A nappal
emlékezés.

Miközben éjszakánként
a fák kettéhasadnak,
mintha villám csapott volna beléjük.
Perzselt tönkökön
haldokló lángok
fekszenek szenes ágyaikba,
és várják az esőcseppek
üveges altatódalát.

Kettéhasadnak a fákon, és
megperzselt ágyaikban fekszenek
a menydörgéstől riadt lángok,
és nem bírnak aludni,
kettéhasadnak újra és újra,
ahogy fordulok oldalról oldalra,
és nem tudják,
hogy csak ez a félelem
nem hagyja őket meghalni.

És kettéhasad az égbolt is,
és a nappal nem bír meglenni
az éjszakai vadászokkal.
A bolygó lassulni kezd,
hogy megszüntesse
a kettéhasadtságot,
mígnem a rókák
csapatostul vonulnak
nappali vadászatukra.

Én is világosban álmodok,
és együtt menetelek ezzel
a lángszínű csapattal.
Körülöttünk a kettéhasadt fák
és megperzselt törzsek
emlékeznek a forgás hiányában
elült menetszél nélkül
elhaló lángokra,
autópályák és légifolyosók
koordinátarendszerében.