Az észt képzőművész páros, Marko Mäetamm és Kaido Ole az utóbbi években készített műveikből válogatva állították össze a Fugában megtekinthető The Meaning of Life című kiállítást. A két alkotó együttműködése évek óta tart, korábban egy John Smith névre keresztelt fiktív karaktert hoztak létre, így jelentetve meg közösen készített festményeiket és szobraikat. A Fugában azonban stílusukat és mondanivalójukat tekintve igencsak eltérő alkotások kaptak helyet.

the_meaning_of_life1

Mäetamm képregényeinek olvasása teremti meg a kiállítás narratíváját. Az ábrázolások egy házasság jelenetein keresztül vezetnek be az észt alkotó által teremtett világba, amellyel a festmények konkrétabban és mélyebben szembesítenek. A videókon vetített képsorozatokon egy férfi és egy nő párkapcsolatának fázisait követhetjük nyomon. A történetek banális szituációkat mutatnak be, melyek során a szereplők párbeszédeiből bomlanak ki az olyan általános problémák, mint az alkalmazkodás, a gyermeknevelés,a szexuális élet nehézségei vagy a megélhetési gondok. Mäetamm pop-artos alkotásait első pillantásra pusztán dokumentumoknak is tekinthetnénk, amelyek a családon belüli erőszak problémájára hívják fel a figyelmet. Azonban van egy központi motívum, amely az életképeket többletjelentéssel látja el; a hazugság. A jelenetekben Mäetamm a házasélet olyan szituációit ábrázolja, ahol a felek képtelenek őszinték lenni egymással. A kiállítás során a kezdeti, kimondatlan feszültségek megjelenítésétől a verbális bántalmazással kommunikált sérelmek ábrázolásán át a képregények fokozatosan jutnak el a fizikai erőszak bemutatásáig. Az első, I Want to Break Free című képsorozaton a jól ismert Queen-számot a férj egy végtelenül hosszú, rengeteg képkockával illusztrált nagytakarítás alatt adja elő. A vetített jelenetek olyannyira elnyújtottak, hogy időnként próbára teszik a befogadó türelmét. A képkocák lassan közelítenek rá a szereplők arcára, de a karakterek stilizált vonásai ellehetetlenítik az érzelmek leolvasását az arcokról. A képregények többségén a szereplők megnyilatkozásai nem illeszkednek az adott szituációhoz; a jól ismert, tipikus szófordulatokat újraértelmezik a történetek. Ebből a szempontból válik a legjobban sikerült alkotássá a Cirkusz, amelynek képsorain a férj egy bűvésztrükköt mutat be: kettéfűrészeli a feleségét. A kísérlet meglehetősen rossz véget ér, a férj az „Azt hittem, csak tetteted, hogy fáj” és a „Most csináltam ilyet először” hárításokkal próbál mentegetőzni. Végül otthagyja a félbevágott asszonyt, aki mindezek ellenére utána szól, visszahívja magához az „urát”. A groteszk képsorozat több helyen is rejtett utalásokat tesz a fizikai bántalmazásra és a nemi erőszakra.
the_meaning_of_life2

Mäetamm sajátos világának van azonban egy ezzel ellentétes oldala, ahol a szereplők sosem hazudnak egymásnak. Unatkoznak, undorodnak egymástól, időnként meg akarják ölni a másikat. Egyszerre ironikus és visszataszító, ahogyan gondolataikat cenzúra és önkontroll nélkül kommunikálják. A 30 történet című sorozat festményein a képregényekben még csak sejtetett brutalitás nyílt ábrázolásával találkozunk; a csempéken megjelenített szituációkban családtagok bántalmazzák egymást. Az ábrázolt élethelyzetek egymástól eltérő narratívák kialakítását teszik lehetővé, annak következtében, hogy a csempék nincsenek szabályosan „elrendezve”. Az erőszaknak nincsenek okai; akárhogy is szeretnénk, nem lehet rá logikus magyarázatot találni. Erre reagál a Hazugság Abc is: minden betűhöz egy adott hazugság és annak leleplezése kapcsolódik, amelyet Mäetamm szöveggel és képekkel illusztrál. A füllentések és ferdítések köre kitágul; a festmények nem egyszerűen a férfi-nő kapcsolatot ábrázolják, a főnök-beosztott, szülő-gyerek viszonyt is bemutatják. A kisiskolás ábécé, az alsós tankönyvek ábráit utánzó rajzos megoldások rávilágítanak, hogy a hazudozást, mint tanult magatartásformát gyermekkorunktól kezdve sajátítjuk el, párhuzamosan azzal, ahogyan megtanulunk írni és olvasni. Mäetamm a képein tulajdonképpen halmozza a közhelyeket, de ezt ötletes formában és kellő iróniával teszi. Alkotásaiban humorral kezeli és mutatja be az egyébként fontos szociális témákat, amelyek komolytalanná és súlytalanná válnak, így a mélyebb tartalmat közvetlenebb módon kommunikálja a befogadó felé.
the_meaning_of_life5

Mäetamm képregényeihez hasonlóan, Olénál is kiemelten fontos a szerialitás. A Sebesség című sorozatban egy kéz harapófogóval szabadul meg a másik kéz ujjaitól, képenként egytől. A festményeken egy digitális óra méri, hogy mennyi idő alatt megy végbe az öncsonkítás. A megkezdett „munka” azonban sosem lehet teljesen befejezett, hiszen az ujjak önlemetszése csak az egyik kézfejen lehetséges.
the_meaning_of_life3

A Kaido gondolkodik önarckép-sorozat egy kísérlet az ábrázolhatatlan megjelenítésére; a gondolkodás vizuális reprezentációjára. A festő lufiszerűen növekvő koponyáját végül egy gombostű lyukasztja ki, majd egy képregényszerű robbanás után a festmények főszereplője visszatér a kezdeti állapotba, és a körforgás nem ér véget. A Fricskák sorozat formátlan, kevert anyagokból összeállított portréi a befogadót gúnyolják, aki bárhogyan is próbálja értelmezni gyermekrajzszerű alakokat, azok nem jelentenek többet önmaguknál, a képzelet szabad játékai maradnak.
the_meaning_of_life4

Az észt művészek kiállítása szélsőségek között ingadozik. Mäetamm alkotásiban a könnyed forma egyszerre teszi hangsúlyossá, ugyanakkor groteszkké a helyenként (szó szerint) véresen komoly tartalmat. Ole a művészi invenció végtelenségét és kilátástalanságát tematizálja festményein. A tárlat már nem a szoros együttműködés időszakából származó alkotásokból állt, a két művész médiumukat, technikájukat és a témájukat tekintve is erősen eltérő műveket válogatott össze. Az észtek még a kétezres évek elején alkották meg John Smith fiktív karakterét, amelyhez egy egész élettörténet, identitást építettek fel. A történet szerint Smith egy kutató volt, aki a hétköznapi emberek viselkedését vizsgálta. A tudatosan választott tucatnév alatt kiállított festmények Smith életútját illusztrálják; egy átlagos ember mindennapjait mutatják be. John Smith halálát 2006-ban jelentette be az alkotópáros, gyászbeszédben búcsúzva életművétől. Bár a The Meaning of Life alkotásai külön-külön ötletesek, a két észtnek itt nem sikerült megvalósítania a korábbi egységet, amelyet a John Smith-féle időszakban elértek. Így a kiállítás címe is problémássá válik, ugyanis ha az élet értelmének a hazugságot vagy a végtelenséget tekintjük –ahogy azt a kiállított képek sugallják –, akkor egy olyan közhelyes állításba csúszunk bele, amelyet már nem tud megmenteni a képsorozatokba csempészett irónia és humor. A művek nem alkotnak koherens egységet, a The Meaning of Life töredezett marad.

Marko MÄETAMM és Kaido OLE, The Meaning of Life, Fuga, 2015. 12. 10. – 2016. 01. 10.

A képek forrása:
Marko Mäetamm
Kaido Ole