Szűcs Edittel beszélgettünk jelmezről, szakmáról és a Saul fiáról.

FÉLonline.hu: Neked melyik a legnehezebb fázisa az alkotói munkának?

Szűcs Edit: A ráhangolódás. Az ember kap egy forgatókönyvet vagy egy szövegkönyvet, azt elolvassa, és lát valamit, ami nem feltétlenül azonos azzal, amit a rendező érzett vagy gondolt. És akkor jön az a stádium, amikor leülsz vele beszélgetni és elmondja, hogy hogyan képzeli el a munkát, és milyen stílusban. Persze nagyon szerencsés, ha ez egybeesik a te elképzeléseddel, de még érdekesebb, ha a rendező is arra kíváncsi, hogy te hogyan képzeled. Ha az elképzelés eltér, akkor a ráhangolódás elképesztően hosszú vívódás tud lenni. Nem egyszerű áthelyezkedni valaki más nézőpontjába és onnan látni és abból létrehozni valamit.

IMG_2698-2small

Hogyan működött az alkotói folyamat a Saul fiában? Kéréseket, instrukciókat követtél, vagy együtt hoztátok létre a végeredményt?

Sz. E.: Az történt, hogy László odaadta a forgatókönyvet, és utána elmentünk közösen megnézni a a Türelem című rövidfilmjét, amelyben szintén közreműködtem, és amely előtanulmánynak tekinthető a Saul fiához. Megnéztük még a Jöjj és lásd című Elem Klimov-filmet, amely egy, a második világháborúban sodródó gyermek történetének brutális feldolgozása. László referenciafilmként tekintett erre a műre. Ez segített a ráhangolódásban. Innentől kezdve a nappalok már a beszerzésről és a kivitelezésről szóltak, az éjszakák pedig a dokumentumok feltérképezéséről. A fényképek és archív felvételek, amik fennmaradtak, elképesztő hatással voltak rám, és nagyon megviseltek.

Hogyan sikerült a ruhák autentikusságát összeegyeztetni a saját világoddal és a film kifejezőeszközeivel? Meddig tart a jelmez korhűsége, és hol kezdődnek a saját jelképeid, a saját kifejezésmódod? 

Sz. E.: Alapvetően meghatározó, hogy dokumentarista érzetet keltsen a film, és hogy tökéletesen korhűk legyenek a jelmezek. De bizonyos szempontból ez mégsem igaz, mert számtalan struktúrát (struktúrának hívjuk az anyag összeállítását, felületi játékát) úgy kellett megválasztani, hogy az sokkal kevésbé a valóságnak legyen alárendelve, mint a film céljainak. Mondok egy példát: a történelmi adatok szerint a Sonderkommandonak zubbonyokat osztottak, amint azonban a kincstári zubbonyok elfogytak, civil ruhában jártak, amiket megjelöltek a vörös kereszttel, ez jellegzetesen megjelent a filmben. A kiosztott zubbonyok eredetileg posztó anyagból készültek, amiknek teljesen egyenletes a struktúrája, tehát a szemnek nem túl érdekes, semleges hatású. Amikor nekem döntenem kellett, hogy a posztót válasszam, vagy egy másik textíliát (ami a korban használatos volt, de nem azonos a valóságban használttal), akkor én a másik mellett döntöttem, mert sokkal izgalmasabb faktúrája és struktúrája volt, és mivel tudtam, hogy mennyire közelről fogja mutatni a kamera, így fontos, hogy az anyag felülete és játéka telítse a kép bizonyos pontjait. Egy-egy hasonló döntés segíthet átlényegíteni a színészt, többlettartalmat adhat a képnek.

A karaktereket hogyan formázod meg a jelmezzel, ruhával?

Sz. E.: Ez egy nagyon komplex kérdés, mert a dramaturgiában vagy a szövegkönyvben olyan emberábrázolások vannak, melyeket nekem vizuálisan kell megfogalmaznom. Fontos a szereplők emocionális hatása, hogy egy karakterhez milyen formákat kell rendelni. Mit hangsúlyozok ki egy testen, vagy az arckarakterrel milyen párbeszédbe áll egy szín és anyagstruktúra. Nagyon sok szegmens van, amiket az ember egy idő után már érez és ezeket nagyon nehéz szavakba önteni. Mikor használsz hideg, meleg színeket, mikor kombinálod őket. Vannak meleg érzetű ruhák, melyek érzelmileg is átölelnek, és vannak egészen rideg fénnyel rendelkező anyagok. Ezekkel minddel lehet játszani, és akkor még nem beszéltem az emberi test formáiról, hogy abban mit hangsúlyozok, mikor karikírozok, mikor megyünk egy picit alá az egyéniségnek.

autonomzona_ea_domolky_daniel_PRINT_018

Volt-e különbség a külföldiekkel és a magyarokkal együtt dolgozni?

Sz. E.: Volt! A film és a színházi alkotás összművészeti műfaj, amiben a jelmeztervezés is mellérendelt egység. A szakmai tiszteletben tapasztalható óriási különbség. Nagyon érdekes külföldi tapasztalat, hogy kint másképp vannak “kondicionálva” a színészek. Ők sokkal inkább elfogadják a közös munkát. Például, ha kapnak egy jelmezt, akkor azzal sokkal elfogadóbbak, próbálnak azonosulni vele. Nem tesznek fel akadékoskodó kérdéseket, nem akarnak belenyúlni a folyamatba, vagy a civil ízlésüket érvényre juttatni, hanem evidensnek veszik, hogy azt a jelmezt viselik, amit a rendezővel egyeztetve a tervező rájuk szánt, és elhiszik, hogy az segít nekik a leginkább. Ez a fajta gondolkodásmód nálunk nem evidens. Egészen meg voltam döbbenve, amikor egy első ruhapróbán megkérdeztem egy amerikai sztárszínészt, hogy tetszik-e neki a jelmez? Miért vagyok kíváncsi a véleményére? – kérdezte egyből – neki az a dolga, hogy azt viselje, amit ráadnak.

Melyek voltak azok a kiállítások, filmek, színházak, ahol a legszabadabban valósíthattad meg a saját elképzeléseidet, ahol a jelmez nem puszta eszközként működött?

Sz. E.: A színház és a film kohéziós műfaj. Nagyon sok szegmensből áll össze. Az a jó, ha koherens egészként jelenik meg a darab, de mindegyik szegmens hozzátesz az egységes egészhez, így ezek állandó mellérendelt viszonyban állnak. Én azt szerettem, ha az aki felkér, az rám kíváncsi, és azt várja, hogy minél gazdagabb fantáziát vigyek bele a munkába.

autonomzona_pr_domolky_daniel_WEB_001b-1

Volt olyan projekted, amely nem kohézióként jött létre, ahol a ruháé volt a főszerep?

Két-három évente csinálunk a Természetes Vészek kollektívával olyan előadásokat, amelyek kifejezetten a jelmezre épülnek. Tervezek, készítek jelmezeket a magam örömére is, olyanokat, amelyek nem a divatnak és nem egy színházi darabnak vannak alárendelve, ezeket felkínálom az alkotótársaimnak, elsőnek mindig Árvai Györgynek, aki a legfontosabb támpont az életemben. Itt is összművészetről van szó, csak megfordítom a sorrendet, nem az írott dramaturgiából indulunk ki, hanem arra alapozunk, hogy vizuálisan is lehet érzelmeket, belső dramaturgiát alkotni. Ez úgy történik, hogy készítek úgy húsz-harminc öltözetet, és mindegyikkel üzenni akarok, majd odaadom a koreográfusnak, táncosoknak, sőt költőknek, íróknak, mint pl. Tóth Krisztinának, Erdős Virágnak, Schein Gábornak, várva, hogy mit látnak meg bennük. Így közösen hozunk létre egy-egy színpadi művet.

Mik a terveid a jövőre nézve, milyen munkákban dolgozol most?

Jeles András filmjének előkészítése zajlik, akinek első nagyjátékfilmje az ikonikussá vált Kis Valentinó. Nagyon izgalmas, hogy újra forgat, hiszen ő hosszú ideig nem készített filmet. Egyrészt tiltva volt a szocializmusban, azóta pedig állandó, könyöklős küzdelem zajlott azért, hogy ki forgathat és ki nem, és ő ebbe valószínűleg nem akart beszállni. Az, hogy most dolgozik, az a kultúránknak ajándék, és az alkotótársaknak elképesztő kaland, lehetőség. A jövő évadban pedig Keszég Lászlóval az Ember tragédiájába vágunk bele.

Fotók: Lakner Kinga