Igazán fergeteges estén vehettek részt azok, akik november 7-én együtt buliztak az Akváriumban a Fran Palermóval és a Mongooz And The Magnettel. A multikulti társaság olyan lehetőséget adott számunkra, ami egyre ritkább itthon: a szabad és boldog bulizás önfeledt érzését. És még két új számot is megmutattak nekünk.

FPC-6903

Egy biztos: a Mongooz and the Magnet már a tagjai miatt is érdekes formációnak számít itthon. Ha a zenéjüket még nem is, azt már biztosan hallottátok, hogy hárman három különböző országból származnak. Ezt teljes mértékben az előnyére is fordítja a zenekar. Magnus, a frontember akcentusa – bármennyire is klisés ez – egyszerűen imádnivaló, amit mi sem bizonyított jobban, mint a közönség lelkes visítozása minden egyes megszólalása után. Éppen emiatt adhatott volna többet is a számok közti magyar nyelvű kommentárokból. Egyáltalán nem szégyellnivaló, ha valaki négy év tanulás után még kicsit töri a nyelvünket.

A Mongooz and the Magnet másik különlegessége, hogy végre nem középkorú, vagy fiatal, de nagyon kirittyentett zenészek játszanak nekünk bluesosabb dallamokat. Pont olyan lazán csináltak mindent, mint az utánuk következő Fran Palermo. A nagybőgőjével zsonglőrködő Iant pedig bármelyik, gitárjával ügyeskedő rocker megirigyelhette volna. Arról nem is beszélve, hogy a három srác nagyon jól mutat a színpadon.

Habár a műfajjal, amit választottak manapság nem könnyű fiatal rajongókat szerezni, zenélésük végére egész jó hangulat és még egy kis tánc is kerekedett. Azonban a zenekarnak még sokat kell fejlődnie abban, hogy jobban kiismerje magát és közönségét. Amiért jár a plusz pont, hogy olyan korrekten játszottak feldolgozásokat, hogy még egy kis közös éneklést is sikerült összehozniuk a közönséggel. Biztos vagyok benne, hogy ez nemsokára saját számokkal is sikerülni fog.

FPC-6981

A Fran Palermo koncertjének elején – bármennyire is küzdött ellene a hangosítás – a visítozástól nehéz volt bármit is hallani. Amikor Henri a színpadra lépett, a dolog még súlyosabb mértéket öltött. Ebből eléggé jól látszott (hallatszott), hogy bármit is csinálhatnak a srácok, a tombolás nem fog elmaradni. Ezért szerencsére ők is tettek, Henri elképesztő energiával pörgött, az első pár számot inkább végigordította, mint énekelte. Néha olyan volt, mintha semmi levegője nem lenne. Nem igazán lehetett eldönteni, hogy tényleg ez történik, vagy direkt alakítja így a show-t, hogy ezzel is hergelje a közönségét. Mindenesetre bevált, mert innentől kezdve nem lehetett leállítani az ugrálást és az éneklést.

Egy nyolctagú zenekarnak nem lehet könnyű úgy zenét írni, hogy a tagok és a különböző hangszerek közül senki se vesszen el. A Fran Palermóban az a jó, hogy ők ezt nagyszerűen meg tudják oldani. Minden hang tökéletesen illeszkedik a másikhoz és remekül körülfonják Henri hangját (meglepő, de még akkor is, ha ő éppen kiabál). Az ember azt gondolná, ehhez mértani pontossággal kell kiszámolni mindent, de valahogy a koncerten mindig kicsit máshogy hangzanak a számok. Más hangok erősebbek, mint a felvételen, a zene mindig ráirányítja a figyelmet egy-egy hangszerre.

A setlist nagyon korrekten volt összerakva, ügyesen játszottak a zene ritmusával és hangulatával. Két új számot is hallhattunk, amik a koncert közepe felé pont jól jöttek, hogy az amúgy is lelkes közönséget még jobban felrázzák. Ugyanakkor nem gondolom szerencsésnek, hogy mindkét vendégfellépőjüket az amúgy is túl hosszú (5 számos) ráadásra tartogatták. Kicsit olyan volt, mintha a koncert két részből állna, a visszajövetelt simán le lehetett volna rövidíteni. Az utolsó előttiként játszott Am I right boy pedig akkora kedvenc, hogy a közönség a zene és Henri nélkül énekelte, így ez tökéletes zárás lett volna, felesleges volt tovább húzni az estét.

FPC-7046

Remek volt látni, hogy a srácok mennyire élvezik ezt az egészet. Olyan volt, mintha nem is a színpadon állnának, hanem köztünk zenélnének. Ehhez hozzájárultak Henri faék egyszerűségű megszólalásai, amik arra hasonlítottak, amikor egy házibuli lelke két feles között megpróbálná felpörgetni azokat, akik a sarokban állnak. Tényleg, ezen a koncerten az volt a kívülálló, aki csak a fejét bólintgatta előre-hátra, mert a tekergőző csípőjű vagy iszonyatosan ugráló közönség uralta a táncteret.

A zenekar két új száma, a Man in yellow és a Casino természetesen hatalmas sikert arattak. Érezhető rajtuk, hogy közeledik a változás, hogy a srácok kicsit jobban beleértek a zeneszerzésbe (és talán úgy általában az életbe is). A már megszokott nagyon lágy dallamok helyett ezek a számok pattogósabbak voltak, nem engedtek annyira elsüllyedni. Igazán kíváncsi vagyok, vajon az új album többi része is képes lesz-e hozni ezt a szintet, mert ez a két szám biztató jele annak, hogy az eddig is remek zenekar még mindig tud tovább fejlődni. Egy biztos: ha így folytatják, akkor a színvonalasan fergeteges bulikért megéri majd továbbra is Fran Palermo-koncertre járni.

Köszönjük a fotókat Hinkelmann Alexandrának!