A gyomrodban fogod megérezni először. Beléd vág valami, nem is tudom, olyan érzés, mintha eltévedtél volna. Tudod, na. Mindig arra gondolj, hogy az embernek először a gyomra megy tönkre, nem a szíve.

Töltsél még. Igyál. Fölösleges előre aggódnod. Ott lesz-e a híd, mire odaérsz. Ne tedd. Ott lesz. Nekem elhiheted. Te még ott állsz a boldogság kapujában, mert elmész.

Neked bezzeg sikerülhet, ami.

De úgyis tudod.

Emlékszem, ekkora voltál, mikor anyád mindig elhozott magával. Sírtál, ha megláttál engem. Ne kérdezd, sose derült ki, pontosan miért. Pedig ma is ugyanúgy nézek ki, ez a szerencsém, hogy lassan öregszem. De öregszem. Szóval, kicsi voltál, minden szartól féltél, anyád meg nem mert jól nyakon vágni.

Bazd meg, megsiratsz itt engem.

Aztán egy alkalommal odajöttél hozzám, olyan három éves lehettél, vendégségbe jöttetek, kinyújtottad a kezed, és azt mondtad, mehetünk.

Mutattad az irányt.

De be voltál szarva, mikor úszni tanultál. Emlékszel, mikor apád nem ért rá, akkor én vittelek. Sokszor nem tudott elvinni téged, szegény. Mindig melózott. Kijöttél az öltözőből, és összefostad a bokádat. Spuri vissza, mert koszos gatyával nem mehettél be a vízbe. Ki a folyosóra, vissza az öltözőbe. Nagyon féltél az edzőtől. Gázos fickó volt, látszott a szemén, hogy nem százas. Azért maradtam bent, mert tudtam, hogy fosol, de apád azt akarta, hogy tanulj meg úszni. Apád elvitt teniszre is. Emlékszel? Mondtam volna neki, hogy fölösleges, te nem vagy olyan sportos gyerek. Úszáson be voltál tojva, teniszen meg leültél, mert állítólag fájt a fejed. Mikor mentünk horgászni, az jó volt, olyankor mintha az én fiam lettél volna. Szép idők voltak. Rohadt életbe.

Emlékszel?

Na, igyál még. Most nincs itt anyád. Mondtad neki, hogy hozzám jössz? Ne haragudj rám, mert ide kellett jönnünk. A csajom most pakol össze a házban. A volt csajom. Itt nem kérdezget senki. Bejössz, kikéred a piádat, leülsz a bokszba, rád se néznek. Múltkor ott halt meg egy öreg tag. Bejött délelőtt, estig rá se néztek. Infarktust kapott. Mire meglátták, hívták a mentőt, csórikám, vitték is a temetőbe. Állítólag ráivott valamire. A felesége majdnem beperelte a tulajt. Idejött ügyvéddel. Igyál már valamit. Na. Utána ki tudja, mikor látjuk egymást. Látod ott azt a csajt? Menj oda hozzá. Meghúzhatnád, mielőtt elmész. Beszarok rajtad, rá se mersz nézni, mi? Mi van, elvitte a macska a nyelvedet? Kis hülye vagy még mindig, apukám. De imádlak. Neked arany szíved van. Még az olyan lökött faszt is elviseled, mint én.

Aztán jót ne halljak rólad. Menjél, mielőtt a nyakadba borulok. Gondolj majd néha a közös dolgokra. Egyszer egyedül kifogtál egy harcsát, van egy képem is róla.

*

Kiülsz a kertbe, lábad közé veszed a kávésbögrét, rágyújtasz. Ez a csönd az, ami kint hiányozni fog. Az elszáradt falevelek alatt a fű még friss és harmatos. Lenézel, és az egyik macskátok tekerőzik előtted, ha akarod, játékos, ha akarod, csak egy lusta dög, amelyik nem tud mihez kezdeni jó dolgában. Anyád kijön, háttal van neked, míg tereget, nem akarja, hogy lásd, a szeme könnyes, pedig pár hete akkor is sír, ha nem látod, és akkor is, ha látod, ez tök mindegy, már ő is érzi, hogy lehet, elsírhatja a világ összes könnyét, annál jobb, mintha robbanásig feszülne benne az ideg. Kiszáradt könnycsatornákkal fog búcsúztatni, úgy könnyebb lesz mindenkinek. Kell a második szál cigi, mint ébredés után az ejtőzés, millió gondolattal van tele a fejed, egész nap képes lennél sorolni, néha kedvet kapsz, hogy leírj néhányat, de mire bekapcsolod a gépet, és megnyitod a wördöt, elszáll az ihlet, idegesítően villog a kurzor, és csak egy mechanikus szerkezet várja, hogy kiadj valamit magadból. Mindig utáltál hányni, most sem fogsz odaokádni akármit a monitorra, nem készítesz felsorolást, sem rövid bekezdéseket, és nem adsz hülye neveket az el sem készült irománynak. Most még jó így, a tagadásban létezni, hiszen már semmi sem kötelező. Anyád igyekszik elfoglalni magát a házimunkával, a ház nagy lesz kettejüknek apáddal, a szobádba hamarosan egy vidéki másod-unokatestvér költözik, anyád esküdözött, hogy nem engedi átrendezni, minden úgy marad, ahogy hagyod, de hát az új lakó mégiscsak egy nő, biztosan lesznek extra igényei, a franc tudja. Mikor eljött, és megnézte a házat, nagyon odavolt érte, kifejtette, mennyire vágyik föl a Nagy Budapestre, te közben csak néztél és maximum halványan elmosolyodtál, közben anyád is elégedettnek látszott, jól leszervezte az új lakót, ha téged elenged, legalább kapjon érted cserébe egy majdnem ugyanolyan valakit.

Hiába tré az idő, a kertben csomó macska mászkál. Anyád szorongós fajta, miatta vannak itt. Az első emléked is egy macska, nagy, fekete kandúr, a konyhában a radiátoron fekszik, és eltűri, hogy visszafelé simogasd a szőrét. Az első éveket a nyolcadik emeleten töltötted el. Ha kinéztél az erkélyen, olyan érzés volt, mintha egy óriási fa tetején rakott fészekben lennél. Ha apád otthon volt, megengedte, hogy kiállj mellé, és együtt néztétek a hangya méretű embereket az utcán. Soha nem jutott eszedbe, hogy ki is ugorhatnál. Olyan akartál lenni, mint az apád, erős, magabiztos, és mert úgy hitted, halhatatlan.

*

A szomszédban lakott egy pár, három gyerekkel, ők baromi sokat veszekedtek hangosan. Három-négy éves korodban azt hitted, a szüleid kiabálnak egymással. Megvártad, míg a hálóban lekapcsolták a lámpát, és kimentél körülnézni. Csendben aludtak egymás mellett, apád a hátán, a takaró fölött összekulcsolt kézzel, anyád a fejére tett egy kispárnát, és magzatpózba gömbölyödött. Full csend volt nálatok, és hamarosan rájöttél, hogy nem ők azok, akik veszekszenek. Abban a lakásban szép volt minden, amíg iskolába nem mentél.

Anyád leült és gyakorolta veled a betűket, mert balkezes voltál és a jé-t a másik oldal felől hurkoltad. Anyád megfogta a kezed, és a levegőbe emelte. Így, mutatta, látod, így kell megrajzolni. Segített, hogy megértsd a betűk és még sok minden más logikáját. Első osztályban, karácsonykor már szótagolva olvastál, jutalmul anyád körömnyi matricákkal ragasztotta tele a mesekönyveidet. Minden nagyon jól ment, mert nem gondolkodtál rajta. Észrevétlen maradt a rengeteg erőfeszítés, amit megtettél, hogy ne maradj le, különben nehezen álltál meg apád előtt. S apád nagyon gázos volt, amikor megivott néhány sört. Amikor először megütött, anyád három napig nem állt szóba vele. Legközelebb azt mondta, Pityu, inkább engem üssél, ne a gyereket. Apád meg is tette néhányszor, és te csak álltál kikerekedett szemekkel, mert nem hitted el, hogy ő ugyanaz az ember, akivel olyan jó együtt állni az erkélyen.

*

Megfogadtam, hogy soha senkinek nem beszélek a régi dolgokról. Mindenkinek megvan a saját baja, az emberek nem kíváncsiak a másik nyomorára. Hiába mondogatják, hogy ezt kéne csinálni, meg hogy azt kéne, te nem tudsz egyedül mindent megcsinálni. Próbáltam, nagyon jól tudod. Mindent megpróbáltam.

Tudom, hogy haragudtál rám, mikor eljöttünk apádtól. Két hétig nem akartál otthon enni, csak az iskolában. Hiába főztem, tojtál a fejemre. Nem tudtam rád haragudni, csak az apádra. Soha nem bántottam meg őt semmivel. Mindig elviseltem a hülyeségeit, de az, hogy téged bántson, elviselhetetlen volt számomra. Télen költöztünk, nagyon hideg volt. Két kezembe két szatyor, plusz te, hátadon az iskolatáskáddal. Mondtam neked, hogy csak néhány játékot hozzál, apád csak megenyhül. Nem raktál be semmit, és aztán este rajtam kérted számon. Képes voltam felöltözni és kibuszozni a lakótelepre. Végig bőgtem. Az utolsó járattal jöttem haza, elhoztam az ékszereket is, pár évig karácsony előtt mindig beraktam a zaciba. De nem bántam. Volt karácsonyfánk, tudtam alá ajándékot tenni, kaptam állást is, tudom, szégyellted, hogy a háztartásbeli anyádból konyhás és takarító lett. De olyan jó volt mindig a közeledben. Ha szembejöttél velem a folyosón, egy kicsit mindig elfordítottad a fejed. Nyáron örültél, hogy otthon lehetünk, akkor egy egész évet megbocsátottál.

*

Anyád találta ki, hogy menjél ki. Először pár hónapra, ha tudsz szállást szerezni. Mindig jól ment az angol, és mellé külön németet tanultál. Azt jobban szeretted, mert egy jó fej öreg nénihez jártál, aki mindig megkérdezte, hogy vagy, az iskolában a tanárok nem szerettek az anyagon kívül másról is beszélni.

Egy francia diáklánnyal veszítetted el a szüzességedet. Tizenhat voltál, ő tizennyolc. Kis híja volt, hogy nem használtál gumit. Annyira tisztának tűnt az a lány, és őrjítő volt az illata. Miután hazautazott, nem tudtál magaddal mit kezdeni. Rohadt időszak volt. Vettél magadnak egy francia nyelvkönyvet, és sírtál, amíg a szavakat magoltad. Elképzelted, hogy mit fogsz mondani neki, ha legközelebb találkoztok. Még mindig elhiszed, hogy fogtok, főleg, mert nemsokára sokkal közelebb leszel hozzá. Anyádat boldoggá teszi, hogy a megtakarított pénzét külföldön költöd el, míg rá nem jött, milyen üres lesz a ház nélküled.

A rohadt macska nem akar arrébb menni. Kezedben a bögre egészen kihűlt, és a cigid is elfogyott. Anyád kiszól a nappaliból, hogy elég az üldögélésből, biztosan átfáztál, inkább pakolj össze a szobádban. Egyes szavaknak más jelentése lett, mióta tudod, hogy el fogsz menni. A pakolás például azt jelenti, hogy válogasd ki a szükséges cuccokat. A reptérre a nagybátyád visz, reméled, nem lesz másnapos. Mióta elköltözött a barátnője, eléggé maga alatt van. Neked nincsen testvéred, fogalmad sincs róla, milyen, ha ennyire önzetlenül melletted áll valaki, mint anyádnak a bátyja. Régen megbízhatatlannak tartottad, míg anyád el nem mondta, hogy fiatalkorában meghalt a felesége. Te mégsem szeretnél ennyire kiégni. Távol tartod magad mindenkitől, úgy jó, ha mindig van három lépés távolság.

*

Szerintem anyád nem mondott el mindent rendesen. Ha ez így van, akkor félreérthető voltam. Egyszer mindenki megkapja azt a bizonyos pofont az élettől. Inkább tőlem kapd meg, mint mástól. Tudom, hogy másképp éltetek nélkülem, mint velem, és hidd el, hogy én nem akartalak elengedni benneteket. Ott maradtam egyedül abban a nagy lakásban.

Eleinte szerettelek volna látni benneteket. Azt, hogy jól vagytok, megvan mindenetek. Anyád csak pénzt fogadott el, engem nem engedett be. Azt mondta, a barátnője lakása, és ő nem akarja, hogy a közeletekbe menjek. Csak egyszer engedett be, mikor a nő elutazott hétvégére. Ott is aludtam, de másnap közölte, hogy maradtok. Látom rajtad, hogy nem emlékszel.

Mégis, mi okom lenne, hogy olyan dolgokat találjak ki, amik soha nem történtek meg? A fiam vagy, bassza meg. Nekem is nehéz, ha elmész. Télen minden nehezebb. Rohadt életbe.

Mit kellene mondanom? Sajnálkoznom életem végéig? Nem vagyok olyan gyenge szívű, mint anyád bátyja. Nagyon köszönöm, mint ahogy meg is köszöntem neki, hogy annyi mindent megtett érted. Szerintem ő beszélt le az úszásról, pedig lett volna tehetséged.

*

Most, hogy elmész, mindenki azt hiszi, hogy valami kiválasztott vagy. Lehet, mert apádtól fényévekre kerültél, anyád viselkedését meg nem érted, mert ő akarta, hogy elmenj, kifizetett egy csomó pénzt nyelvtanárra, és most mégis te érzed magad szarul, hogy egy darabig nem itthon rontod a levegőt.

Amikor Dóri megtudta a hírt, nagyon lelkesnek tűnt, de nem telt el egy hónap, és bepasizott. Persze mindig mondtad neki, hogy nem szeretnéd őt lekötni, túl jó nő ahhoz, hogy melletted beleragadjon a középszerűségbe. Nyáron jól elvagytok, nyaralás együtt és külön is, Dóri mindig kitűz célokat, így tanulta meg a jelbeszédet és még vagy három idegen nyelvet, és mégis mindig azt érzed, hogy csúsznak szét a dolgaitok, hogy elkeveredtek egymás mellől, s ha ezt megemlíted neki, rögtön téged hibáztat, mondván, nem vagy rá elég féltékeny. Mi értelme lenne féltékenynek lenned, ha te sem tudod, pontosan miért vagytok együtt? Mostanában hetente egyszer találkoztok, és akkor nálatok alszik. Becsukott szemmel szeretkeztek, pedig régen mindig néztétek egymást közben. Dóri szokatlan dolgokat csinál, mintha filmekből tanulta volna, nem tudod meghatározni, honnan jön ez az érzés, rég néztél olyan filmeket, nincs rá kapacitásod. Fél lábbal már kint vagy, egy ismeretlen kégliben, álmodban idegen nyelveken beszélsz, de ha ébren rád szólnak, nem mondasz semmit, hanem inkább hallgatsz.

Jól eltanultad apádtól ezt a faszságot, hogy télen minden nehezebb. Bullshit. Ezzel csak ő szereti áltatni magát, ráadásul, ahogy öregszik, totál belassult, és két értelmes szót nem lehet váltani vele. Fél a haláltól, ennyi. Utál temetőbe járni, oda is mindig anyáddal és a nagybátyáddal mész. Apád megvár kint, a FELTÁMADUNK! körfelirat előtt, s közben jár a motor, hátha menekülni kell, ne húzza az időt még azzal is, hogy beindítja a kocsit.

*

Nem szólok semmit, kussba leszek, míg kiérünk a reptérre. Beszélgess inkább anyáddal, úgy néztek ki, mint aki citromba harapott. Legalább egy jót csajoztál indulás előtt? A Dóri csajt meg felejtsd el, én mondtam már korábban is, hogy kell ügyesen lepattintani. Ha úgy érzed, megcsal, akkor úgy van. Akkor pláne.

Nézd apádat, hogy igyekszik. Tudom, te nem érzed, mivel tartozol nekik. Az én faterom is folyton szövegelt nekünk, anyád nem mert visszaszólni neki, csak én. Mégis rám hagyta a családi házat, igaz, anyáddal megegyeztünk, és rendesen kifizettem. Bonyolult dolgok ezek. Megértelek, ha még mindig nem akarsz szóba állni velük, de apád nemcsak maga és anyád miatt vette ezt a házat. Akartak ők még gyereket, biztos vagyok benne. Csak apád mindig dolgozott. Jó lett volna még inni egyet indulás előtt.

Erről jut eszembe, ha honvágyad van, akkor igyál egyet. Mert ott fog támadni, ahol a leggyengébb vagy. Hidd el, meg fogod érezni, és ha rögtön nem teszel ellene valamit, akkor magával ránt. Ne érezd úgy, hogy itthagyod őket. Majd átjövök sokszor, hogy beszélgessek anyáddal. Maga miatt is sír, megbánt néhány dolgot, amit eddig tett életében. Szegény, de utálja, ha sajnálják. Szerintem úgy érzi, hogy vele senki nem foglalkozott. Amikor kicsi voltál, apád jobban odafigyelt rátok, de elszaladt vele a ló. Mégis azt mondom, hogy fölösleges aggódnod, tényleg ott vagy a jó élet, az igazi élet kapujában. Mi a hátad mögött állunk, és megígérem, ha kell, akkor egyszerre hárman fogunk elkapni.

*

Nem tudom, hogy ez az egész tényleg jó ötlet volt-e. Folyton azt érzem, hogy apád szótlanul is egyre csak szemrehányást tesz nekem. Mert ő tudja, hogy kint maradsz. Megfog magának egy nő, felcsináltatja magát, és te nem jössz vissza hozzánk.

Vigyázni fogok a szobádra. Mindig hazajöhetsz, ha máshol nem jobb. Folyton eszembe jut, hogy egyszer már eltávolodtál tőlem, tizenkét-tizenhárom éves korod környékén. Addigra összeszedtem a bátorságot, hogy elváljam apádtól. Csak szerettem volna tudni, hogy jól döntöttem, és akit megkérdeztem, mind azt mondta, hogy ne válasszam el a gyereket az apjától. Talán, ha lányom születik, könnyebb lett volna. Egy fiúnak szüksége van az apjára, és egy apának is a fiára. Emlékszem, mikor megszülettél, apád azt mondta nekem, hogy most már a mi életünk meg van hosszabbítva száz évre.

Egyáltalán nem tudtam, mihez kezdjek egy kamasz fiúval. A barátnőm külföldre költözött, és nem kellett albérleti díjat fizetnem a lakásért, csak a rezsit. Akármeddig ott lakhattunk volna. Tél felé, ahogy rövidültek a nappalok, megmagyarázhatatlan félelmet éreztem, hogy ez már mindig így lesz, ha erre ítélem magunkat, hogy én tehetek róla, az én hibám lesz, ha az életed félresiklik. A következő évben tavasszal apád eladta a lakást és megvette a házat, eljött hozzánk, és azt mondta, hogy mutatni akar valamit.

A ház üres volt, még nem volt benne semmi, és mégis otthonosan éreztem magam benne. Kitaláltuk, hogyan rendezzük be, mit ültessünk a kertbe, és a közelben lakott a bátyám is, aki örömmel segített. Néztelek, ahogy fél fejjel apád fölé magasodsz, állsz karba öltött kézzel a bejárati ajtónál, nem mertél vagy akartál beljebb jönni, látszott, hogy rám bízod az egész választást, hogy te nem szólhatsz bele, pedig ez nem így volt, ha annyira rossz érzésem lett volna, hidd el, nem csak utólag mondom ezt, akkor maradt volna minden a régiben.

Az idegenségérzéstől jobban féltem, mint attól, hogy rosszul döntök. Megszakadt volna a szívem, ha egyedülálló anya gyermekeként nősz föl. Jogod volt ahhoz, hogy legyen apád. Úgy képzeltem, ha visszamegyek hozzá, akkor is közelebb lehetünk egymáshoz, hiszen családi házat vásárolt nekünk. Jó környék volt, sok rendes családdal, persze mindenhol vannak problémák. Biztosan emlékszel, hogy kértem néhány hét haladékot, hogy nem költöztünk be azonnal. Meg kellett beszélnem a dolgot a barátnőmmel, köszönettel tartoztam neki a lakás miatt. Elhatároztam, hogy amennyi pénzt csak lehet, mind félreteszem, hogy ha nagy leszel, oda menj belőle, ahova csak szeretnél, hogy te elmehess. Látod, ennyire nem voltam biztos a döntésemben.

*

Dórit a gimnáziumban ismerted meg, évfolyamtársak voltatok, és tetszett benne, hogy tartózkodó. Másodikig nagyon natúr volt, de az osztálytársai, néhány feltűnősködő lány megbolondította. Befestette a haját, szemöldök-tetoválása és piercingje lett. Elkezdett neked írogatni Face-en, sütött róla, hogy bejössz neki. Külsőleg nagyon megváltozott az évek alatt, de belül mindig egy természetes kis nő maradt. Tuti, hogy ezért is tud olyan jól ismerkedni. Nagyon nagy szíve van. Amikor fölajánlottad neki, hogy ő is jöjjön ki veled, eleinte nagyon odavolt. Később elkezdte mondogatni, hogy a távolság jó tesz a kapcsolatotoknak, és ha elég nagy a tűz, akkor nem fog kialudni. Szerinted már akkor volt valakije.

Anyád bírta őt, mert nem ijedt meg a házimunkától és jól kijött a macskákkal. Nem volt létszorongása, mint neki. Ha kellett, órákig elüldögélt melletted, amíg valamelyik nyelvvizsgádra magoltál. Soha nem panaszkodott, hogy inkább vele foglalkozzál. A szalagavató idején voltatok a legszerelmesebbek. Beleadtatok apait-anyait. Mintha éreztétek volna, hogy ha tényleg sikerül, és te elmész, akkor legalább a szép emlékek megmaradnak.

Ellógtál a hipermarketbe, ahol hoszteszkedett. Távolról nézted őt, sajtoltad a szívedből az érzéseket. Nem mentél oda, nehogy megzavard. Neki így volt jó. Hazafelé megmagyaráztad magadnak, hol a hiba. Nem Dórit láttad, hanem egy életformát. Már régen nem egyezett az ízlésetek. Ő ment, és megkereste a pénzt, hogy legyen fodrászra, tetkóra, és amire szüksége volt. Te átlebegtél a dolgok és az emberek fölött, és azt mondtad magadnak: nyugi, haver, még bőven ráérsz. Amikor Dóri nem telefonált többé a megbeszélt időben, mintha végképp megnyugodtál volna, hogy tényleg talált magának valakit, de nem nézegetted a Face-re feltöltött fotóit, inkább abbahagytad a követését is, mert amiről nem tudsz, az legalább nem fáj.

Távolodásod ettől a világtól egyenletes volt és őszinte. Budapest igazi nagyváros, koszba fulladt életek mindenfelé, az emberek olyan arccal járnak az utcán, mintha aznap reggel ítélték volna őket életfogytiglanra, magyaráztad magadban a másod-unokatestvérednek, amikor először eljött hozzátok, elvitted a Várba és a Margitszigetre, és ő szerényen megköszönte, hogy a szobádban lakhat, míg te távol vagy, persze nem vagy olyan bolond, hogy mindent hangosan is kimondjál, inkább megpróbáltad az ő szemével nézni ezt a szmogtól csatakos várost. Ki tudja, mikor látod legközelebb, egyáltalán lesz-e kedved a közeljövőben hazajönni, vagy inkább meghívod anyádékat magadhoz, és körbevezeted őket egy olyan helyen, ahol majd villámgyorsan otthon kell érezni magad.

A Váci utcában eszedbe jutott az utolsó szeretkezés Dórival, amiről akkor még egyikőtök sem tudta, hogy az lesz az utolsó, sokkal durvább és közönségesebb voltál vele, mint előtte, és nem látszott rajta, hogy rosszul esett volna neki. Elképzelted, hogy kilép a házatokból, és a sarkon egy idegen várja őt az autójában, ettől totál elszállt az agyad, és kis híján megütötted őt valamelyik póz közben. Azzal vigasztalódtál, miután elaludt, és te a kertbe mentél elszívni egy szálat, hogy itt volt az ideje, kezdheti megszokni, milyen, ha kihasználják. A másod-unokatestvérednek erről sem beszéltél, nem akartad, hogy lássa, mennyire kiégett vagy, és azt sem akartad megmagyarázni neki, miért viszel magaddal olyan kevés holmit, és hogy legszívesebben mindent itthon hagynál, ami csak egy kicsit is az itt eltöltött tizenkilenc évre emlékeztet. Ehelyett jó vendéglátóként készséggel vezetted őt végig a városon, titkon megpróbáltál belőle erőt meríteni, hátha meggondolod magad, anyád nagy örömére, beköltözöl a vendégszobába, és szégyenszemre maradsz, anyád nagy örömére.

Hátad mögött lesz a ház, a hátsó kert a macskákkal és a télre eltűnő gyeppel. Bevillan egy kép a gyerekkorodból, apáddal az erkélyen, és mellé társul egy gondolat, hogy ’lakótelepen nem lehet nagy levegőt venni, nem az a hely’. Eltűnődsz az összefüggéseken, a tudattalan felgőzölődő, álomszerű és ezért személytelen kijelentésein. Boldog vagy, kérdezed magadtól hetek, hónapok óta. Kötelező kör, úgysem lehet kihagyni. Nem válaszolsz, még magadnak sem, télen minden nehezebb és most tél van, anyád az anyósülésen mered maga elé, apád melletted ül, a családodban senki nem tudja magát igazán elengedni. A nagybátyád vezet, frissen, magabiztosan, mindig ilyen, ha már elég ideje nincsen nő az életében. Dórira gondolnál, ha nem járna csak ő a fejedben, de már rájöttél, mégsem ő az, csak valaki, akit még egyelőre nem ismersz. Egy nő.

A város elhagy, ezen ne csodálkozz, ahogy te is elhagytad őt. Az életben a legfontosabb a kiegyenlítődés törvénye és a boldogság sem más, mint a katasztrófák üzemzavara. A füledben zene szól, lehunyod a szemed, a gondolataid egy pillanat alatt elhallgatnak, szeretnél még néhány dolgot itthon hagyni a repülőtérig.

Várod, hogy kiérj.