Az A38 nagytermével kapcsolatban igazán nem lehet mellé lőni, ha valami érdekes esti programra vágysz. Nem volt ez másként a Margaret Island Egyszer volt című albumának bemutatóján sem, hiszen olyan élményben lehetett részünk, ami ritkán adatik meg itthon. Beszámoló arról, mivel ijeszt meg a Margaret Island, és hogy mennyire el lehet rontani egy előzenélést.

margaretisland_a38_lemezbemutato_52_0

Mióta tudatosan elkezdtem figyelni a magyar zenei világot, bizony sokszor hallottam már, hogy egy-két zenésznek vagy zenekarnak nem ártana még egy kis időt a próbateremben vagy a saját szobájában töltenie. Szegény Járai Márknak nem csak kis időre lenne szüksége, ha komolyan gondolja, hogy egyszál gitárral szeretne színpadra állni. Én elhiszem, hogy a Halott Pénz tagjaként sokan szeretik, és meg vannak elégedve azzal, amit ad a közönségnek. Egyedül állni a színpadon, és akusztikus számokat énekelni azonban teljesen más dolog, mint egy zenekarral fellépni. Ahhoz jól kell tudni gitározni, énekelni, magabiztosnak lenni úgy, hogy közben ne süssön rólad az, hogy magadat tartod a világ királyának. Nem utolsó sorban pedig tudnod kell azt, hogy mit akarsz átadni a közönségnek.

Sajnos Márk koncertje során egy-két összetevőnek még a nyomát se láthattuk. Bár az éneklés kifejezetten korrekt volt, a gitározást azért lehetett volna még kicsit gyakorolni. Egy ilyen előadást kifejezetten élveznék háttérzajnak a kedvenc kocsmámban, de nem az A38 nagytermében, egy teltházas koncert előtt. Ahhoz kellene valami átütő, amitől elhiszem, hogy nem túl nagy falat a színpadon állni egy gitárral, egyedül. Néha olyan érzésem volt, hogy ezt maga Márk is nehéz feladatnak tartja, főleg amikor a koncert végén a világ leggyorsabb levonulását, vagyis inkább lesunnyogását sikerült produkálnia.

margaretisland_a38_lemezbemutato_01_0

Ami azonban az est főszerepelőit illeti, merem állítani, hogy nagyon kevés olyan intelligensen megtervezett produkció létezik ma itthon, mint a Margaret Island egy-egy koncertje. Ijesztő az a precizitás, amivel ki van találva az egész, mindig minden a helyén van. Viki látszólag felszabadultan és gondatlanul tud működni a színpadon, olyan, mintha a teremben lévő összes emberhez – legyen az nagyon fiatal, öltönyös, zokni-szandálos, vagy éppen nagymama, hiszen a Margaretnek ennyire hihetetlenül vegyes a közönsége – képes lenne egyszerre szólni. A mellette játszó Kristóf és Bálint pedig olyan gyermeki örömmel élvezik a zenélést és az együttlétet a közönséggel, hogy őket látva az én arcomra is kiül az a bizonyos bárgyú mosoly.

A Margaret Island összes dala úgy van megírva, hogy bárki könnyen megjegyezhesse, és együtt énekelhesse a szövegeket. A zenekarban azonban sokkal több tehetség van annál, hogy csak egyszerű dallamú, slágeres dalokat játsszon. Ezt remekül megmutatták a koncerten is, amikor egy Janis Joplin feldolgozást játszottak. Viki fantasztikus hangja azonban a könnyed számoknál kevésbé tud átjönni, a srácok pedig egytől-egyig annyira jól zenélnek, hogy bármikor gondolkodás nélkül dolgoznék velük, ha egyszer zenélésre adnám a fejem.

margaretisland_a38_lemezbemutato_total_0

 A Margaret Island ijesztően profi. Kezdve Viki meglehetősen nagy csípőmozgást igénylő táncaitól, egészen a Csillagtalan alatti felszólításig, miszerint tartsuk a magasba világító telefonjainkat (közben a teremben minden más elsötétül, ami tényleg varázslatos). Koncert után azonban nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy ami a fellépés alatt spontánnak tűnt, az valójában nagyon konkrét terv része. Talán ez az igazán profi produkció ismérve.

A fotókat Csizmadia Bendegúz készítette.