Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és Dialektológiai Tanszékével egyhetes tanulmányútra utaztunk Moldvába, a moldvai csángók nyelvjárási területeire. A nyelvjárásgyűjtések hosszú múltra tekintenek vissza a Bölcsészkaron. Az idei igazán különleges alkalom volt, mivel a moldvai csángó (északi csángó, déli csángó és moldvai székely) dialektusok mutatják a legarchaikusabb, legnyelvjárásiasabb formát, hiszen nyelvileg elzárt közösséget alkottak, alkotnak. A helyiekkel való kapcsolatteremtés mellett lehetőségünk volt a moldvai táj szépségeinek megtapasztalására is.

Az utazás 2016. április 9. és 15. között zajlott le. 9-én korán reggel indultunk, hogy aztán mintegy 11-12 órás utazás után elérjünk Parajdra, első szálláshelyünkre. Másnap, 10-én a Küküllő-forrásnál álltunk meg a busszal egy rövidebb időre, majd ellátogattunk a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz, ahol már vártak ránk a jól megszokott szőnyeg- és kerámiaárusok. A szorost gyalog néztük végig, a festői szépségű táj mindenkit magával ragadott.

DSCN5505

Ezen a napon érkeztünk meg Magyarfaluba (Arini), amely Bákó megye délkeleti részén, a Szeret folyó jobb partján fekszik. A faluban 2000 óta sikerült bevezetni a magyar nyelvű oktatást. Két tanító működik a faluban, Kiss Annamária és férje, Kiss Csaba, akik embert próbáló feladatként igyekeznek a helyi gyermekek fejlődését elősegíteni. Moldvában nagy szegénység uralkodik, a faluban nincsen csatornázás, sok házban a fürdőszoba is hiányzik. A legtöbb ember földművelésből él. Ugyanakkor Magyarfalu és Moldva rengeteg értékkel rendelkezik: a táj szépsége önmagáért beszél, napfénnyel megvilágítva különösen szépek a lankás domboldalak, a kanyargós utak, a legelésző kecskenyájak és tehéncsordák a pásztorokkal. A magyarfalusi, moldvai asszonyok szőttesei európai viszonylatban is egyedülállónak nevezhetők, jellegzetességük az élénk színek megjelenése, a sötét rózsaszín is sokszor felbukkan. A házak falai, a kerítések türkiz, zöld, kék színűre vannak festve sok helyütt. A háziállatok (animálok) tartása minden családra jellemző, reggelenként a tyúkok, tehenek hangjai helyettesítették az ébresztőórát.

DSCN5441

A gyűjtést itt, Magyarfaluban kezdtük meg kisebb csoportokba verődve. A csoportom Liliána házához indult, ahol készítettek nekünk kakaspulyt, amely a pattogatott kukorica neve ezen a területen. A beszélgetés vidám hangulatban telt, amihez hozzájárult az is, hogy mindenki kapott egy kis pálinkát, amely egyébként az összes vendéglátó családnál volt tartalékon, és mindig meg is kínáltak minket belőle. Liliánáék után ketten egy 84 éves özvegyasszonyhoz mentünk el felvételt készíteni. A néni megkínált minket gombával, túróval, még kávét is főzött nekünk, valószínűleg esővízből. Nagyon kedves volt, közel engedett minket magához. Szó esett a gyerekeiről (9 gyermeke volt), a vallásról (az itteniek mélyen vallásosak, katolikusok), az ételekről, a lakodalomról, amelyet itt nuntának hívnak. Közben megérkezett a szomszédasszonya is, aki rendszeres látogató a néninél. Az udvarban állt a sár, mivel szinte egész nap esett az eső. A nénitől kb. 2 órás beszélgetés után távoztunk, nagyon hálás volt, hogy meglátogattuk.

12-én Lábnikban (Lábnyik) gyűjtöttünk, amely Magyarfalutól északra található, az egyik legkeletibb magyarok lakta falu Romániában, ahol létezik magyar nyelvű oktatás a helyi gyermekek számára. Egy középkorú házaspár fogadott minket, illetve hamarosan betoppant kislányuk is az iskolából hazajövet. A szülők nagyon kedvesek, együttműködőek voltak, láthatóan örömmel fogadtak minket. Elmondták, hogy telik egy napjuk: az úr reggel 4 órakor kel, egész nap kint van a földeken, majd este tér haza, megnézi a híreket és az időjárás-jelentést, és máris elálmosodik. Nem derült ki számomra, hogy ezen a területen léteznek-e magyar nyelvű csatornák, a beszélgetés alatt szólt a tévé, román nyelven. A gyűjtés után a helyi gyerekek adtak nekünk egy nagyon kedves műsort énekekkel, tánccal, jelenettel. Ezt követően végigkérdeztük őket, elsősorban a nyolcadikasokat, hol szeretnék tovább folytatni a tanulmányaikat, mit terveznek. Sokan nem tudtak mit mondani erre a kérdésre vagy pusztán azért, mert nem voltak hozzászokva ekkora közönséghez (mintegy 50-en voltunk), vagy mert nem tudnak előre tervezni, mert nem mindig van választási lehetőségük. Nagyon reméljük, sikerül valóra váltaniuk az álmaikat.

DSCN5347

13-án Diószegen, valamint Szitás-Újfaluban zajlott a gyűjtés, ahol két nagyobb részre oszlott a társaság. A csoport egyik fele maradt Diószegen, mi pedig átmentünk Újfaluba. Ott három helyi asszony várt ránk, két idősebb, 80 év körüli és egy középkorú hölgy, mindhármukat Teréznek hívták. Meséltek arról, hogy nem volt könnyű életük, errefelé is nagy volt a szegénység. Ők is sok gyereket neveltek, akiket csak nagy nehézségek árán lehetett felnevelni a szűkös körülmények miatt. A rokonok közül sokan nyugatra vándoroltak. Szóba került, hogy az egyik asszony járt Magyarországon, mikor az ura beteg volt, és itt kezelték a Dél-pesti Kórházban. Egy építkezésen járt szerencsétlenül a férfi, nagy ütés érte. Utána még három évet élt, azóta van egyedül a néni. Minderről teljesen őszintén, nyíltan mesélt nekünk. A beszélgetés után a lábniki iskolások adtak egy kis előadást, magyar gyermekdalokat énekeltek, és bemutatták, milyen szavakat ismernek magyarul. Azonban tapasztalható volt, hogy a gyermekek már egymás között is inkább a románt használják.

14-én nem volt gyűjtés, hanem Segesvárra érkeztünk városnézésre. Megnéztünk egy későromán-gótikus templomot, az ún. Hegyi templomot, ahol Veit Stoss, a középkori gótika neves szobrásza fiának szárnyasoltára, a Szent Márton-oltár is helyet kapott. A templomban a két oldalhajót román kori falfestmények borították, emellett több hozományládát is elhelyeztek, amelyeket más településről szállítottak ide. 15-én kora reggel indultunk vissza Budapestre.

Az élményekről még nagyon sokat lehetne mesélni; azt hiszem, mindannyiunk számára örök emlék marad az elmúlt egy hét. Szívből kívánunk minden jót a Moldvában élőknek!

A szerző felvételei