Szinte az „ősidőkben” volt már, amikor egy egész generáció vette fel VHS-re a kedvenc klipjeit. A Crazy Town Butterfly című száma ezeken a kazettákon akár négyszer-ötször is szerepelt, hogy ne kelljen mindig visszapörgetni két Limp Bizkit és három Eminem között. A zenekar története pedig nem szokványos, mert még az átlagos negatív példáknál is rosszabbul lovagolták meg a hirtelen jött népszerűségi hullámot. Pocsékul elsült kiadóváltás, tragikus haláleset és hosszan tartó drogfüggőségek túlélése után most testközelből tekinthettük meg az átalakult amerikai bandát, akik éppen Európában népszerűsítik legújabb lemezüket.

DSC_0388

 Az előzenekar a szintén visszatérő Strong Deformity volt. A koncertjük alatt érzékelni lehetett, hogy az őket néző és a hely területén a pultoknál, a kertben és a WC-ben szétszóródott várakozókkal, meg pár éppen időben érkező rajongóval meg fog majd telni a nagyterem. Az együttesnek az előzenekarozás nem túl hálás formája jutott. Valószínűleg jobban jártak volna egy saját visszatérő koncerttel, mert úgy tűnt, hogy nem sok olyan látogató volt, akik miattuk fizették ki a belépő árát, a főzenekar közönsége pedig nem volt annyira vevő rájuk. Ezt és a nem túl jó hangzást ellensúlyozva igencsak odatették magukat, így okot adtak arra, hogy egy következő bulira is számítsunk tőlük.

Átállás közben már annak is tiszta lett a kép, aki nem olvasott eleget a koncert előtt: nem teljes zenekaros fellépést láthatunk ma este. A színpadon mindössze egy fülhallgatós-halálfejes Crazy Town molinóval leterített DJ pult és két mikrofon volt látható, amelyeket óriási gonddal, 20 percig ellenőrizgetett a zenekari crew. Csend, sötét, a DJ megérkezett színpadra és már robbantak is az MC-k a szépen eloszló félház elé. A két rapper mozgása, profizmusa és egyénisége az első perctől az utolsóig garancia volt a szórakozásra. Fásultságnak és nagyképűségnek nyoma sem volt az előadókon, pedig két mindent megélt kaliforniai fenegyerektől még ez is belefért volna. Inkább az ellenkezőjét lehetett érezni végig. Kimondottan élvezték a bulit és örömmel nyugtázták, hogy az összegyűlt igaz rajongók bizony az új lemez dalait is kívülről fújták.  A legendás The Gift Of The Game-ről elhangzott minden fontos darab, ezzel ellentétben a Darkhorseról csak a Drowning csendült fel. A műsor nagy részét az új számok tették ki, és ezek is ütötték a legnagyobbat ebben a hangzásvilágban. A koncert első felében a régi nóták mellett lementek a legújabb klipes dalok; a Lemonface és a Come Inside is, illetve a második legnagyobb sláger, a Revolving Door sem maradt a hajrára. Meglepően jól működött élőben a szintén új darab reggea-s Ashes és a lassabb, dallamosabb A Little More Time, de ebben a tekintetben bármely dalt megnevezhetnénk.

DSC_0359

Az élő zenekar hiánya nem rontott a koncerten, sőt, kimondottan jót tett neki. Igazi dübörgős, hangos basszusban úszó sampleres hip-hop bulit kaptunk. Nem utolsó sorban, a zenekar nélkül sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a két főszereplő, akiknek így teljes egészében el kellett tudni vinniük a másfél órás party-t. Nem bízták a véletlenre, hiszen némi éneksáv is szólt a pultból, de még ez sem von le semmit Shiftyék érdeméből, akik az említettek mellett igen közvetlenek és hálásak voltak a közönségnek. Közkívánatra például extra ráadásként másodszor is eltolták a Lollipop Porn-t, pontosabban annak egy remixét, hogy mégse menjen le kétszer ugyanaz a koncerten.

A Crazy Town tehát bizonyította, hogy képes volt túlélni és alázattal újrakezdeni. Az új lemezzel és új felállással pedig meg is tudtak újulni és legalább olyan fülbemászó slágereket tudnak írni még most is, mint a „Come my lady”, amelyek ráadásul élőben is működnek. Reméljük, még látjuk őket rockzenekar formájában is, de ha nem, az se baj. Így is gondolkodás nélkül elmennék még egyszer.

Fotók: Marczel Szabolcs

A koncertről készült további képeket a galériában tekinthetitek meg.

[portfolio_slideshow id=23122]