak, de most itt a koncertszínházban lázadás van, düh és erő, csak sajnos a lányok tekintetét takarja napszemüveg, így csupán jól ismert sötét sziluettek, árnyékba vesző neurózis-bábok.

Az apa-lány helyzetet növeli történelmivé Az apa szó című előadás. Igazi multikulturális produkció, három olasz színésznő, egy bolgár, egy makedón és egy lengyel játssza. Jóleső dolog így gondolkodni, hogy nem minden a nemzet, hogy pont úgy válik valami nagyon érthetővé, hogy tér van valami egészen másra is. Hogy nincs a totális egység, a letérkövezett egyformaság, egy név, egy jelentés mindennek, hanem sok szempont van, sok országból érkező társulat. Így keveredik ki egy régió milyensége, íze, zamata. Az apa szó című előadás egészét áthatja ez a szabadság, mely üdítő és vidám, amire szükség is van, hogy a traumatikus apa-lánya viszonyok újramesélhetőek legyenek. Közben korrajz is, a posztkommunista államok apa szerepben tetszelgő vezetőivel, üres polcaival, felültöltős mosógépeivel.

Van idén is Teszt, izgalmas előadásokkal. Van séta a Temes partján, graffitik, rózsák. Van étel, szállás, színház. Mi kell más? – kérdezte indulás előtt a lakótársam a pesti panelban. Vannak ismerősök, vannak egymásnak mondott mondatok. Van emberforma mosoly. TESZT plakát