A József Attila Kör fiatal vers- és prózaírói mutatkoztak be október 3-án, szombat délután a Vallai Kerbten.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

A felolvasásokat két fiatal irodalmár előadása előzte meg: először Branczeiz Annáé, aki Radnóti Miklós vallomásos költészetével foglalkozik az ELTE-n, aztán Miksó Péteré, aki Kassák Lajos életművét tanulmányozza, és fő feladatának tekinti, hogy az irodalomtörténetből fájóan hiányzó Kassák-levelezést digitalizálja.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A két tanulságos előadás után Balogh Gyula, Faragó Dániel, Hyross Ferenc és Ferencz Mónika olvasták fel verseiket. Faragó Dánielnek már jelent meg verseskötete, igaz a Publio kiadónál, három magánkiadás. Sokáig tanult Olaszországban, sokat merített Dante költészetéből, megtudtuk azt is, hogy a kortárs trendekkel szemben ő a klasszikus formákat részesíti előnyben. Míg Hyross Ferencnél a tenger a központi motívum, Ferencz Mónika verseiben a magány és az emlékezés áll a középpontban. A moderátor, Gaborják Ádám kérdésére Ferecz elmondta, a csillagos égbolt motívuma nem arra utal versében, hogy a költő valójában hobbi csillagász.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A második kört Fekete I. Alfonz prózája nyitotta, majd Gelencsér Milán, Vajna Ádám és Polák Péter olvasott fel. Gaborják szerint, ha majd a kétezres évek első felének irodalmi életére vissza kell tekintenünk, minden bizonnyal Kabai Lóránt és Szálinger Balázs nevét kell majd megemlítenünk, hiszen úgy tűnik, a Hévíz és a Műút folyóirat szöveggyár tábora az a két erős műhely, ahonnét a fiatal szerzők úgymond kilépnek a „nagybetűs irodalmi életbe”, és például felvételt nyernek a József Attila Körbe.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A harmadik kört Kele Dóri nyitotta. Meghallgathattuk egyik első prózai szövegét. Meg kell hagyni, jól áll neki a próza. A szöveg egy fiatal lány kellemetlen, kényes témájú visszaemlékezésébe nyújtott betekintést.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Ki mit Tube dobogós Purosz Leonidasz, akinek hamarosan megjelenik első kötete, teljesen feldobta a közönséget: humoros, ám mélyen aktuális verseivel, fogyasztató, de nem olcsó mondataival. André Ferenc pedig, aki eredetileg slammer, most gyerekmondókákat újított fel. Végül Győrfi Kata zárószövegében bemutatta, hogy milyen kurva is az élet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az idei ÚJJAK esten az is képbe kerülhetett, aki még nem ismerte volna a fiatal szerzőket és azt is megtudhatta, hogy kire érdemes most igazán odafigyelni a kortárs irodalomban.

A szerző felvételei