értékelés

"Cserna-Szabó rafinált módon olyan elbeszélőt választott, aki maga hadilábon áll szülőfalujának tájszólásával; a szövegen a történelmi hitelességen túl már csak ezért is felesleges volna a dialektológiai pontosság számonkérése is. Ezzel együtt a Sömmi. mégis tisztelgés az alföldi pusztákhoz, csárdákhoz és kisvárosokhoz; egy talán sosemvolt világ szeretetteljes megidézése."

8

Cserna-Szabó regényében a betyárok jószágokat hajtanak el, igazságot szolgáltatnak, embereket ölnek, aztán csárdától csárdáig menekülnek az őket üldözők elől; végül a szabadságharc zászlaja alatt találnák meg számításukat. A Sömmi. fordulatos világában komikus és brutális az élet.

Sokan sokféleképpen írták már meg a magyar történelem kultikus banditájának alakját; Jókai, Krúdy és Móricz mellé nemrég Cserna-Szabó András is felsorakozott, hogy Rózsa Sándort egy eddig ismeretlen oldaláról mutassa be a szélesebb közönségnek. Az elbeszélőül választott Veszelka Imre a haramiavezér hajdani barátjaként beszéli el Rózsa életének legfontosabb eseményeit, születéstől a halálig; a történet nem nélkülözi sem a valószerűség látszatát, sem a mitikusságot. Nem is lehetne ez másként, hiszen Rózsa egyszerre történelmi és népi hős: legendás gazfickó, aki ugyan ideig-óráig hisz a szegények védelmezésében és még a szabadságharcban is aktív szerepet vállal amnesztiáért cserébe. Ám nem tud ellenállni a Gonosz csábításának sem; eladja a lelkét az Ördögnek, és élete végére vérszomjas, démoni gazemberré változik át. Jellemzője a szövegnek, hogy lapjain számos egyéb esetben is magától értetődő módon fonódik egybe valóság a fikcióval; és így megesik, hogy történelmi szereplők kerülnek képtelenebbnél képtelenebb helyzetekbe.

A regény kilenc fejezete közül több önmagában is megállná a helyét, a kompozíció inkább tekinthető laza történetfüzérnek, mint szerves egésznek. A regény például nem fektet különösebb súlyt a patással megkötött paktum miértjeire (kell Rózsa „és punktum!”, mondja az Ördög – 17.); az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a szabadságharc inkább csak díszlet: Cserna-Szabó nem kívánja tablóra vinni az 1800-as évek magyar történelmét, és nem szívesen bocsátkozik mély lélektani elemzésekbe sem. A középpontba helyezett bűn-motívum természetrajza éppen csak vázlatos: miután családját lemészárolják, Rózsa megfogadja, hogy életét az igazságszolgáltatásra teszi fel, ám az önbíráskodás hamar átcsap kegyetlen és öncélú megtorlásokba. Noha Rózsa (és kompániája) helyenként valóban segít az ártatlan embereken, az esetek többségében puszta tolvajlással telnek a napjaik; idővel pedig rettegett gyilkossá lesz a legtöbb haramia. Érdekes például Veszelka bűnbeesésének története is: miután pásztorkodás közben néhány jószágnak nyoma vész, fivére segítségével máshonnan pótolja azokat; és valahányszor lefülelik őket a gazdák, készséggel adják fejüket újabb lopásokra, kárpótlásul. Csernánál azonban a bűn köre hamar bezárul, és aki rosszat cselekszik, azt előbb vagy utóbb valamilyen formában utoléri a megtorlás.

A Sömmi. elbeszélője viszont vérbeli történetmesélő, aki egy percre sem ereszti figyelmünket; bár elnagyolt, mégis izgalmas és érdekes a szöveg. Gyengébb pillanataiban beszéde ugyan a redundancia csapdájába esik (vö. „erre az aprónál nagyobb emberre nyugodtan reá bízhatom az életem, ez tudja, mit csinál, ez nem ijed meg a saját árnyékától, lehet, még a másétól sem” – 47.; „hát azt hiszed, hogy én ezt jókedvemben csinálom, hát ne hidd, mert én ezt nem jókedvemben csinálom” – 85.), de a narrátor összességében érdekfeszítő történetdarabkákban gondolkodik. A betyárélet hol mulatságos, hol elborzasztó: megesik, hogy az egyik pillanatban anekdotát olvashatunk a halálból visszatért leányról; rövidesen viszont brutális bosszúhadjáratok ütik fel a fejüket, leharapott nemi szervekkel, lemészárolt falvakkal – a finálé felé mintha öncélúvá is válna az erőszak szerepeltetése. Veszelka stílusa gördülékeny, hasonlatai többször is nevetésre késztetnek („úgy megraktuk őket, mint a korpába szart macskát” – 163.). Az eseményeket a fentieken túl a valós történelmi személyek időnkénti felbukkanása is színesíti. Az alakok éppen csak felskicceltek, szerepeltetésük mégis humor forrása: Jókai Móric ugyan nem képes felvenni a versenyt borivásban a betyárokkal, ám a világra hagyományozza a „csodazupa” receptjét; a szabadságharcos Damjanich előszeretettel és a lehető legváltozatosabb formában káromkodik a fosztogató Rózsáékkal; a Mikszáth nevű hírlapíró kispalóc beszédét pedig csak Veszelka érti meg. Utóbbi nem véletlen: Cserna-Szabó rafinált módon olyan elbeszélőt választott, aki maga hadilábon áll szülőfalujának tájszólásával; a szövegen a történelmi hitelességen túl már csak ezért is felesleges volna a dialektológiai pontosság számonkérése is. Ezzel együtt a Sömmi. mégis tisztelgés az alföldi pusztákhoz, csárdákhoz és kisvárosokhoz; egy talán sosemvolt világ szeretetteljes megidézése.

Bár a kisregényének alakjai vagy dramaturgiája felületes és pár esetben igencsak ötletszerű (lásd a regény végén elhelyezett történelmi fricskát a Dunai Konföderáció létrejöttéről), a szerző nagy kedvvel megírt művel jelentkezett; ez talán a legnagyobb fegyverténye a Sömmi.-nek Az alcímben jelzett kisrománi vállalását sikerrel teljesíti: könnyed, mégis élvezhető és izgalmas olvasmánnyal van dolgunk.

Cserna-Szabó András: Sömmi., Magvető, Bp., 2015. 208 oldal, 2990 Ft

Fotó: www.szeretlekmagyarorszag.hu