Anya hívott, Manyi néni meghalt, most találtam rá, a tűzhelyre borulva fekszik, gyere. Elképzeltem a kopasz Manyi nénit, ahogy a vörös parókája lecsurog a fejéről, ahogy a műszálas kosztümje éppen olvad bele a bőrébe, ahogy a gennyes hólyagok szaga keveredik az égett műanyag és a sült hús szagával.

Persze nem ment a tűzhely, gondolhattam volna, hiszen Manyi néni életében még egy kávét sem főzött magának. Feltehetőleg a fölötte lévő polcról akarta lehalászni a pezsgőspoharakat, és ágaskodás közben borulhatott az égőlapra.

Hogy Manyi néni kim volt, fogalmam sincs. Minden családi ünnepséget elárasztott magával: bántó pacsuliszag, kicigarettázott szócunami, vörös karmokkal túlgesztikulált együttérzés. Nem tudom, hogy mit keresett a családunkban, hogy miért jelent meg mindig. De azt tudom, hogy mégis ő jelentette nekem az ünnepet.

Manyi néninél csend volt. Anya a konyhaasztalnál ült és a kikészített üveget bámulta. Egyedül nem tudta megmozdítani a legalább kilencven kilós testet. A karjai alatt fogtam meg, anya a lábánál emelte. Így se mozdult. Leültünk mindketten, és vártuk az orvost meg a hullaszállítókat.

Megjött a hetvenéves karácsonyfa, gyertek bébik segíteni, üvöltötte még pár nappal ezelőtt, amikor harminc csomaggal vonszolta fel magát a harmadikra. Azt a kurva liftet apátok végre kilobbizhatná, lihegte az utolsó fordulóban.

Egy vidéki színházban dolgozott régebben, de hogy színésznő volt, vagy nézőtéri ügyelő, nem tudom. Vagy tíz éve nem voltam már Manyinál. És csak most tűntek fel azok a képek: vékony, bombázó nő kacér bikiniben. A hátán felirat, Manyi, 1970. Mellette egy másik, hatalmas társaság közepén áll, Almádiban, 1972. Alatta még egy kép, Csabával, 1974, itt egy jóképű férfi karolja át a kiöltözött Manyit, kimért és kecses, de picit pufókabb az arca, mint az előzőeken.

Anya a konyhában szöszöl, Manyi néni teste még mindig ugyanolyan pózban, fennakadt az egyik gomblyukánál fogva, az tartja még mindig a tűzhelyen. Végre csengetnek. Géza szól a kaputelefonba, Manyi néni fogadott unokája. Gézuka, a bezzeggyerek, a gyönyörű fiú, a rezidenscsoda. Gézára mindig mérges voltam, már a neve miatt is. Hogy lehet valakit a 20. század végén Gézának nevezni.

Manyi néni tipikus nagynéni volt, vagy nagymama. De soha nem tudtam volna elképzelni, hogy anyaként melegítőben hajolgatna a gyerekek után, vagy hogy tésztamaradványos kötényben nyitna ajtót. Ő mindig az az összekacsintós tanti volt nekem, aki sose cseszegetett, hogy mikor megyek már férjhez, akiből mindig áradt valami bizarr nőiesség, amit sose homályosított el az anyai slamposság, aki minden mozdulatával flörtölt, aki közel száz kilósan is egy pillanat alatt kívánatossá tudott válni a férfiak számára. Akit csak egyedül lehetett értelmezni, egy keserű-bús onemanshow volt ő.

Géza már kopogott is. Még sosem találkoztunk, valahogy Manyi néni párhuzamos életei voltunk, csak a féreglyukon átszüremlő mondatokból tudtunk egymásról. Én még a polcokon nézegettem a képeket, fél szemmel láttam, ahogy letette gyorsan a cuccait és ment is a konyhába. Nagy nyögéseket hallottam, besiettem. Gézának sikerült leemelnie Manyit, a hóna alatt fogta, és úgy próbálta elhúzni a tűzhelytől. Odasiettem, kiszabadítottam a test alá gyűrődött lábakat, és tartottam. Csak akkor néztem fel, és csak akkor láttam meg Gézát és a halott Manyi néni arcát. Géza felkavaróan szép volt, olyan meleg és erős. És ott volt a kezei között Manyi. Aki talán már nem is Manyi volt, a halálában megnyúlt álla és legörbülő orra mintha szarkofággá változtatta volna őt. A szagától öklendeznem kellett. Átvonszoltuk a hálószobába, és az ágyra fektettük. Géza lerogyott és csak csendben ült az ágy mellett.

Magukra hagytam őket, és tovább kotorásztam Manyi néni cuccai között. Nem értettem, hogy miként lett az 1970-es bombázóból 1990-re egy hatalmas testű nő, és hogy hová tűntek a férfiak, hogy hová tűnt az élete. Orvosi papírokat találtam, a nyolcvanas évekből. Keveházy Mária, háromszor spontán elvetélt az első trimeszter során, egyszer halva született a csecsemő a 26. hétre. A hormonkezelés leállítása javallott. Először nem is értettem, ki az a Keveházy Mária, és hogy mik ezek az akták. Csak kóvályogtam.

Géza Manyi teste fölé hajolt. Elkezdte kigombolni a kiszakadt zakót. Finoman, gombonként meglazítva a fogást, mintha levegőhöz akarná juttatni. A jobb ujjból kibújtatta Manyi kezét, majd kissé felültette, és teljesen levette róla a felsőt. Jött a szoknya, a blúz, a kombiné, a harisnya. Jött a melltartó, és jött a bugyi is. Ekkor már Géza mellett álltam és vettem el a kezéből a ruhadarabokat, hajtogattam össze, finoman tettem le a fotelre és nyújtottam a kezem a következőért. Géza mintha nem is lett volna magánál. A meztelen testet nézte. Kiszaladt az orvosi táskájáért. Elővette a sztetoszkópot, zihálva zajokat keresett a nyugvó mellkasban. Lehajította a műszert. Felemelte Manyi jobb karját. Elengedte. Lezuhant. Pofozgatta az arcot. Rezzenetlen maradt. Szisztematikusan végigtapogatta Manyi hatalmas hasát. Vissza-visszatért bizonyos pontokra. Szinte az egész alkarja belemélyedt a hatalmas hájrétegbe. Olyan volt Manyi körül a zsírburok, mintha védőruhaként szolgált volna, és bent őrzött volna valakit a múltból.

A kezem után nyúlt Géza, és Manyi hasának jobb oldalához nyomta. Valami megtörte a puha hájat, valami csomószerűt éreztem, próbáltam megfogni, körülhatárolni, de bárhonnan közelítettem, csak a felszínét tapogattam a vastag rétegen keresztül. Géza továbbvezette a kezem, itt talán jobban kirajzolódott egy rög, de épp csak kezdtem felfedezni, amikor már vitt is tovább, majd megint tovább. Bámult, mintha az ultrahang feje lenne a kezem, és az arcom lenne a kijelző. Az egyre erősödő hullaszag keveredett a mi izzadságszagunkkal és Géza illatával. Megszédültem.

Szikét vett elő. Bemetszett először jobb oldalt. Kitágította. Benyúlt. Az első tumor öklömnyi volt. Bemetszett újra. Majd megint. Az utolsó bemetszés vagy arasznyi hosszú volt, császármetszésnél vágnak ekkorát. Géza mélyen benyúlt, egy kézzel nem bírta kiszedni, nyúlt a másikkal is, és kivette az utolsót, akkora volt, mint egy kisebb vekni kenyér.

Anya belépett a szobába. Minden tiszta vér volt. Manyi hasa még mindig óriási, de valahogy alaktalanná, céltalanná vált, talán egy lebernyeggé, ami alól mintha kirajzolódott volna a régi Manyi. Géza remegő kézzel próbált cérnát fűzni a tű kicsiny lyukába. Anya Manyi néni melleit bámulta, melyek kétoldalt lecsüngtek a test mellett. Én álltam, kezemben a négy tumorral. Öklendezni kezdtem, a földre zuhantak. A vécébe hánytam.

Épp beállt a mentő a ház elé, amikor kiszaladtam a kapun. Rohadék szilveszter, állandóan riasztanak, közben szedték elő a hordágyat.

A parkoló autókon több centis volt a hóréteg. Hatalmas hógolyót gyúrtam, már-már hótömb lett. Az arcomba nyomtam.