A szerző felolvasása belemosódik a Kisüzem háttérmorajába, a későn érkezők feltorlódnak az ajtóban. A címadó fiktív drog valóságba ültetett mása ott áll a könyv mellett, narancsos rózsaszín, viszkózus kotyvalék a felespoharakban. Sepsi László: Pinky című könyvének bemutatóján vagyunk a Kisüzemben a Libri Kiadó szervezésében.

BE6A9213

A Pinky nem úgy hat, mint az alkohol, magyarázza Bárány Tibor filozófus-kritikus, nincs kontrollvesztés, nincs kábulat, viszont pár órára az lehetsz tőle, aki csak akarsz. Ő például a beszélgetés röviden kérdező moderátora akarna lenni ezen az estén, a szerzőnek meg azt tanácsolja, a Pinky írója helyett váljon most inkább annak szakértő olvasójává. Maga Sepsi László az első bemelegítőkérdések után tényleg a cucc hatása alá kerül, és konzekvensen váltogatja magát a lábdobogtatva lelkesedő, izgatott szerző és a még lelkesebb, kritikus popkultkutató rádiócsatornái között. Bárány Tibornál nem üt be. Kétségtelenül ő a beszélgetés Mr. Pinkyje, aki kompetens cukrosbácsiként töltögeti a shotokat a beszélgetőpartnereinek, miközben moderátor létére gyakorlatilag ledumálja őket a porondról. Gaborják Ádám (szerkesztő, kritikus) ritkán jut szóhoz, és a finomabb, emberi dimenziókat keresi a könyvben. Nemes Z. Márió (esztéta, költő) simán bevallja: szívesen olvasott volna a fajok közötti szex problémáiról.

Szó esik a novellaelőzményekről, a kamaszkori Stephen King-hatásról, és hogy ez a beszélgetés talán meg se történik, ha az anyagiak lehetővé teszik, hogy az író annak idején a zsánerirodalom helyett PC játékokra függjön rá. A beszélgetés ezután elkerülhetetlenül halad afelé, hogy most akkor voltaképpen milyen hibrid ez a regény és hova való az irodalmi skatulyarendszerben. A Pinky összetettsége a noir, hard-boiled krimi, az urban fantasy, a horror, a drogos regények és a kortárs realista próza elemeiből apropót nyújt arra, hogy a zsánerműfajok keveredési tendenciái és az irodalmi kánon krimiengedékenységével párhuzamos fantasyfóbiája egy időre háttérbe szorítsák magát a könyvet, és inkább lehetséges nagy elődök, kortárs kollégák kerüljenek szóba. Gaborják Ádám és Nemes Z. Márió egyetértenek abban, hogy a Pinky patikamérlegen méri ki a komponenseket, amelyekből építkezik. Technokrata vagyok, ismeri el Sepsi elégedetten. Nagyon irritálta volna, ha a krimielvárások nem teljesülnek a regényben, és kimondottan kerülni akarta azt is, hogy a Gaiman- és Miéville-paneleket „öklendezze vissza”, vagy engedjen az amerikai nyelvi hatásnak. A könyv tehát nem lesz „az Amerikai istenek 2., csak a Körúton”.

BE6A9218

A detektívszál spoilereinek kerülgetése mellett a könyv ismeretében sem egyszerű követni a beszélgetést, bár lehet, hogy engem például az befolyásol, hogy a pinky a leírtaknak megfelelően tényleg hússzínű és -szerű, nem neonrózsaszín, mint azt a borító sejtetné. Körülbelül ez a legdirektebb átkapcsolás a regény nyomasztó mikrokozmoszához, egyébként a műfaji ötvözet elemzése és a párhuzamállítások mögött szinte elvész maga a Pinky. A kedvcsinálást meghagyják a fülszövegnek.

Az utolsó percekben kerül csak elő, hogy a főszereplő nyomozótársával, a vele élő tündérrel való bensőséges, alá-fölérendelődéstől mentes kapcsolata hogyan alakítja a hard-boiled műfaji kritériumnak is vehető machismót, és hogy a történet lezárása során milyen szerepet tölt be az addikciótól való megszabadulás, lehet-e sok más vonása mellett fejlődésregény is a Pinky. A tündérpornó viszont kimaradt, és hiányzik belőle az is, ami megbocsáthatóvá tehetné az elit irodalom szemében a könyv fantasy mivoltát, vagyis az aktuálpolitikai allegória: „Sehol nincs benne Orbán Viktor – nyomatékosítja Bárány Tibor –, kerestem, nincs.”

Fotó: Süle Dorottya