Ma nagyon hiányzol.
Talán, mert tegnap
ébredés után az első dolgod
az volt, hogy megpuszild a nyakam,
vagy csak göndörebb volt a hajad,
mint máskor. Akárhogyan is: végre nem
éreztem úgy, mintha fuldokolnék
csókolózás közben.
Mint nyáron, a ligetben. Még
világító matricák sem kellettek,
hogy a plafonra hazudjam a csillagokat:
ott voltak. Ezegyszer tényleg,
a dugós borral és az izzadt szemhéjakkal
együtt. Látod, mégis emlékszem.