Két ember ült egy asztalnál, és egy gyertya fölött a hazugságaikat mesélték egymásnak.

Villamos

Odakinn a szél vágta arcukba idegenségüket, soha borotvapenge nem volt még élesebb. Fázósan húzták össze magukon a kabátot. A megállóban elhagyták egymást, de a villamoson megtalálták: egyikőjük azt állította, majd’ megfagy, hogy a másik közelebb húzódjon hozzá, aki viszont ezt némileg kisstílű erőszakoskodásnak érezte, tekintve, hogy ő már tudta, a dolognak vége, ha ma elköszönnek.
Így vitte őket a villamos, vitte őket végig a főutcán, rossz helyen andalgókat és vásárlási őrületben rohangálókat riasztott meg. Az utasok megtekinthették a teljes Karácsonyi Büszkeséget, a Múzeumi Fényjátéktól kezdve a Pillangós Pillefelhőkön és a Tűz Ihlette Színházvilágításon keresztül a Szívként Pulzáló kilátótoronyfényig. Ronda, ronda, ronda, ismételgette az egyik utas, akinek nem pusztán az volt a baja, hogy kénytelen volt a csuklórésznél állni és még folyton el is sodorták a kezéből a könyvet a figyelmetlen idióták, de úgy alapvetően cinikus, szkeptikus, emberkerülő és/vagy boldogtalanul romantikus volt, és úgy egészében érthetetlen volt ez a karácsonyi cécó is. Még hogy pillangók, piha. Meg pulzáló szívek. Most akkor karácsony vagy Valentin-nap? Mondjuk errefelé minden ünnep ugyanolyan, ezt a helybeliek is elismerik, van is erről egy film a mozikban, na, mi a címe… Még a Pálmaházban is karácsonyi díszítés van! Azt, hogy az embernek négy hete van arra, hogy ünneplőbe öltöztesse a lelkét, még megérti. Hogy a fények felemelik a lelket, az is ésszel felfogható. De miért kell szabályszerűen a legízléstelenebb dolgoknak születniük ebből? Hogy az ünnepekre épült giccsgyártás korcsokat szül, az nem újdonság ugyan, de  beletörődni azért képtelenség. Az utas egyszer csúnya karácsonyi dekorációs versenyt is indítványozott már. A kék-piros-fehér-sárga-zöld villogó, egyébiránt leginkább egy slaghoz hasonlító világítások a házakon jó eséllyel indulnak, ahogy a girlandokból készült többméteres mézeskalácsok is. A Mikulások, amik kívülről másznak be az ablakon, a műhó és az összes mesebeli mikulásház, kastély és Winter Wonderland, ami alatta van, amiket a gyerekeinknek építünk. És most ez a pillangó. Kinek jutott eszébe, hogy öltöztessük fel a várost Adventre, hm, mi is legyen, mi is legyen… pillangó! Az biztos nem volt még, eller hur? Miért nem lehet egyszer visszafogottnak lenni, és csak fehér fényeket használni? Vagy legyenek óriási karácsonyfadíszek, de akkor csak gömbök, esetleg egy-két angyal az épületek frontján?

Kandallómeleg

A karácsony el van cseszve, gondolta egyikőjük korábban.
Félhomályban ragyogó karácsonyfa. Takarosan csomagolt, sorakozó ajándékok. A kártyákon mindenkinek a neve. Titokzatos csengőszó, karácsonyi dalok, hópille száll, de millió… A varázslat valóban a levegőben lebeg, a várakozás maga is gyönyörűség. Ünneplő ruhák, egy kis aranyló smink, magassarkú a házban benn, apa is kölnit visel egyszer az évben. Szállongó illatok, kedvencek és újdonságok. A tálalás is az ünnepnek szól, a teríték is. Narancshéjban szegfű, szalagok, szalvéták, koszorú, négy gyertya imbolygó fénye. Ajándékbontás, széttépett papírok, meglepetések és rég áhított kincsek. Megpróbállak-lefényképezni-ahogy-az-én-ajándékomat-bontod. Nem-nem-nem-hagyom. Egyet még nem találtál meg, keresd csak. A fán is vannak meglepetések.
Karácsonyfa-díszítés. Főzés. Ajándékcsomagolás, vagy ami rosszabb: ajándékkészítés. Te miért nem vagy itt. Miért én csinálom egyedül. Minek teszem ki a lelkem, főzök nektek háromfogásos vacsorát, amikor egyik gyerekem sem képes a kisujját sem mozdítani. Még csak nem is a karácsonyfát díszíted apáddal, mi a francot csinálsz, ezt kell most csinálni, tényleg ez a legfontosabb. Így is késésben vagyunk már. El kellene indulnod anyádért kocsival, kihozni hozzánk. Ennénk már, ünnepelnénk, mit csinálsz még a szobában. Azt ne mondd, hogy még mindig csomagolsz. 24-én. Jövőre ilyen tutira nem lesz, kész, idén befejeztük az egész cécót. Persze, már tavaly és tavalyelőtt sem volt ilyen. Ezért is hoztuk előre az evést, mert mindenki éhen hal, mire ti elkészültök. Most komolyan befonod még a haját. Meddig sminkelsz még. Mit képzelsz te. Valaki az órájára néz: igen, menetrend szerint. Csak épp a hangját nem emeli fel senki, ünnep van.

Iránytű

A cinikus, szkeptikus, emberkerülő és/vagy boldogtalanul romantikus utas mögött egy kínai lány sietett a koliszobájából egy nemzetközi diákcsoport Secret Santa bulijára. Nem az ünnep, a társaság volt a fontos, az itteni családja. Körbeutazhatja Európát a téli szünetben, de hazamenni nincs lehetősége, meglátogatni őket olyan ritkán… Sokat mesélt ennek a baráti körnek Kínáról, otthonról, mert önkéntelenül is az volt a tájékozódási pontja az új kultúra befogadásakor. Akarata ellenére sem tudta elveszíteni ezt az iránytűt ott belül, amit születésével kapott. Onnét kezdve minden furcsa, ami más, és ezt sokat, sokat, nagyon sokat kell magyarázni, mert errefelé az emberekkel mintha nem is egy nyelvet beszélnének, akkor sem, amikor éppen azt magyarázzák egymásnak, hogy miért nem ugyanúgy élik meg ugyanazt.
Igazából az újév volt a legrosszabb. Nem ez, hanem a kínai. Akkor egész nap csak Ázsia felé mutatott az iránytű. Kínaiul gondolkodott, kínaiakat látott az utcán, kínai helyek villantak fel a szeme előtt. Nem sírt, csak kiüresedett a tekintete, és ott sem volt. Gőzöltek néhány gombócot a koliban néhány földivel, és tartottak egy miniünneplést. Gyenge utánérzés, de váratlan közösségélmény, mert amúgy annyira mások voltak ők öten-hatan, nem tartották a kapcsolatot.

Grámpi ket

Megszólalt egy mobil, jingle bells coming closer, mondta egy basszus.

Figyelmeztetni kellene azt a cinikus, szkeptikus, emberkerülő és/vagy boldogtalanul romantikus utast gyerekkora ajándékgyárára. A szobáját mindig műhellyé alakította, és erről egy – szintén kézzel készített – táblát is akasztott az ajtóra: Karácsonyi ajándékgyár, a belépés szigorúan tilos! Pontosan így. Benn zajlott a varázslat, amikor már tudta, hogy nem a manók kezei alatt. Csomagolópapírok, szalagok, névkártyák mindenütt a padlón, láb alatt, az ujjak hegyén cellux. Középen, éppen teljesen fölé görnyedve csomagol valamit, a szülei szerint már le kellett volna feküdnie, ezért csomagolja most a nyakkendőtűt, ami bár hamar kétfelé áll majd, és többé sosem csíptethető fel teljesen, hiszen csak a zsebpénzéből vette egy karácsonyi vásáron, apja haláláig megpróbálkozik majd ezzel, minden családi eseményen. Hogyan csomagoljon be valami ilyen kicsit, szabálytalan formájút és szúrósat? Karácsonyfagömbbe rejtve? Sok‑sok rétegbe? Csíptesse rá valamilyen szép keménypapírra? Izgalmasak a lehetőségek, amikkel felöltöztetheti a lényeget, akár magát, karácsonyra.

Vasmacska

Az egyikőjük arra gondolt, ha elmúlik karácsony. Még világít a karácsonyfa. Az ajándékok a padlón állnak az ágy mellett, és amikor az ember felébred, rögtön meglátja őket, eszébe jut minden. A sütikből is maradt egy kevés a pusztítás dacára, kevés mézeskalács, linzer, vaníliás kifli nem, mindig az fogy el a leggyorsabban. Veszélyben forog már az ünnep előtt, ha anya nem ügyel. Kihúzzuk a kanapét, ott van ebéd után a pihenés, aztán kimegyünk az udvarra, lehet fehér vagy fekete, játszunk valamit, papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet. Este nézünk egy filmet, fekszünk a kanapén, villanyoltás után csak a karácsonyfa villog a sötétben. Meghitt időszak.
A másikuk arra gondolt, nem megy haza ünnepekre. Nem tölti senkivel, érzi ő, hogy a noszogatás hiábavaló, elhúzódnak mellőle, el van már rontva az egész. Szilvesztert is átalussza, mint babaként, az milyen lenne. A tavalyi szilveszteri buli ötlik eszébe, házibuli szűk baráti körben. Részegedj okosan, ez a játék neve, összegyűjtötték a kedvenc kocsmájukat, biciklitároló, működési engedély, italhordó rabszolga, wifi. És a szerencsekártyák helyett személyre szabott feladatok, utánoznia kellett egy lézerkard hangját, idéznie egy bizonyos filmből, valakinek meg kellett szárítania a haját. Naná, hogy nincs értelme, csak ők értették. Éjfélkor persze kilőtték a dugót az ablakon, a lakótelep végtelen űrjébe. Nem kellett arra gondolniuk, hogy az új év jobbat hoz, mindig jött valami jobb.
De most a villamoson valamelyikük arra gondolt, mégiscsak meg kellene valamit fogadni. Meg hinni a reményben.
És ha nem jön be, végül is ott a kínai újév is.