értékelés

Sjón legújabb kötete igazi unikum, amely még inkább át tudja adni az izlandi kultúra csodálatos és távoli világát, mint a szerző korábbi magyarul megjelent kötete, A macskaróka. Olvasmányos, sajátos ízű szöveg, amely fordításban is tud igazán izlandiul szólni.

9
A szerző értékelése

Sjón – polgári nevén Sigurjón Birgir Sigurðsson napjaink egyik legismertebb izlandi írója. 2005-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját A macskaróka című regényével. A könyv 2011-ben jelent meg magyarul Egyed Veronika különleges nyelvezetű fordításában. Aki az előbbi kötetet olvasta, az nem fog meglepődni A cethal gyomrábanon sem. Áradó, de nem bőbeszédű, rendkívül sokrétű mitológia, breviárium, bestiárium és növénytár bontakozik ki Sjón könyvének lapjain, összefonódva egy tudós, Jónas Pálmason élettörténetével.

A skandináv irodalom habár lassan, de egyre inkább elérhető válik a magyar olvasóközönség számára is. A szintén 2011-ben megjelent svéd Ami a szívedet nyomja című gyermekvers-antológia nagy hatást tett a magyar gyerekirodalomra, behozva egy újfajta, szűkszavú, de tematikájában „komolyabb”, a gyerekkori tabutémákat döntögető vonalat. Ugyancsak újat tudott hozni A macskaróka is, habár ebben az esetben nem beszélhetünk paradigmaváltásról.  Márton Evelin Papírszív című kötete valamelyest reflektált a kötet világára, és konkrétan maga a könyvtárgy is megemlítődik az írónő regényében, de mégsem tekinthetjük A macskaróka folytatásának. Szeles Lingon Judit 2015-ben megjelent, Ilyen svéd című verseskötete érdekes színfolt a lírai palettáján, és talán új utat tud megnyitni a kortárs „felnőttirodalomban” is.

Sjón-e1454440894221

Míg A macskaróka adott némi kitekintést a korabeli Izlandra, addig A cethal gyomrában szinte teljes egészében a mitológia szintjén mozog. Sjón Jónas Pálmason történetét meséli el, aki korának (1500-as évek vége, 1600-as évek eleje-közepe) egyik polihisztora volt, azonban saját közössége vajákosnak ítélte, és száműzte. Ennek ellenére Pálmason feljegyzései megmaradtak az utókor számára: Edda-kommentárjai, gyógynövénytára, meséi, balladái, családfái és rajzai képezik A cethal gyomrában alapját. A tudós önéletrajzi ihletésű könyvét, a Partfutót dolgozza fel Sjón, azonban a Szerző jegyzete szerint az „anyagot azzal a felelőtlen könnyedséggel kezelve, ami az író játékát a kutató munkájától megkülönbözteti”. Főhősünk tehát autodidakta tudós, aki mániákusan figyeli a világot, és rendszert akar keresni annak mibenlétében. A történet során feltűnnek A macskarókában is igen negatívan ábrázolt papok is, sőt, maga a címadó démon is említésre kerül.

A mű keretes szerkezetű, metaforával kezdődik: a partfutó madár és Jónas egyívású teremtmények. Ez az önarckép jól rímel Jónas – és az izlandi mitológia – felfogására. A teremtett lények mind egy forrásból erednek, „az Úr minden egyes élőlény tarsolyába könyvet helyezett az összes többi teremtmény előállításának receptjével.” (231.) Ez a fajta egység-kép, természet és ember, ember és állat közössége merőben más, mint az európai kultúra hagyományos, kauzális mítoszai, ahol, noha gyakran összeérnek a különböző mítoszok, azonban mégis szétszálazhatók. Azonban az izlandi mitológia – legalábbis Sjón könyvének tanúsága szerint – erre a sajátos cseppfolyósságra épül. Nőhet bárány a fán, lehet vére mézízű, húsának íze pedig a haléhoz hasonló, de serkenhet madár a tengeri moszat hólyagjából is. Ez a világ egy óriási egybehangzó szimfónia, amelyet Jónas képes meghallani. Költészet és természet, tudomány és művészet kettőse olyan evidenciával kapcsolódik össze a kötetben, amely különleges lehet az ezen fogalmak szétválasztásához, opponálásához szokott, nem észak-európai olvasónak.

sjón_borító

A szöveg temporalitását is a természet határozza meg: az egységek közül négyet az Őszi napéjegyenlőség, a Nyári napforduló, a Téli napforduló és a Tavaszi napéjegyenlőség jelöl. A sötétség, amely geológiai helyzeténél fogva ellepi Izlandot, benépesül a mitológia különböző rémeivel. A fény pedig elhozza a látást – a szerző művészneve egyébként ezt az igét jelöli–, a világ egészében való befogadásának lehetőségét Jónas számára. Érdekes módon ez az élmény vezet majd ahhoz, hogy a tudós beismerje, hogy hiába akarja osztályozni a természetet, az nem fog engedelmeskedni neki, mert valójában egyetlen egy hatalmas egész.

Külön érdekes, hogy ez az egység a mondás/írás gesztusában forr össze. Jónas ugyanis maga is tudós költő, de magának a történetnek is, amit elmesél, fontos eleme a teremtésmítosz és a teremtés összekapcsolása a mondás, a vers gesztusával. „Az Úr a saját nyelvén mondta ki a világot, mintha csak egy hosszú-hosszú elbeszélés lenne, és egyedül Ő él olyan sokáig, hogy teljes egészében meghallgassa” (19.) – ez egyfajta mise en abyme-ként működhet a könyv egészére nézve. A mítosz ennyiben tehát megfeleltethető a keresztény vonatkozásoknak, sőt, több átjárás is megfigyelhető: Mária figurája például kulcsfontosságú (mondjuk az is beszédes, hogy a pogány kultuszokból már jól ismert Szűzanya figurája fontosabb lesz, mintsem Jézusé), de Jónás története a cethallal is megidéződik, nemcsak a cím által. A teremtés szintén hasonlóan zajlik, ahogy a keresztény vallásban, azonban ezt is átitatja a különböző elemek, tűz, víz, levegő, föld misztikus egysége. Így keveredik a kereszténység előtti izlandi világ a kereszténység utánival. A Novalis-előszó tökéletesen illik az elbeszélés esszenciájához, Pálmason történetmondásához: „Szemében hol a csillagok változtak emberré, hol az emberek csillagokká, a kövek pedig állatokká, a felhők növényekké…” (A szaiszi tanítványok)

Sjón legújabb kötete igazi unikum, amely még inkább át tudja adni az izlandi kultúra csodálatos és távoli világát, mint a szerző korábbi magyarul megjelent kötete, A macskaróka. Olvasmányos, sajátos ízű szöveg, amely fordításban is tud igazán izlandiul szólni.

Sjón: A cethal gyomrában, fordította: Egyed Veronika, Magvető Kiadó, 2015.